Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.
Ülésnapok - 1901-234
314 "23í. országos ülés 1903 márczius 21-én, szombaton. tehát ott meghallgattuk a jelentéseket, magam is figyelemmel meghallgattam; igen alkalmasak voltak arra, hogy a belügyminiszter urat félrevezessék. De a magam meggyőződése, mert informál tattam magamat más, teljesen megbízható oldalról, az, hogy azok a rendőrségi jelentések tévesek, vagy valótlanok, az a rész pedig, mely arról szól, a minek én is tanuja voltam, hazugság. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbalóldalon.) A rendőrségi jelentés után a rendőrtisztviselő rémülve, jobban mondva nagyzolva, mintha Waterloo elestét jelentené, jelentette, hogy a tüntetők az Erzsébet-köruton ütötték fel táborukat, a hol fegyverrel lövöldöznek a rendőrségre. (Nagy, zaj.) Én azt, a mit elmondandó vagyok, híven akarom elmondani, A miniszterelnök ur férfias meggondolással adta ki a rendeletet, hogy elejét kell venni ezeknek a dolgoknak. A miniszterelnök ur utolsó rendelete, a melyet fülem hallatára tett, a lelkükre kötötte, hogy a ieghumánusabban járjanak el. (Felkiáltások a bal- és a szélsőbalóldalon: Szépen követték!) Nessi Pál barátom tanú rá, hogy hozzátette, hogy az egyetemi ifjúságnak baja ne legyen. (Egy hang a jobboldalon : No hát!) Bartha Miklós: Hát Rudnay fel van-e függesztve? B. Kaas Ivor: Nem kapott kétféle parancsot ? Holló Lajos : Eudnaynak mást parancsoltak! Lukáts Gyula: Ez az utóbbi Hiobhir, hogy az Erzsébet-köruton lövöldözés folyik, arra birt, hogy, ámbár korán kellett volna otthon lennem, mert vendégeim voltak, elmentem az Erzsébetkörutra megnézni, hogy mi van ott, és esetleg, ha talán szavammal valamiképen hathatok, ha az ifjúság elragadtatja magát, csititsam. Az Erzsébet-köruton hosszú vonalban láttam a járdán egyesével-kettesével, ötösével, mintegy 150— 200 embert. Tömegben pedig láttam körülbelül 500 rendőrt. (Felkiáltások a szélsőbalóldalon: No!) Az egyik csapatnál, a melynek vezetőjét, Bockelberg urat ismertem, kérdeztük, hogy mi történik itt? Ez ugy látszik olyan férfi volt, a kinek helyén van a szMe, nem is vette komolyan az egész tüntetést, tudta, hogy azok lecsendesednek minden nagyobb támadás nélkül is. Nyugodtan elmentünk tehát a Magyar Színház előadásának utolsó jelenetét megnézni és előadás után Nessi barátomat felkértem arra, hogy miután a rendőrség informácziója a főkapitánynyal szemben olyanforma, hogy ezeket a rendőröket csupa égből leszakadt angyaloknak festi s hogy az a tüntető ifjúság, az csupa kapczabetyár, tehát ennek komolyabb következményei is lehetnek — minthogy a Magyar Színházat aznap ellepte az ifjúság — szólani kell nekik, hogy csendesen menjenek haza. Nessi Pál barátom fel is állott, majd vállára emelte az ifjúság, és Nessi barátom kérte őket, hogy elég legyen mára, a jelszó pedig az legyen, hogy »menjünk haza«. Ezt tovább kiáltva az ifjak továbbadták e jelszót egymásnak, hogy »most már elég, menjünk haza«. Mi kocsiba ültünk, — nem tudom, hogy hMják azt a keresztutczát, a melyen keresztülhajtattunk — ott egy-egy ember felismerve Nessi Pál barátomat, megéljenezte őt. A mikor egy-egy ilyen éljenzés elhangzott a közönség részéről, akkor a mellékutczáből az elrejtett rendőrök előrohantak és őket kellett igazán kérni, hogy ne csináljanak semmi botrányt, hanem engedjék a közönséget csendesen szétoszolni. így jutottunk el azután az Erzsébet-körútra a függetlenségi klubba. Nessi Pál: A kórházba! (Mozgás a szélsőbalóldalon.) Lukáts Gyula: Ott már igazán szoIvorú jelenetnek voltunk szemtanúi. Haldoklókat hordtak oda hordagyakon; sebesülteknek a sebeit kötötték be a mentők, a függetlenségi klub termeiben tudtommal 11 sebesült részesült az első segélyben. Hogy mindez hogy történhetett az alatt a rövid idő alatt, a mig én a színházban voltam, igazán nem tudom. Ekkor már a függetlenségi kör helyisége tele volt menekülő fiatalemberekkel. 10 óra felé járt az idő, mikor Rátkay László képviselőtársunk lement a rendőrtisztviselőhöz és kérte, hogy adjanak helyet a rendőrök, hogy az emberek elvonulhassanak, csendesen távozhassanak. A rendőrség azt mondta Bátkaynak, hogy nyugodtan mehetnek az emberek a rendőrségtől. És csakugyan 30 ember le is ment a lépcsőn, odakint csatlakozott hozzájuk még 15—20 ember egyenkint, ez a 40—50 ember minden szó, minden lárma nélkül, énekelés és abczugolások nélkül ment ki a Kerepesi-ut felé. Igen ám, de 50 ember volt egy csoportban. Már pedig a tegnapi haditervnek egy része volt az, hogy ilyenkor mit kell tenni. Alig mentek ezek egypár lépést előre, látjuk, hogy visszafelé szaladnak . . . Nessi Pál: Embervadászat volt! Lukáts Gyula: . . . menekülnek vissza az Andrássy-ut felé, de alig tesznek vagy 100—150 lépést, megint egy másik csapattal vannak szemközt; (Nagy mozgás a szélsőbalóldalon.) a függetlenségi körrel pedig szemben az Erzsébetköruton, egy kapu mélyedésében húzódott meg 7—8 ember, a mikor két lovasrendőr ezen mélyedésnek nekiugratott, kMerte őket onnan és — gyermekeim boldogságára esküszöm — alig, hogy innen kMerték őket, 8—10 rendőr ott termett és ütötte az illetőket agyba-főbe. Egy embert láttam összeesni. (Nagy zaj és mozgás a szélsőbalóldalon.) Barabás Béla: A számokat leszedték a bitangok! (Nagy mozgás a szélsőbalóldalon.) Ráth Endre: Mikor jelentést tettünk róla, azt mondta a kapitány, hogy menjünk az irodába! (Nagy zaj és mozgás a szélsőbalóldalon.) Lukáts Gyula: A klubból látottaknak ez volt az utolsó szczénája.
