Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.

Ülésnapok - 1901-226

108 226. országos ülés 1903 márczius 12-én, csütörtökön. gördített roppant nagy akadályokat lesznek hMatva elhárítani, vagy kevesbíteni. Léggömbökkel, mechanikai járó eszközökkel való kísérletek uj irányban fognak a jövőre felderítő szolgálatot tenni. Hogy általában mily alakulatot ad mindez egy esetleges európai kontinentális háborúnak, arra nézve kevés tájékozást nyújtanak a legutóbbi években lefolyt exotikus háborúk, valamint a balkáni háborúk sem, a melyek különben is a háborúnak egy specziális fajtáját képezik. Azokban az exotikus háborúkban nem állottak rendelkezésre azok az óriási kulturális és stratégiai berendezések, a melyek itt a művelt szárazföldön. A miénktől teljesen elütő terep és klimatikus viszonyok, a hadviselő feleknek harczmodorban, felszerelésben, érzületben levő roppant nagy különbözése alig engedi meg, hogy megközelítőleg is párhuzamot vonhassunk és tanúságot meríthessünk egy itt az európai kontinensen lefolyandó háború tekintetében. (Igaz! JJgy van! a szélsőbaloldalon.) A balkáni háborúknál pedig, nem számítva azokat, a melyek operettszerüen folytak le és folynak le, tudjuk, hogy a shrapnelek mellett igen nagy szerepet szoktak játszani bizonyos aranylövedékek is. (Igaz! JJgy van! a szélsőbaloldalon.) Legalább azt mondták, hogy ezeknek a bővebb adagolása által meg lehetett volna menteni azoknak a magyar fiuknak az életét, a kiknek vére a magláji sziklákat pirosra festette. A gonosz nyelvek mondják azonban talán, hogy ott — akár hogy, akár hogy nem — ömlenie kellett a vérnek, mert szükség volt elvégre is a mi hadseregünknek egy győzelmesen és dicsőségesen befejezett háborúra. Különben ez nem a katonák dolga volt, a kik elvégre is ott vitézül és dicsőségesen végrehajtották azt a szomorú feladatot, a melyet a diplomáczia és a magunk politikája rájuk szabott. Annyi áll, hogy a Balkán-félsziget végre is egy bábszínház, a hol Bellona asszony festett alakját a diplomáczia dróton ránczigálja, hol tánczoltatva, hol leültetve, és azért győzelem vagy vereség inkább irható a diplomácziának, mint a hadseregeknek számlájára. Ilyformán a háborúnak az esélyeit kiszámítani, a harczképességet biztosítani és a győzelmet legalább a félvalószinüség aránya szerint látni egy lépéssel sem állunk tovább, mint álltak egykor őseink, a kik különben minden bizonynyal harczképesség tekintetében előbbre állottak, a kik megállapították, hogy két dolog, t. i. a házasság, meg a hadverés Isten dolga. Most már hozzászámíthatjuk tapasztalatból, hogy a képviselőválasztás is. Nessi Pál: Nem vagyunk tanácskozásképesek ! (Zaj.) 31-en vagyunk! Itt tartanak bennünket 3 óráig és aztán nem jönnek el ! (Zaj.) Elnök: Azt hiszem, többen vagyunk, mint negyvenen, tehát a tanácskozóképesség megvan. j Bedőházy János: Ilyen formán, a mint mon; dám, nehéz a háború esélyeit kiszámítani, daczára annak, hogy nyakig vagyunk fegyverben, hogy a fegyverkezésre fordított összegek alatt roskadozunk, kultúránkat pedig igazán lassan, lassan, lassan, lassan fejlesztjük. (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Harczképességünket egy eshetőleges háború esetére és ezzel reményünket a győzelemre sokkal kevésbbé látjuk biztosítva mint valaha. Nem mondom azt, hogy az a t. hadsereg, melynek a dolgait itt most fontolgatjuk, mindig csak azzal a sorral dicsekedjék, mint a verekedésből hazajövő egyszeri czigánylegény, mondván, hogy ők is ütöttek minket, és minket is ütöttek ők. {Derültség.) Lehet, győztes is lesz a mi hadseregünk, nincs kizárva, mert a mint mondám, a háború esélyei nemcsak ránk nézve bizonytalanok és kétesek, hanem ép oly mértékben kétesek bármily nagy, erős állam hatalmas, felfegyverzett hadseregére nézve is. Épen ezért, mert ezek az esélyek ilyen kétesek és bizonytalanok, hajlandó vagyok azoknak igazat adni, a kik egy európai nagy kontinentális háborút ma már teljesen kizártnak tartanak. ITgy gondolom, hogy ezek az évről-évre megújuló katonai szervezkedések, a hadi felszereléseknek e folytonos növelése, azok az irtózatos pénzáldozatok, a melyeket a fegyveres béke elnyel az egyes államok részéről, nem egyebek, mint tiszta és üres demonstrácziók. (Igaz! JJgy van! a szélsőbaloldalon) Én nem hiszem, hogy találkozzék az európai kontinensen ma már egy olyan bolond nemzet, a mely pusztán hatalmi vágyainak elérése czóljából, vagy dicsőségért a véres kardra appelláljon és eshetőleges pusztulásnak tegye ki magát. Hiszen minden művelt európai nemzetnek kulturális berendezéseiben, óriási arányú befektetéseiben, közlekedési eszközeiben, iparvállalataiban annyi veszteni valója van, hogy ma már csak egy kisebb országrésznek pusztulásában is nagyobb veszteség rejlenek, mint a mennyit talán az összes napóleoni háborúk okoztak a múlt században. Hiszen a siker bizonytalanságát nem számítva, a háború győztes és legyőzött részére egyaránt betetőzné azt az anyagi romlást, a melynek alapját a 30 évi fegyveres béke megvetette. No dehát a vérmesebb emberek azt mondják, hogy a dinasztiától nem biztos a béke. Ugy gondolom, t. ház, hogy az okos dinasztiák hatalmi vágyaikat teljesen kielégítve érezhetik abban az összhangban, abban az egyetértésben, a melylyel nemzetükkel egész az identifikálásig összeforradtak, abban a közös törekvésben, a mely megnyitja az utat, hogy a nemzet nagygyá, virágzó és egységessé tételének munkájában előljáró, vezérlő csillagok lehessenek. Mert azt tudják nagyon jól az okos dinasztiák, hogy hiába nyúlnak a karok messzire és külsőleg hiába ijesztenek hatalmas izmokkal, ha a sorvadás pusztít, ha láz gyötör, ha nincs egészség, hiába