Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.

Ülésnapok - 1901-210

210. országos ülés 1903 február 19-én, csütörtökön. 67 ságnak az volt a feladata, hogy megcsinálja azt a javaslatot, mely szerint az Ausztriával közös érdekű ügyek intézendők lesznek. Ennek volt tehát a feladata az, hogy megteremtse azt az alapot, a melyen az 1867: XII. t.-cz. felépíthető lesz. Nagyon tanulságos ennek történelme. Én csak tisztán az ide vonatkozó részszel kívánok foglalkozni, hogy ráirányítsam a t. ház figyelmét arra, hogy miként csúszott le a lejtőn Deák Ferencz és csúsztak le a vele együtt munkálkodó férfiak, a minek az lett a következménye, hogy a nemzet a katonai ügyekben rendelkezési jogát elveszítette. Deák Ferencznek javaslata, a mely a 15-ös albizottság munkálkodásának alapját képezte — és erre nézve, azt hiszem, nem fog megczáfolni az igen t. miniszterelnök ur, hogy ezt a javaslatot Deák Ferencz maga diktálta, tehát a legsajátosabb munkája — idevonatkozólag a 11. §-t ekként szövegezte: »0 Felségének a hadügyek köréhez tartozó alkotmányos fejedelmi jogai sértetlenül fenmaradván, mindaz, a mi az egész hadseregnek, és igy a magyar hadseregnek is egységes vezérletére, vezényletére és bclszervezetére vonatkozik, közös intézkedés alá tartozónak ismertetik el.« Első pillanatra talán nem fog feltűnni az a lényeges különbség, a mely ezen és azután a bizottságban megállapított szövegezés között foglaltatik. A bizottságban a beadott módosítás következtében a 11. §. igy szólt: »0 Felségének a hadügyek körébe tartozó alkotmányos fejedelmi jogai folytán mindaz, a mi az egész hadseregnek, és igy a magyar hadseregnek, mint az összes badsereg kiegészítő részének is, egységes vezérletére, vezényletére és belszervezetére vonatkozik, ő Felsége által intézendőnek ismertetik el.« Ha méltóztatott volna a t. túloldalon figyelemmel kisérni az idézett, Deák Ferencz által konczipiált szöveget, akkor mindjárt észre kellett volna venni azt a lényeges különbséget, hogy mig Deák Ferencz javaslata közösen elintézendőnek minősiti a katonai ügyeket, addig azok itt a bizottság szövegezésében már egészen közössé tétettek. Itt lesz egy kérdésem a t. miniszterelnök úrhoz, mert a megnyugtató feleletet magamnak megadni nem tudom. Lesz szMes tehát a miniszterelnök ur engem felvilágosítani arra nézve, hogy miután ennek a szövegnek ilyetén való megállapítását egy katona, Hollán Ernő államtitkár indítványozta és az elfogadtatott, miképen és mi okból történhetett az, hogy Deák Ferencz, a ki javaslatának mindegyik pontjához következetesen ragaszkodott, a ki a javaslat tárgyalásai közepette mindegyik szakasznál fölszólalt, azért, hogy a maga álláspontját megvilágítsa, — mert védelemre nem nagyon szorult, hisz készséggel fogadták el javaslatait, ezen lényeges változtatáshoz a bizottsági ülésen egyetlen szava sem volt Deák Ferencznek? Hogyan engedte azt Deák Ferencz, hogy épen ez a szakasz menjen vita és az ő hozzászólása nélkül keresztül ? mert más, mint tisztán Tisza Kálmán és Mánka Imre nem szólalt fel. Mánka Imre kijelentésében van azonban egy fontos mozzanat, a mely ma is jelentőséggel bir, a midőn a belszervezet kérdését ekként határozza meg: »Én belszervezet alatt mást mint taktikai beosztását a hadseregnek, nem érthetek. Azt tartom, hogy mindenesetre szükséges, hogy Magyarország kikösse magának, miként a magyar hadsereg egy kiegészített és minden, egy hadsereg kiegészítéséhez szükséges területekkel ellátott külön egész hadsereg legyen.« Tehát még a bizottság szövegezésében is, a mely szövegezés, hangsúlyozom, ismételve, lényegesen, eltér Deák Ferencz fogalmazványától. Én azonban azt hiszem, hogy ha számba veszszük a körülményeket és szem előtt tartjuk a következményeket, akkor minket egy nagyon higgadt, komoly és megfontolt államférfiú fel fog világosítani arról, hogy tulajdonképen miért is történt az, hogy a nemzet jogai megcsorbittattak és a Deák Ferencz által proponált szöveg mellőztetett, illetve akként alakíttatott át, hogy a katonai ügyek közösekké tétettek. Azt mondja az a higgadt, komoly államférfiú, a ki később Magyarország pénzügyminiszteri székébe ült be, egy időben pedig a háznak volt elnöke: hogy »van egy eszme: a birodalom egységes létének és életfeltételének eszméje, mely előtt, minden tekintetnek háttérbe kell vonulni. Én azon véleményben vagyok, hogy ezen eszmének helyes értelmezésében közjogi kérdéseink megoldásának kulcsa és hazánknak és a monarchiának jövendője rejlik.* És mit mond ezután? Azt, hogy: (Halljuk! Halljii le! a szélsöbaloldalon. Olvassa): » Maguk az 1848. évi törvényeink mik voltak egyebek, mint a nemzet azon ősöktől örökölt állandó öntudatának törvényes nyilvánulása,... mely szerint hazánk mindamellett, hogy több más országok és tartományok velünk közös fejedelmének, ausztriai császár ő Felségének uralkodása alatt áll — valamely más államnak, egy egységes osztrák császári államnak alkatrészéül soha nem tekinthető. A mi a mondottak gyakorlati alkalmazását illeti, azon értelmezésnek különbsége, mely e szónak »ausztriai birodalom* — egyrészről Lajtán innen, másrészről Lajtán túl — tulajdoníttatik: a törekvés az e fogalomban rejlő eszmét valósítani nézetem szerint főforrása hazánk minden múlt, jelen és jövő küzdelmeinek, bajainak, szenvedéseinek és azon tömérdek félreértéseknek, melyekkel nyilatkozataink naponként találkoznak. E szónak sLajtán túli« értelmezésében, mely szerint az ausztriai birodalom belviszonyaira nézve is egy állam, egységes állam — keresik igazolásukat a Lajtán túli szomszédaink: csak összpontosítási és beolvasztási minden törekvései. E izónak magyar értelmezésében, mely az ausztriai birodalomban két egymástól bérviszonyaikra nézve 9*