Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.

Ülésnapok - 1901-228

154 228. országos ülés 1903 márczius ih-én, szombaton. bott a piaczra, épen az ellenkezőt érte el; a búzaárak 1896-ban tetemesen emelkedtek és Heyman megbukott. Az igen t. képviselő ur azt mondja, hogy ez azért történt, mert Heyman nem volt beavatva abba, hogy jönni fog egy hausse-mozgalom, hát hiszen épen azt mutatja, hogy az árak képzésére a spekuláczió nincsen befolyással, mert Heyman hiába akarta az árakat nyomni, az neki nem sikerült. Ugyanez áll a papirrubel-spekuláczióra, a melyről a t. képviselő ur a múltkori beszédében említést tett, ez is az ellenkező eredményre vezetett. De az igen t. képviselő ur, a mint mondja, nem is a határidőüzletet, mint olyant, hanem csakis az úgynevezett fedezetlen határidőüzletet akarja sújtani, azaz a mint mondja, a papiros búzát, a papiros slusszokat. T. ház! Iparkodtam tanulmányok utján magamnak megmagyarázni, hogy mi értendő fedezetlen határidőüzlet, papirbuza slussz alatt, de minden igyekvésem hasztalan volt. Én ugyanis a határidőüzlet három kategóriáját különböztetem meg: (Halljuk! Halljuk ! a jobboldalon.) Az első kategóriához azon határidőüzletek tartoznak, a melyeknél a felek akarata effektív szállításra irányul, a hol pl. egy malom egy kereskedőtől határidőre búzát vesz és ezt a batáridőben tényleg szállítja. Ezt, azt hiszem. senki sem diffikultálja, pedig ez is fedezetlen határidőüzlet, mert a kereskedő az eladás alkalmával nincs még a búza birtokában, hanem később szerzi azt meg. Minden a keresk. törvény 258. §. 2. pontja alá eső szállítási ügylet ilyen fedezetlen ügylet. A második kategóriába tartoznak a biztosításra vonatkozó határidőüzletek, vagyis azok az üzletek, a melyekkel az eladó vagy a vevő effektív szállítás mellett magát bizonyos konjunktúrák által beállható veszteségek ellen akarja biztosítani. A termelő, a ki aratás előtt pénzre szorul, reménybeli termését eladja és az aratás után beálló kedvezőbb árak tekintetében akarja magát egy slussz által biztosítani, vagy a malomtulajdonos, a ki későbbi időben szállítandó lisztet elad és magát a későbbi búzaárak tekintetében akarja biztosítani; a kereskedő, a ki egy buzaszállitmányt Svájczba dirigál és útközben ugy találja, hogy azt Németországban, a helyi viszonyoknál fogva jobban értékesítheti, ott tehát a búzát effektív eladja, Zürichben pedig magát fedezi. Mindezen ügyletek gazdaságilag szükséges, hasznos és nélkülözhetlen ügyletek, ezt, azt hiszem, senki sem tagadhatja. (Helyeslést a jobbóldalon.) A harmadik kategóriába azok az ügyletek tartoznak, melyek az emiitett háttérrel nem bírnak, hanem a hol a felek intencziója már előre is arra irányul, hogy köztük csak az árkülönbözetek egyenlittessenek ki. Ezeket az ügyleteket én is és mindenki játéknak tekinti, csakhogy a benső czélzatot, miután az a kötésben nem nyilvánul és nem is nyilvánulhat, sőt azzal egyenesen ellentétben áll, felismerni igen nehéz. (Ugy van! a jobboldalon.) A szokványárunak egyik legsajátosabb tulajdonsága a nagy fungibilitás. Ez teszi lehetővé, hogy az, a kinek nincs áruja, eladásokat eszközölhet, mert az árut minden időben megkaphatja. Valamint a clearing-szisztéma folytán készpénzfizetés nélkül milliárdokra menő hitelügyletek bonyolittatnak le, melyek mindannyian hasznos forgalmi funkcziót teljesítenek, ugy van ez a határidőüzletnél, a hol több kötés történhetik arra az árura, mely csak egyszer jut a konzumensbez. A közbeeső lánczszemeket tehát perhorreszkálni nem lehet. Már ebből is kitűnik, hogy mily nehéz megállapítani, vájjon tisztán árkülönbözet fizetésére, vagy effektív szállításra irányult-e az adás-vétel, ezt csak az egyes konkrét esetben, mint questio factit, az összes fenforgó szubjektív és objektív körülmények szorgos mérlegelése és méltatása mellett lehet eldönteni. Egy általános szabály e tekintetben nem fog segíteni s ha a németeknek nem sikerült — mint már fent előadtam — egy oly szabályt felállítani, a mely határozott módon megkülönbözteti a legitim üzletet az illegitim üzlettől és ezáltal a bíróságot is egy kényes helyzetbe hozta, akkor ez nekünk sem fog sikerülni. A budapesti áru- és értéktőzsde képviselői nemcsak a tőzsde-ankéten jelentették ki, hogy a hívatlan elemeket a tőzsdétől távol akarják tartani és a tőzsdejátéknak, a mennyire lehet, elejét akarják venni, hanem ezen intencziójukat a gyakorlati életben meg is valósítják. Sándor Pál t. barátom számos példát hozott fel ennek illusztrálására és Zselenszky Róbert igen t. képviselő ur is elismerte, hogy kevesbedik azoknak száma, a kik a tőzsdejátékkal foglalkoznak. Ezen az utón kell haladnunk és nem szabad oly dMerziókhoz folyamodnunk, melyek által gazdasági életünknek kiszámíthatatlan károkat okozhatunk. Én ugy vagyok meggyőződve, hogy a tőzsdében, illetve annak vezetőségében megvan az az erős erkölcsi akarat, hogy autonóm hatáskörében is. a hívatlan elemeket a tőzsdétől távol tartsa és azokkal szemben, kik másokat a tőzsdejátékra csábítanak, szigorúan eljárjon. De én nem idegenkedem attól sem, hogy ezen czél más eszközök foganatba vételével eléressék, természetesen mindig feltéve azt, hogy maga a határidőüzlet intézménye ezáltal sérelmet nem fog szenvedni és funkczionálásában meg ne bénittassék. S mert tudom, hogy a kormány ilyen irányban akarja a kérdést megoldani, én nem akarva ennek igy inczidentaliter prejudikálni, nem fogadom el Rakovszky István képviselőtársam javaslatát, hanem a kérvényi bizottság javaslatához csatlakozom. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Endrey Gyula jegyző: Zboray Miklős!