Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.

Ülésnapok - 1901-211

92 2ll. országos ülés 1903 február 20-án, pénteken. tak bevenni a proletárokat, sőt még a rabszol­gákat is. (Halljuk! Halljuk! a szélsobalddalon.) Ezek a vagyontalanok lévén, természetesen zsold nélkül nem szolgálhattak, és itt van az első eset arra, hogy a római hadseregbe is bevitték a zsoldos szellemet, a minek következménye az lett. hogy ezen zsoldon tartott katonák a há­ború után sem mentek vissza földjeikre, a szán­tás-vetést folytatni, hanem megmaradtak ka­tonáknak ; megmaradtak pretoriánusoknak, ve­teránoknak, kíséretét képezték a vezéreknek, és ezek azután ő velük vMták meg a polgárháborút. Midőn pedig Márius a régi római hadszerveze­tet teljesen felforgatta és azok helyett a tobor­zást hozta be és a hadseregbe még a barbáro­kat is bevette, akkor Rómának régi alkotmánya hanyatlásnak indult; mert a kié az erő, azé a hatalom. (Ugy van! a szélsőbal oldalon.) Hiába szabaditotta meg Rómát Julius Caesartól Cas­siusnak és Brutusnak tőre, a római szabadság­nak buknia kellett, mert azok között, a kik az akkori hadsereg-szervezet alapján állottak és azok között, a kik Róma régi alkotmányáért küzdöttek, a történelmi szükségszerűség szerint az előbbieknek kellett gjőzniök. (Ugy van! a szélsobalóldalon.) Hogy azután a római császárság alatt a hadsereg tisztán zsoldosokból állott és hogy ennek következménye volt a legféktelenebb önkényuralom, az mindenki előtt ismeretes. Be van tehát bizonyítva Róma példájából az, hogy a had sereg-szervezet elválaszthatatlan kapcso­latban van minden nemzet alkotmányos szer­vezetével. (Ugy van! a szélsobalóldalon.) De igy van ez a magyar hadtörténelem szempontjából is. Kezdetben nálunk is nemzet­ségi alapra volt fektetve ugy a hadsereg, mint az alkotmány. Hiszen azokat a pusztító, rabló hadjáratokat, a melyeket őseink Németország­ban, Olaszországban, Francziaországban szá­guldozva véghezvittek,* nem maga az állam, hanem az egyes törzsek a maguk főnökeinek vezetése alatt eszközölték. Midőn azután Géza vezér és utána Szent István király megalapí­tották a várrendszert, megtörték a törzsfőnökök hatalmát és megalkották a királyi hadsereget, ezzel egyszersmind megváltoztatták az állam­formát is, az alkotmány lényegét és ekkor a törzsszerkezet helyett az abszolút királyi hata­lom lépett életbe. (Ugy van! a szélsőbal­oldalon.) A ki figyelemmel kiséri Magyarország tör­ténetét, az tudja azt, hogy bár a magyar al­kotmány sohasem szünetelt, de azért Arpád­házbeli első királyaink alatt a hatalom túl­nyomó része a koronánál volt. Es igy tartott ez mindaddig, a mig a királyok által felállított várrendszer meg nem gyöngült és ezáltal a királyi sereg el nem vesztette a maga hatal­mát. A midőn a belzavarok és a királyok gyen­gesége folytán a várrendszer összeroskadt és a nemzeti haderő a várrendszer helyett bandé­riumokra lett fektetve, a bandériumok után a hatalom is az oligarchák kezébe került. És tar­tott ez mindaddig, a mígnem a köznemesség visszahatása, különösen pedig a török hódítás folytán ezek az oligarchák el nem vesztették túlnyomó hatalmukat, a midőn a nemzeti had­sereg zöme u. n. telekkatonaság lett, a mely a vármegyék zászlója alatt barczolt és részint köznemesekből, részint jobbágyokból állott; ekkor ment át az alkotmány súlypontja a fő­nemesekről a köznemesekre és a vármegyékre. Midőn pedig 1715-után az u. n. regulata miiitia-rendszer hozatott be és apródonkint a katonaság ismét teljesen a király hatalmába jutott, a midőn valóságos zsoldos seregek kép­viselték a magyar haderőt, mert az alkotmá­nyos haderő, az általános nemzeti felkelés igénybe nem vétetett, ismét bekövetkezett az, hogy a királyi hatalom vergődött túlsúlyra, és a nemzet alkotmánya többé biztosítva nem volt. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsobalóldalon.) Ennek következményeit nyögjük mai napig is (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsobalóldalon.) és fogjuk nyögni mindaddig, a mig a katonai szervezet ismét nemzeti alapra nem fektettetik. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsobalóldalon.) A vita folyamán, de más alkalommal is, többször hallottuk hangoztatni azt az állítást, hogy Európának ezen a részén, a hol a Habs­burg-dinasztia jogara alatt egyesült államok léteznek, szükség van az európai egyensúly szempontjából egy nagyhatalomra és ez a nagy­hatalom nem lehet más, mint az egyesült osz­trák és magyar birodalmak. Ennek igazolására hMatkoznak Mátyás királyra és azt mondják, hogy már a magyar nemzetnek ez az egyik leg­nagyobb királya és legnagyobb államférfia is belátta, hogy szükséges kapcsolatba hozni Ma­gyarországot az osztrák örökös tartományokkal, és ezért igyekezett ő Csehországot és Ausztriát hatalma alá hajtani. Az én nézetem szerint ez igen nagy tévedés. (Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsobalóldalon.) A ki ismeri Magyarország történelmét, tudja azt, hogy az Árpád- és az Anjou-ház nagy királyai, Szent István, Szent László, Kálmán, III. Béla, Róbert Károly, Nagy Lajos stb. mind kelet felé igyekeztek terjesz­kedni és különösen a tengerpattot igyekeztek Magyarországnak megszerezni és biztosítani. De sohasem próbáltak meg nyugat felé terjeszkedni, bár erre többször lett volna módjuk és alkalmuk. Igaz, hogy Mátyás király szakított elődjeinek politikájával és kelet helyett nyugat felé fordult, de ez egy magában álló és tisztán személyes tekintetekre visszavezethető politika, Mátyás a maga óriási politikai egyéniségéből kifolyólag gigászi tervet eszelt ki és akart megvalósítani, azt t. i., hogy elnyerje a német császári méltó­ságot. Hogy ezt elnyerje, azért akarta magát Cseh­országban és Ausztriában befészkelni. De ez annyira egyéni politika volt, hogy a magyar nemzetnek politikájára állandó befolyást soha-

Next

/
Oldalképek
Tartalom