Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.
Ülésnapok - 1901-232
250 232. országos ülés 1903 márczius 19-én, csütörtökön. van! TJgy van! a szélsobalóldalon.) De, t, ház, erre nézve törvényeink is vannak, a melyeknek magyarázata ma nagyon különböző, e törvények azonban engem mégis arról győznek meg, hogy még az 1867-iki korszakban sem lehetett szó arról, hogy rá egy évre e hadsereg oly módon alkottassák meg, a mint megalkottatott, azzal a szellemei, azzal az irányzattal és a vezényletnek azon jellegével, a mint az később megtörtént. (Helyeslés a szélsobalóldalon.) E tekintetben a következőt jegyzem meg : (Halljuk! Halljuk!) 1867-ben, a mikor megköttetett a kiegyezés, annak egyik főfeltétele a 48-as jogfolytonosságnak helyreállítása volt. A királylyal szemben tehát a nemzet a passzív rezisztenczia álláspontjára helyezkedett mindaddig, a mig a király bele nem nyugodott abba és illetőleg, a mig el nem fogadta a magyar nemzet azon álláspontját, hogy a 48-as jogfolytonosság helyreállíttassák. (TJgy van! TJgy van! a szélsobalóldalon.) Már most, t. képviselőház, ha én azt olvasom a törvényben, hogy ott a magyar hadseregről van szó, mint az összes hadsereg . . . Beőthy Ákos: Mint az egész hadsereg! Visontai Soma: ... — a harmadik sorban mint az összes hadsereg — először pedig, mint az egész hadsereg kiegészítő részéről: akkor, t. képviselőház, lehet-e nekem kételyem arra nézve, hogy a mikor mi nemzeti alkotmányunkat visszaállítjuk, nemzeti alapvető intézményeinket megteremtjük, megszerezzük: örökre lemondtunk volna-e minden erőnkről, a mely ezen intézmény megvédésére szolgál? (Helyeslés a szélsobalóldalon.) Hát, t. képviselőház, annak a jogfolytonosságnak, s általában mindannak, a mit akkor létesítettünk, volt értelme, van értelme; mert hiszen, t. képviselőház, ha egyetlenegy magyar katonával sem rendelkezünk, a mely bennünket vész idejében épen az osztrákokkal szemben — a kikkel t. i. mi szerződéses viszonyban állunk és így mint a szerződéses viszonyban levő felek leginkább juthatunk azon helyzetbe, hogy viszályba keveredünk — mondom, ha egyetlenegy katonával sem rendelkezünk, mMel védhetjük és kMel védhetjük meg ezen, a jogfolytonosság alapján helyreállított 48-as alkotmányunkat? De, t. képviselőház, igen jellemző — és nemcsak a törvény szava mutatja, — hogy tévesen magyarázzák a túloldalon most ezt a »magyar hadsereg« kifejezést, a mikor arra hMatkoznak, hogy legjobban azok tudták, hogy miként kell megmegcsinálni 1868-ban a hadsereget, a kik 1867-ben a kiegyezést megcsinálták. Hogy téves utón vannak, azt egy nagyon érdekes momentum bizonyítja. Közvetlenül a kiegyezés megkötése után, 1867. deczember 3-ikán, került legelőször szóba a magyar országgyűlés képviselőházában az 1867 : XII. törvényczik 11. §-ban foglalt »magyar hadsereg« kifejezése. Nem a 67-es munkálatokról és az akkori bizottsági tárgyalásokról szólok, hanem magáról a parlamentről. (Az elnöki széket Tallián Béla foglalja el.) Perczel Mór 1867. deczember 3-ikán interpellácziót intézett a miniszterelnökhöz, a melynek tárgya az volt, hogy megkérdezte a magyar kormányt, hogy mMel Magyarország a 67-es törvények értelmében az alkotmányos élet birtokában van, mMel a 48-as intézmények ismét helyre vannak állítva, hajlandó-e a miniszterelnök, gróf Andrássy Gyula, a hadsereget ezen kiegyezés értelmében annak szövege és tartalma szerint megalkotni. Azt mondja interpellácziójában (olvassa): »De nemcsak a nemzeteknek sarkalatos jogai szerint illet meg bennünket a magyar hadsereg, hanem még az 1867-iki törvények értelmében is. Mindezen legisláczió, ugy a magyar minisztérium legfőbb kötelessége a magyar hadseregről való gondoskodás. Az 1867: IX. törvényczikk, a mely a 48.000 ujoncz felajánlását tartalmazza, kimondja, hogy a felajánlást minden további következtetés nélkül teszi. Az 1867 : XI. törvényczikk, a mely a nemzetőrségről szóló 1848-iki törvényczikkelyt felfüggeszti, nyíltan kijelenti, hogy ezt csak addig, és akkorra teszi, mig a honvédelemről gondoskodva nem lesz. És én azt gondolom, hogy ezen feltételekben ki van jelölve azon eszme is, hogy a nemzet feltételül kitűzi a hadseregről való gondoskodást és hogy a kormány feladata lészen a nemzet ezen kívánságát teljesíteni. De ott vannak különösen az 1867 : XII. törvényczikk 11., 12. és 13. §-ai. A 11. §.,« — épen olyan felszólalás volt ez, mint a milyenek most elhangzanak az ellenzék padjairól — »midó'n hMatkozva a fejedelmi jogokra, az uralkodónak átadja, vagy inkább elismeri azon jogát, a magyar hadsereg feletti vezérletet és annak belszervezetét illetőleg; más oldalról már nyíltan kimondja a magyar hadsereg szót. Nem szól ez magyar katonaságról, nem ezredekről, de még magyar ezredekről sem, hanem nyíltan magyar hadseregről beszél. Pedig ki merné azt tagadni, hogy mi nekünk nemcsak, hogy nincsen aktM nemzeti seregünk, de még magyar ezredeink sincsenek ? De se a vezényszó, se a lobogó, mely alatt állanak, nem magyar. Ott van továbbá a 12. §. Ebben az ujonczállitásról, a katonaság élelmezéséről és szállásáról van szó. Mindezekre nézve az ország fentartja magának az országgyűlési intézkedést, és még hozzá odajegyzi, hogy feltételeket is köthet hozzá. De ott van különösen a 13. §-han nyíltan kimondva és jelölve, hogy a nemzet fentartja magának a védelmi rendszernek megállapítása és átalakítása körüli törvényhozási intézkedést és befolyást. Ez az átalakítás azért fontos, mert ez akkor más jelentőséggel bírt, azzal t. i., hogy az akkor teljesen más szellemtől áthatott osztrák hadsereg átalakítását értette ez alatt. Én tehát azt gondolom, kétkedés nélkül ki merem mondani, hogy az 1867-iki törvényhozás az államiságnak ezen első
