Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.

Ülésnapok - 1901-210

68 210. országos ülés 1903 február 19-én, csülörlökön. független és önálló állarotestet szemlél, — találja fel alapját és igazolását a magyar nemzetnek azon állhatatos elhatározása, melylyel hazájának törvényes önállását és függetlenségét föntartani igyekszik. Ha az ausztriai birodalom eszméjének Lajtán túli értelmezéséből azon következés vonatik: Hogy a birodalom az állam magasabb érdeke előtt minden más tekinteteknek, hazánk jogainak, törvényeinek, államszerződéseinek és érdekének háttérbe kell vonulniok, akkor ez eszme magyar értelmezésének egyenes jogszerű következése az, hogy Magyarország kétségen kívül tartozik a monarchia jólétének és biztonságának fentartásához legjobb tehetsége szerint teljes erejével hozzájárulni, de csak azon feltété leknek, melyek alatt és azon czélnak, a melyért a monarchia lépett, t. i. saját létének, jólétének és alkotmányának épségben tartása mellett és e feltóteleknek feláldozása más úgynevezett magasabb állami szempontok és érdekek tekintetéből nem igényeltethetik tőle. nemcsak azért, mert az a birodalom biztonságának, jólétének fentartására nem szükséges, hanem azért, mert ez áldó zat által egyenesen azon czél hiusittatnék meg, melynek elérése végett Magyarország az ausztriai házból származott uralkodóknak meghódol. Ez volt őseinknek hite és vallása mindig; ez az ősi magyar alkotmánynak alapja, iránya«. De, t. ház, itt nem áll meg az az államférfiú, hanem még mondja a következőket is, a mi figyelmeztetőleg hangzik a t. táloldallal szemben (Halljuk! Halljuk! Olvassa): »A magyar nemzet önállása és függetlensége alatt azt érti és értette mindig, hogy közügyei minden ágazatát fejedelmének hozzájárulásával maga intézze el. E jogtudat, ez érzelem, történelmünk tanusitása szerint, a melyben az számtalanszor nyilvánult, évezredek óta él a magyar nemzet kebelében. Atyáról fiúra, nemzedékről nemzedékre hagyományként átszármazott őseinkről reánk.« Persze nem gondolt a szabadelvű pártra, a mikor ezeket mondotta. Azzal szemben pedig, hogy mi a nemzet önállóságáért és függetlenségeért minden küzdelemre készek vagyunk, azzal a váddal szemben, a melyet a túloldalról szoktunk ezért hallani, a következő feleletet adja (olvassa): »A nemzetnek hű ragaszkodása jogaihoz, törvényeihez, önállóságához és függetlenségéhez nem múlékony szeszély és ábránd, a minek azt minősitik, hanem a nemzet szMében mélyen gyökerezett, őseitől öröklött változhatatlan érzelem, érdekeinek öntudatos felismeréséből merített eleven meggyőződésének szülöttje, létének életfeltétele.« Aláírják ezt önök, t. túloldal, vagy nem? Persze, miután nem figyelnek, azt sem tudják, miről van szó. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Aztán a részletfeladásokra vonatkozólag, mert ez a törvényjavaslat is a nemzet jogainak részletekben való feladása, van egy fontos kijelentése ennek az államférfiunak. Azt mondja (olvassa): »Vezettetünk pedig a dietális tractus azon kanyarulatos ösvényén, a melyen elődeink a magyar udvari kanczelláriával oly sok és többnyire mindig általunk vesztett harezokat folytattak. A királyi előadásokra felírás ment, resolutio, reseriptum következett, egymást váltották fel a felírás, resolutio, reseriptum és az ország Rendéi, a kik első felírásukban mindent követeltek, lépésről-lépésre többet engedtek minden feliratukban, mígnem azon vették észre magukat, hogy nincs mit követelni, mert mindent elengedtek.« Hát önök is ezt cselekszik. (Ugy van! a szélsöbaloldalon. Folytatólag olvassa): »A dietális traktusok ezen nemének a kormányra nézve azon előnye, a nemzetre nézve azon hátránya van, hogy a mit megajánl a nemzet, az részletfizetésül elfogadtatik és nemcsak visszavonhatatlan, hanem egyszersmind hidul is szolgál további engedményekre, a hova kezdetben menni épen nem szándékoztunk.« Benne van ebben a néhány szóban a 67-es kiegyezés hű jellemzése. Engedtek, engedtek és ismét engedtek, a míg végre a nemzet azon vette észre magát, hogy most már nincsen semmije, mert a mikor engedményt kértek tőle, már akkor nem tudott adni, tehát erre a tudatra kellett ébrednie. És most nézzük, hogy alakultak a viszonyok 1867-ben? Én megengedem, hogy a t. túloldalnak ezek a dolgok nem kellemesek; talán ismétlésüknél fogva bizonyos mértékig unalmasak is. De én azt gondolom, nem árt a nemzet jogait ismételve hangsúlyozni, mert nemcsak az önök lelkiismerete aludt el, hanem önök 36 éves uralkodása alatt elaltatták a nemzet lelkiismeretét is, oly kérdésekben, a melyekben azt — természetesen — elaltatniok nem lett volna szabad. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Mi tehát kötelességet teljesítünk önökkel szemben, sőt még az önök érdekében is, t. túloldal, midőn fel akarjuk rázni a nemzetet és önöket a közönyből és ismételve ismételjük a nemzet törvénybiztositotta jogait azért, hogy azoknak önök, mint ez idő szerint a törvényhozás többsége, érvényt szerezni becsületbeli kötelességüknek ismerjék. (Élénk tetszés és helyeslés a szélsöbaloldalon.) A mi már most az 1867. évi átalakulásokat illeti, méltóztassék csak megnézni, t. túloldali képviselő urak, — a kik aligha nézték még meg, vagy legalább is közülük csak nagyon kevesen — az 1867: IX. törvényezikket . . . Gabányi Miklós: Nem értenek ők ahhoz! (Derültség a jobboldalon.) Babó Mihály:... a mely az 1867 : XII. törvényezikk megalkotását, természetesen, megelőzte. Mi van ebben.a törvényben? (Halljuk! a szélsöbaloldalon.) Önök esküsznek a 67-iki alapra, méltóztassanak hát legalább egy kis gondot fordítani reá. (Halljuk! Halljuk!) E törvény czime: »A magyar ezredek kiegészitósére