Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.
Ülésnapok - 1901-236
366 236. országos ülés 1903 márczias 2h~én, kedden. üzletekbe bemenekülőket ugy húzták és kardlapozták ki onnan. Ha valamelyik meg tudott futni a gyalogrendőr elől, utána vágtatott a lovasrendőr és még egyet végigvágott rajta. Saját szemeimmel láttám, t. képviselőház, midőn azt a szerencsétlen 12—13 éves púpos szabólegényt lecsapta az egyik rendőr a lábáról és midőn a földön hentergett, még egyet rávágott és megrugdalta. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Saját szemeimmel láttam, midőn egy inasgyermek az attak elől a lámpásra felmászott, az egyik rendőr onnan leszólította és midőn az lejött, mellbe lökte, ugy, hogy az elesett és a másik mellette lévő rendőr ekkor végigvágott rajta és megrugdalta, a miért a jelenlévő rendőrtisztviselő, Eassie, vagy nem tudom hogy hívják meg is rúgta az illető rendőrt. A saját szemeimmel láttam, t. ház, hogy az egyik rendőr az utcza kövezetéről, ahol talán körülbelül száz lépésnyire egyetlenegy ember sem állott, felvett egy követ és zsebébe tette, a mely kő nem ugy repült oda, mert kődobálás egyáltalán nem volt, hanem azért tette a zsebébe, hogy főnökei előtt elmondhassa, hogy azzal a kővel lett megdobva. (Szégyen! Gyalázat! a szélsöbaaloldalon.) Midőn a rendőrség észrevette azt, hogy a lent álló közönség hozzánk, a pártkör ablakaiba felkiabálja a vagdalózó rendőröknek a számát, akkor ki lett adva a rendelet, hogy le a számokkal! (Nagy mozgás a szélsöbaloldahn.) Már, t. ház, képzelhető dolog-e az, hogy annyi számozatlan rendőrnek tépje le a nagyközönség a számát ? Hiszen az a közönség hozzá sem férhetett ahhoz a rendőrhöz; mert a rendőrök folyton kardjukkal hadonáztak, a lovasrendőrhöz pedig fel sem ért. És kérdem, előállitottak-e és megbüntettek-e egyetlenegy embert, a ki egy rendőrnek a számát tépte volna le? Hiszen ha én egy rendőrnek a számát le akarom tépni, akkor az a rendőr rögtön átölelne és megfogna. De ilyen embert egyetlenegyet sem tudtak előállítani; ezért egyetlenegyet sem büntettek meg. T. ház! Az a folytonos attak annyira megszaporította a pártkörben levő egyetemi ifjúságnak a számát, ahol mi képviselők is vagy 20-an voltunk, azonkívül a mentők is ott dolgoztak, hogy a pártkör helyiségeiben már el sem fértünk. Tanácskozni is akartunk. Ekkor én lementem a rendőrtisztviselőhöz. Három rendőrtisztviselő állott ott és én megkértem őket, előadva, hogy a pártkör helyiségeiben körülbelül 150 fiatal-ember van, a ki nem mer hazamenni, hogy biztosítsák nekik a szabad elmenetelt, megjegyezvén, hogy én jótállok azért, hogy az ifjak a legnagyobb csendben fognak elvonulni, kettesével-hármasával fogom én magam őket időközönkint a kapun kiereszteni. Erre a rendőrtisztviselő megígérte, hogy a szabad elvonulást biztosítja. És mi történt? Felmentem a pártkörbe, előadtam az ifjaknak, hogy a szabad elvonulást a rendőrtisztviselő megígérte és biztosította, s erre, miután láttam, hogy a rendőri attak a Newyork kávéház felé van, én magam oda állottam a kapuhoz és bocsátottam ki két-három percznyi időkülönbség közt kettesével és hármasával az ifjakat és azok el is mentek a Dob-utcza felé. Midőn a Dob-utczához értek s ott befordultak, akkor, mint hallottam, a lovasrendőrök utánuk rohantak és megattakirozták őket. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Szégyen! Gyalázat! Gyalázat!) A mikor a harmadik vagy negyedik attak megtörtént, — s ezt is saját szemeimmel láttam — Bakonyi Samu és Reich Aladár képviselőtársaimmal én is lementem, hogy kérleljük a rendőrséget, s felhívjuk arra, hogy hagyják abba azt a minden ok nélkül való brutalitást, a melyet ott elkövettek. Megjegyzem, hogy az egész idő alatt ott egy abczug, éljen, vagy ének nem volt. (Uyy van! Ugy van! a szélsöbaloldahn.) Azon idő alatt, míg Bakonyi Samu és Bei eh Aladár képviselőtársaim a rendőrtisztviselőkkel tárgyaltak, megint jött egy lovas-attak. Egy lovasrendőr mellettem is elvágtatott, én azonban félreugrottam, de szegény Beich Aladár képviselőtársam húzta a rövidebbet, mert azon vágott végig. T. képviselőház! Előttem fekszik a rendőri sajtóiroda jelentése a lefolyt eseményekről. Ezzel fogok foglalkozni, miután a miniszterelnök ur is ezzel foglalkozott és felolvasta múltkor, és meg fogom rá tenni észrevételeimet. Előre megjegyzem, hogy Eötvös Károly t. képviselőtársamnak azt a kijelentését, a melyet tegnap tett, hogy abban a jelentésben a hamisságok irtóztató tömege foglaltatik, én kiegészítem azzal, hogy a hazugságok irtóztató tömege foglaltatik abban. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbal-oldalon.) Mert azt mondja a jelentés: »A rendőrség ismételten fölszólította a zajongókat a szétoszlására, újra megkísértett mindent a tömeg békés eloszlására, azonban a felhívásra a tömeg szitkokkal és kődobálással felelt.« Már előbb is kijelentettem, hogy ez nem igaz, mert ottan semmi néven nevezendő zajongó tömeg nem volt. Ott békésen álló polgárok voltak, a kik kíváncsiságból megállottak, esetleg az egyetemi ifjúság küldöttségét várták be a pártkörből. Ott zajongás, éljenzés, abczugolás egyáltalában nem volt. Miután azonban azt mondottam, hogy semmit el nem hallgatok abból, a mit láttam, a mit tapasztaltam, szavamnak helytállók, s elmondom azt is, a mi esetleg ellenünk szólana. Az állíttatik itten, hogy a függetlenségi pártkörből a rendőrökre szódásüvegeket és széndarabokat dobáltak. Határozottan kijelentem, hogy ez hazugság, hogy sem szódásüveg, sem kő, sem egyetlenegy széndarab nem lett a pártkör ablakából ledobva. Igenis, két gyufatartót dobtak le a lovasrendőrökre, de ez sem találta őket, ez is a hátuk mögé esett és ez is az ötödik, hatodik attak után történt. Nem függetlenségi képviselő tette ezt sem, hanem valószínűleg az oda beszorított egyetemi polgárok egyike. A mint