Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.

Ülésnapok - 1901-229

25.9. országos ülés 1903 márczius 16-án, hétfőn: 167 jön az a termelésnek és a kereskedelemnek. A mikor azt látjuk, hogy egész Nyugat-Európa fegyverkezik, hogy a hadi kiadások mindenütt őrületes mértékben emelkedtek, az összehasonlítást önmagunkkal még sem tehetjük meg, mert a külföld államaiban ezek a kiadások feltétlenül erős és üdvös visszahatással birnak a nemzeti termelésre, ott a hadügyi költségvetés az ország nemzetgazdasági erőit veszi igénybe, mig nálunk teljesen és egészen eltérő a helyzet, a mint későbben bátor leszek vázolni. A második szempont pedig az, hogy a nyugati államokat hadügyi költségvetésük fejlesztésénél és a hadügyi budgetnek ezen enormis magasságánál azon szempontok vezetik, hogy hazai termelésüknek uj piaczokat szerezzenek, hogy gyarmati politikát űzzenek, a kétségtelenül helyes nemzetgazdasági szempontból, ezek a szempontok azonban megint nem vezethetnek bennünket, mert mi gyarmati politikát nem űzhetünk, nemzeti iparunk és kereskedelmünk gyengeségénél fogva arra most még egyelőre szükségünk nincs. Ausztriának sincs szüksége gyarmati politikára, mert hiszen ott van neki a hozzá elszakithatatlanul hozzálánczolt gyarmata: Magyarország, (TJgy van! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) a melyet ő azután a nagyhatalmi politikának ábrándképével csalogat és a mely nagyhatalmi politika támogatására használják fel azon hadsereget, a mely tulajdonképen az ő gyarmati politikáját támogatja Magyarország rovására. (Igaz! TJgy van! a szélsobaloldalon.) T. képviselőház! Egész iparos-osztályunk a tönkremenetel szélén áll; tönkre ment az egész életrevaló felsőmagyarországi ipar; tönkre ment az erdélyrészi kisipar. Mekkora visszahatással lehetne a hadügyi budget ezen iparos-osztály lábraállitására, ha az nemzeti és hazafias szempontok szerint használtatnék fel. (Tetszés a szélsobaloldalon.) Itt van, t. képviselőház, a katonai szállításoknak rövid históriája, a melyet bátor leszek itt vázolni (Halljuk ! Halljuk !a szélsobaloldalon.) és a mely megmutatja azt, milyen hallatlan, hosszas, keserves és nagy küzdelmek között és után sem sikerült deczentralizálni a katonai szállításokat és nem sikerült azokat kMenni a nagyszállitók, a tőkepénzesek, a kapitalisták kezei közül — és megmutatja, hogy milyen kis részben sikerült — a mennyiben mégis sikerült — a kisiparosokat részesíteni a katonai szállításokban. A közös hadsereg szállításainál már az 1867-iki kiegyezés utáni években egy konzorczium monopolizált, és pedig a Skéne-féle konzorczium, a mely óriási visszaélései miatt, melyeket a katonai szállítások körül elkövetett, nagy hirre tett szert. Ez a konzorczium szállított vászonnemüeket, posztónemüeket, lábbeliket, bőrszerelvényeket; de nemcsak ezeket monopolizálta, hanem, úgyszólván, magáévá tette az összes katonai szállításokat. Ebben az időben az akkori sajtóban tárgyalták azon óriási viszszaéléseket, a melyeket e konzorczium elkövetett a nemzeti termelés rovására, a mikor kiszámították, hogy megtörtént az is, hogy a szállítások alkalmával a posztófólék rőfönkint egy lattal könnyebb súlyban szállíttattak, a mi által 108.000 forint — értékkülönbözet — haszna volt e konzorcziumnak. Hosszas küzdelmek után sikerült annyit kMívni, hogy e konzorcziumtól a szállítást egy hármastagxi konzorczium vette át. Hát ez a deczentralizácziónak egy minimális mértéke, de mégis némi haladást mutat. Ez a hármas konzorczium azonban megint csak a nagytőke érdekeit szolgálta, megint csak kiszorította teljesen a kisipart, a kistermelőket a szállításból. Hasztalan történtek ez ellen felszólalások ugy az osztrák, mint a magyar parlamentben; haladás e téren nem mutatkozott. Budapest törvényhatósága is felirt e tárgyban; igen érdekes feliratot intézett a kormányhoz, a melyet itt hosszú voltánál fogva nem akarok felolvasni; (Halljuk,! Halljuk! a szélsobaloldalon.) hiszen arra nincsen szükség — de mondom, e küzdelmek czélra nem vezettek. A katonai körök mereven kitartottak azon állásjjont mellett, hogy csak a nagyipar elégséges és állandó előállítási képességére alapithatók a katonai szállítások. Maga b. Fejérváry is kijelentette, a többször hozzáintézett kérdésekre és többszöri sürgetésekre, hogy arra nézve, hogy . . . (Olvassa): . . . »egy határozott rész a szállításoknál a kisipar számára kijelöltessék, sem a hadügyminiszter, sem magam, ki jelenleg szintén ilyen helyzetben vagyok, határozott Ígéretet nem tehetünk ... és ezt a hadügyminiszter nevében is kijelentem«. Kijelentette továbbá, hogy tanulmányozás alá fog vétetni a kérdés és hogy a kisipar érdekében meg fog tétetni mindaz, a mi lehetséges. Az azonban teljesen lehetetlenség — mondotta — hogy most bármely irányban konkrét ígéretet tegyek. S tényleg ez irányban haladás alig észlelhető. A honvédség szállítása tekintetében is ugyanaz a helyzet. A honvédség felállítása után a posztófélék szállítása egy bizonyos Harapatféle konzorcziumra, pozsonyi gyárra bízatott, a mely más néven és más czég alatt talán most is szállítja a posztót. A vászonfélék szállítása bizonyos Regenhardt-féle pozsonyi czégre, gyárosokra, lett bízva. A bőrnemüek szállítását illetőleg a honvédelmi miniszter kedvencze egy bizonyos Bernfeld Mór nevű vállalkozó volt, a ki minden támadás ellenére majdnem 12 esztendeig birta kizárólagosan a bőrnemüek szállításának jogát. Valóságos prMilégium volt ez, a mely határozottan a kisipar érdekeinek a rovására ment. Igen érdekes interpelláczió történt b. Kaas Mor és Melczer Oszkár képviselők részéről a 90-es évek elején, a mely interpeliácziókra b. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter válaszában ujolag azon álláspontjának