Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.

Ülésnapok - 1901-231

218 231 országos ülés 1903' márczius18-áit, szerdán. czióra már történt hMatkozás ezekről a padokról, azonban Deák Ferencz beszédét nem hallottuk. Én a beszéd ide vonatkozó részét annál is inkább fölolvasni óhajtom, mert tudom, hogy ezzel, a t. miniszterelnök urnak is igen kedves dolgot cselekszem. (Derültség a szélsöbaloldalon.) Azt mondta Deák Ferencz 1840. február 5-dikén (olvassa): »Tegnap a többség határozata belevitt bennünket az e tárgy fölötti tanácskozásba, ma pedig már fölvastatván a királyi előadások, leiratok és az országos választmány jelentése, felhMa érzem magam a dolog érdeméhez szólani. Zalának rendéi kötelességüknek ismerik a polgári társaságnak mind bel-, mind külbátorságára felügyelni, mert azt hiszik, hogy erről gondoskodni első feladata a közállománynak. Azonban, mint ez az országos választmány jelentéséből kitetszik, hazánk külbátorságát veszély nem fenyegeti, körültünk mindenfelé mély csend és békesség van, ugy, hogy a jelen fennálló katonaság a külbátorság fentartására elegendő. A királyi biztos legalább ismételt felszólításra sem tudott a külviszonyokra nézve szükséget előadni. ííem tudhatjuk ugyan, meddig tart a béke kívülről, de midőn látjuk, hogy a külbátorságot jelenleg semmi sem fenyegeti, ellenben belbátorságunk, a mely a törvények szoros megtartásában áll, tettleg meg van zavarva : mi ilyenkor a kötelessége a státusnak és különösen a nemzet képviselőinek? Az-e, hogy a külbátorságnak. a mely veszélyeztetve nincsen, megerősbitésére mindjárt ujonczokat ajánljanak, vagy pedig a felzavart belső bátorság helyreállításáról gondoskodjanak? Azt hiszem, hogy előbb ezt kell teljesíteni és csak akkor, midőn a nemzet vérző sebei orvosolva lesznek, mikor a megzavart csend az ország kebelében visszaállittatik, akkor kell a külbátorságnak jövendő nagyobb biztosításáról gondoskodni és intézkedni. Hiszen ha valaki azt mondaná, hogy különbség nélkül, minden sérelem előbbvaló, mint a külbátorságról való gondoskodás, az egész más volna és én azzal egyet nem értenék; de oly sérelmekről van szó, a melyek az egész állományon általszövődnek és a melyek ha nem orvosoltatnak, hiába őriz minket kívülről akárhány katona, de belbátorságunk és nyugodalmunk ezáltal helyre nem áll; hiába az erősség kívülről, ha belső állapotunk oly nyoIvorult lesz, mint & mostani. Én a státust sok katonával terhelni nem is tartom jó politikának, és azt hiszem, hogy Európa felvilágosodottságához csapásul kötötte azt a sors, hogy a státusok naponkint neveljék állandó katonaságuk számát; csak ugy ne járjanak utoljára, mint az a gyáva lovag, a ki önvédelmére annyi fegyvert szedett fel magához, hogy végre a nagy teher alatt lova összeroskadt. Európában alig van státus, mely nem nyögne a roppant adósság alatt és mégis szaporítani törekszik azon emberek számát, a kiket alig győz tartani, holott csak egy közönséges gazda is számot vet magával, hogy hány embert tarthat ki gazdaságából. Számtalan munkáskéz elvonatik ezáltal a státustól. El merem mondani, hogy sok országot boldogabbá tett volna egy-két háború, mint az állandó katonaság tartása. Midőn a kormányok fegyveres erővel övezik körül magukat, elfelejtik, hogy a státus ereje nem egyedül a fegyverek számában áll. Róma nem a pretoriánusok idejében volt a leghatalmasabb. Ha a kormányok magukat erősekké akarják tenni, kössék össze önérdeköket a nemzetekéve!, igyekezzenek odavinni a nemzeteket, hogy ne örömest cseréljenek sorsot, mert urat cserélni a nemzetek készek, de jó sorsot senki örömest fel nem cserél. Vájjon gondoskodott-e kormányunk arról, hogy azon tíz millió ember, azon néposztály, mely a hazát védi, ezt szeresse, a hazához szorosabban kapcsoltassák és annak védelme érdekévé tétessék? Van-e azon néposztálynak bizodalma a felsőbb osztályok iránt ?« Beszédét igy fejezte be Deák Ferencz: »Mindaddig tehát, a míg a belső bátorság helyre nem állíttatik, inig a törvények szentségét a kormány vissza nem állítja, míg maga példát nem mutat reá, hogy a törvényeket ő is tudja tisztelni és azokat teljesedésbe hozni: mindaddig károsnak és időeló'ttinek tartom más tárgyakról tanácskozni és addig ugyan egy ujonczot sem adok, ajánlást nem teszek. És ha a többség elütne ettől, hódolni fogok ugyan annak, hanem azt mondom: a mely nemzet elhagyta maga magát, sorsát megérdemlette!« (Élénk helyeslés a bal- és a szélsöbaloldalon.) így obstruált Deák Ferencz és kérdem, vájjon nem igazi aranyszavakat tartalmaz-e beszéde, a melyet felolvastam. Valóban méltó volna arra, hogy hű tanítványa, a miniszterelnök ur, és önök, t. túloldal, ezt megszívleljék. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Obstrukcziót egy nagy ellenzéki párt, mondjuk az ellenzéki j)ártok ok nélkül nem csinálnak. Nagy okának kell annak lenni, (Ugy van! a szäsöbaloldalon.) ha egy alkotmányos, törvényes alapon álló parlamenti párt, a parlamenti harcznak ehhez a kMételes fegyveréhez nyúl. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) És önök, t. többség, nincsenek is jogosítva arra, hogy kétségbevonják ennek a parlamenti fegyvernek jogosságát. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Az az u. n. Bánffy Dezső elleni obstrukczió, még nem olyan nagyon régen volt! Azt az obstrukcziót, a mai többségnek egy nagy része velünk együtt vMta, a másik része pedig az obstruáló ellenzéket elismerte alkotmányos parlamenti faktornak, fegyverüket elismerte alkotmányos parlamenti fegyvernek. (Igaz! Ugy van ! a szélsöbaloldalon.) Ha nem ismerte volna el, akkor Széll Kálmán t. miniszterelnök ur aligha ülne ma ott azon a széken, a melyet négyévi kormányzás után most a nemzetnek végtelen, de végtelen kárára és veszedelmére elfoglal. És a t. szabadelvű párt többségében sem ülnének olya-