Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.

Ülésnapok - 1901-210

66 210. országos ülés 1903 február 19-én, csütörtökön. gyár hadseregről tettek intézkedést. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) De, t. képviselőház, hMatkoznom kell Deák Ferencz egy másik örökbecsű munkájára, (Halljuk! Halljuk! a széls'óbaloldalon.) a mely nem tisztán az övé, de az 1861-diki országgyűlésnek is sajátja és tulajdona volt. a melyet tehát a nemzet gyűlése fogadott el és vallott magáénak. A második feliratban, — kissé terjedelmesebb részt leszek kénytelen felolvasni a világosság okáért, (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) mert hiszen a t. túloldal Deák Perenezre támaszkodva szokta kétségbe vonni a nemzet jogait, — a második feliratban lássuk, mit javasolt Deák Ferencz, mit mondott 1861-ben, és az ő indítványára mit mondott ki a képviselőház. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) Madarász József: 1865 után is! Babó Mihály. Erre is rátérek. A 1861-diki második feliratban ezeket mondta Deák Ferencz (olvassa): ^Kétségtelen az, hogy a magyar hadsereg a többi tartományok seregeMel együtt közösen harczolt a hon és a fejedelem ellenségei ellen, de lényeges volt mindig a különbség Magyarország és az örökös tartományok közt azokra nézve, a mik a katonaságot tárgyazzák. Magyarország az örökös tartományoknak és azok kormányzatának minden befolyása nélkül önállóan határozta meg a magyar katonaság számát, a mint ezt számos törvények, különösen az 1802: II. t.-cz. bizonyítják. Országgyülésileg határoztatott meg a magyar hadsereg fentartásának módja és pedig gyakran lényegesen eltérőleg az örökös tartományokban behozott rendszertől. A megfogyott hadsereg pótlására szükséges ujonezok országgyülésileg ajánltattak meg és ezek megajánlásánál csak a magyarországi ezredekben létező hiány vétetett tekintetbe, és az ajánlat a magyar ezredek betöltésére tétetett. A többi tartományok katonaságánál létezett aránylag kisebb vagy nagyobb hiányra soha. semmi ügyelem nem volt. Országgyülésileg határoztattak meg az ujonezok állításának módja és feltételei, valamint a szolgálatnak ideje is, minden tekintet nélkül arra, hogy a többi tartományokban mindezek miként állapíttattak meg. És az ujonezok megajánlásánál nemcsak az vétetett figyelembe, hogy a magyar ezredek teljes számából mennyi hiányzik, hanem megkívánta az országgyűlés azt is, hogy a küldolgok fenforgó körülményei is fedeztessenek fel előtte és az ezek szerint megismert szükséghez mérve tette ajánlatát. Bizonyítják ezeknek valóságát törvényeink, a melyek közül elég leend az 1840-ik évi 2. törvényezikkelynek 1. §-át felhoznunk, mely következőleg szól: »Az ország Rendéi, miután a törvények értelmén sarkalló kMánatuk folytában a küldolgok fenforgó körülményeiről és a magyar ezredek jelen állapotáról ő Felsége nevében értesíttettek, a szükség iránti felfedezés következtében, ennek pótlásául, segedelem képen, s minden ebből vonható következtetés nélkül, a magyar ezredekhez önként 38.000 ujonezot ajánlanak, következő feltételek alatt . . .« stb. Az időnkint országgyülésileg ajánlott ujonezozáson felül folyvást fennálló rendes toborzás által is pótoltatott a magyar hadsereg. Ezen toborzás is országgyülésileg alkotott törvények mellett állott fenn s annak fentartására külön ajánlotta meg mindig az országgyűlés a szükséges költségeket. Régibb törvényeink az iránt is világosan rendelkeznek, hogy az idegen katonaság Magyarországból eltávolíttassák ; a magyar katonaság visszahozassák, a magyar várakban magyar parancsnokok alkalmaztassanak; a magyar hadak főkapitánysága az ország nádorát illesse. A katonaság élelmezése és elhelyezése felett mindig a magyar királyi helytartótanács intézkedett s több izben, különösen 1790. és 1840-ben, országgyűlési bizottmányok neveztettek ki ezek állandó szabályainak kidolgozására. Kétségtelen mindezekből, hogy Magyarország a katonaságot illetőleg is, mind közjogi, mind kormányzati tekintetben, mindig alkotmányos önállással birt, s az 1848 : III. tör vény czikknek azon része is, mely a magyar katonai ügyeket kormányzati tekintetben a magyar király fejedelmi hatalmának sérelme nélkül a felelős minisztériumra bizta, már előbb fennállott törvényeink értelmében lőn alkotva. Én azt gondolom, hacsak önök a túloldalon Deák Ferenczet megtagadni nem akarják, el kell ismerniök, hogy 1867-ig még erről a jogáról a nemzet le nem mondott; addig a magyar nemzet katonai szuverenitása a maga teljes mértékében fennállott. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Kétségtelen igazság, hogy 1867-ig a magyar nemzet fiainak vérével és életével szabadon rendelkezett a haza javára. Azonban elérkeztünk 1867-hez, midőn már a hires húsvéti levél, mely 1865-ben lelkesedést keltett, többé nem tekintetett olyannak, a mely kell, hogy az egész vonalon érvényesíttessék. Tagadja a t, túloldal azt az ellenzék részéről hangoztatott állítást, melyet magam is fenhangon merek kiáltani bárkMel szemben, hogy 1867-ben a magyar nemzet katonai szuverenitása elalkudtatott. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Miután azt tagadni méltóztattak, én rá fogok térni, hogy az miként alkudtatott el, és hogy mikép történt a nemzet ezen evidens jogáról való lemondás. Itt azonban egy kérésem lesz a t. miniszterelnök úrhoz, a ki mint Deák Ferencz hagyatékának örököse, lesz szMes egy körülményre nézve megnyugtató felvilágosítást adni a nemzet számára. Midőn az 1865-iki országgyűlés megnyittatott, méltóztatnak tudni, hogy az ügyek mikénti kezelésének módozatát megállapítandó, az országgyűlés épen Deák indítványára 67 tagú bizottságot küldött ki, mely a maga kebeléből 15 tagú albizottságot alakíttatott. Ezen 15 tagú albizott-