Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.

Ülésnapok - 1901-226

226. országos ülés 1903 márczius 12-én, csütörtökön. 109 minden, Nem a külső adja meg a nagyhatalmi állást, hanem a nemzetnek belső egészsége, (Ugy van! a baloldalon.) uralkodójával való egyetértése szívben és értelemben, épsége, testi szervezete. így okoskodnak, így gondolkoznak az okos dinasztiák. A nem okos dinasztiákról pedig egyáltalában szó ne essék, nehogy távolról is félreértessem. Ha idézném, legfeljebb csak III. Najxáeont tudnám idézni a szedáni kapituláczió idejéből. Most már okoskodásom fonalát tovább gombolyitva, okvetlenül fel kell tennem azt a kérdést, hogy miért kell nekünk, szegény országnak, és bizony mondhatom, beteg, lázgyötört országnak untig meg untig a többi nagy államokkal demonstrálni? És kinek és miért demonstrálunk a folyton megújuló katonai követelések teljesítésével, a hadseregnek extenzív növelésével, mint most iá az ujonczlétszám felemelésének követelményében látjuk, holott érdekünk: betegségünknek gyógyítása épen az ellenkezőjét kívánná? Hogyha meg tudnának győzni arról, hogy ez a demonstráczió, ez a folytonos fegyverkezés nem is annyira a háborúra való előkészültségnek bizonyítására, mint ezáltal épen egy háborúnak az elkerülésére szolgál, hogy mindez nem a háború, hanem a béke érdekében történik, ha ez volna a tulajdonkéj>eni czélja a létszámemelésnek meg a taraczkütegeknek, mondom, ha ezt bebizonyítanák előttem, a ki máskülönben épen olyan rajongó híve vagyok a világbéke eszméjének, mint előttem szólott Justh Gyula és Veres József képviselőtársaim, hát akkor képes volnék ennek felülni, pedig tudom, hogy felülnék. Szerencsére azonban — mert ellenkezésbe jöhetnék pártállásommal — a t. előadó ur ezt az argumentumot nem használta és hagyja nyugodtan békében a világbéke-eszmét, mondván: béke veled, béke, hanem a honvédelmi miniszter úrral egyetemben megrázza a régi harczi Istennek, Marsnak rozsdás zörgő fegyvereit és a harczképesség fokozásának, még pedig a létszámmal való fokozásának szükségességét helyezi előtérbe. Hát én, szégyennel vallom meg, nem ismerem azt a normálist, a mely a létszám szerint mutatja meg, hogy ez harczképes, ez pedig nem felel meg a harczképességnek. (TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Azt a normálist ismerem, a mely szerint megítélhetem, hogy ime ez egy értelmes, kellőleg képzett, ügyes katona, de azt — mondom — nem ismerem, a melylyel meg lehet mérni, hogy egy csapat vagy egy osztag, vagy nem tudom micsoda, ha jiéldául n tagból áll, akkor harczképes, de ha n—1 tagból áll, már nem az. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Szerény felfogásommal ugy gondolom, hogy nem a számban van az erő, hanem az egyénekben, a kiképzett értelmes katonákban. Azt jól tudom, hogy valamelyes számban kell lenniök és hogy ! jó nagy számban, azt is értem. Azt megmagyarázták, hogy hiányok is vannak, olyan hiányok, a melyeket tiz éven át nem éreztek, vagy nem mondották, hogy érzik. Bizonyos uj formácziók is kellenek, hallottam, de azt nem értem, hogy ha nem • akarunk költségtöbbletet, miért nem telik ki mindez a jelenlegi létszámból ós miért nem lehet intenzív fejlesztéssel azt elérni, a mit sablonok szerint járva el, azt hiszem, akkor sem lehetne elérni, ha épenséggel kétszer akkora ujonczjutalékot adnánk. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A harczképességet létszám szerint ítélni meg épen olyan furcsa volna, mint a hajak szálából határozni meg, ki kopasz, ki nem kopasz, mert hiszen ezt a szofisták használták, a mely szerint bebizonyították, hogy a hajdús kopasz, a kopasz meg hajdús. Nem kell ahhoz semmi szofizma, egyszerű rátekintéssel, a nélkül, hogy valakinek a haja szálait megszámlálnók, megmondhatjuk, hogy kopasz-e vagy nem. (TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Én azt hiszem, ósdi felfogás az, a mely felfogásból az ujonczjutalék felemelésének követelménye is ered, tömegekkel akarni imponálni, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) vagy mondjuk, akarni csak imponálni. Ez lehet imponáló a papíron, a midőn a hadi létszámot csaknem egymillió fővel mutatjuk ki, a mi a kétévi szolgálattal még 200.000-rel szaporodni fog. Hiszen ennyit háború esetén sem lehet felhasználni, mert ha ma már általában volna is háború a kontinensen, az nemhogy hét évig, de hét hétig sem tarthatna és annak sorsát el fogja dönteni a hadsereg eleje a nélkül, hogy a tartalékra rá is kerülne a sor. Azt megengedem, hogy oly világhatalmak, a melyeknek tartományaiban a dobpergés a napnak minden órájában hirdeti valahol a delet, gondolkozhatnak nagy létszámról, a melyet óriási területen szétosztanak, nekünk azonban csak határaink védelmére kell gondolnunk inkább, erre pedig redukált számú, de teljesen kiképzett hadsereg is megfelel. Ha eltekintek a magasabb erkölcsi, értelmi és érzelmi tényezőktől is, a melyek azonban elmar adhatlan ok, és csupán csak a katonai kiképzést tekintem, úgyszólván csak a hadseregnek egy hMatásos magvát akarom megteremteni, ez kisebb tömegekkel mindenesetre sokkal jobban fog sikerülni, mint nagyobb tömegekkel, a mely kisebb tömegeket a nagyobb tömegekből kMálasztás által lehet és kell egybealkotni. Nézzük csak a műszaki csapatoknak, a tüzérségnek gyakorlati képzettségét a gyalogsági csapatokhoz képest és óriási aránytalanságot látunk. A régi osztrák műszaki csapatok, azt el kell ismernünk, kitűnőek voltak és ezt elismerték a napóleoni hadjáratok alatt is, pedig abban az időben az értelmi képzés valami magas fokon nem állhatott; a pattantyúsoknak valami régi katekizmusból tanították a lövészet tudományát, ' a melyben, ha jó emlékszem, az első kérdés az