Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.

Ülésnapok - 1901-210

210. országos ülés 1903 február 19-én, csütörtökön. 65 akarta hozni egymáshoz a katonai és polgári elemet; nem akart kasztokat teremteni az országban ; nem akarta szembeállítani a polgártársat a polgártárssal, s azt akarta kifejezésre juttatni a törvényhozás, hogy ha katonai uniformisba öltözik is az állampolgár, mégis a magyar államnak polgára marad. (Ugy van! Ügy van! a szélsobalóldalon.) Az 1827: XXX. t.-czikk, t. ház, szintén tartalmaz intézkedést, de erre később lesz szükségem, mikor a nyelv kérdésével fogok foglalkozni ; majd ott külön idézni is fogom az erre vonatkozó rendelkezéseket. Most meg csak arra vagyok bátor a t. ház figyelmét felhívni, hogy 1830-ik évben, akkor mikor 48.000 ujoncz ajánltatott fel, a VII. t.-cz.-ben ez foglaltatott: »Az ország a külső ügyek fenforgó körülményeiről és a magyar katonaság jelenlegi állapotáról kitaníttatván, felajánltatik 48.000 ember. O Felsége a Karokat és Rendeket biztosítani méltóztatott, miszerint az ez iránt fennálló törvényeknek, ugy mint az 1792: IX. és az 1807: I. t.-czikkeknek pontos megtartását, a tiszteket illetőleg is, következéskép a magyar ezredekre és határőrökre nézve, hogy azoknak parancsnokokul, főtisztekül született magyarok fognak alkalmaztatni.« Ebben megint egy fontos elvi kijelentés foglaltatik, hogy t. i. akkor, a mikor a nemzet törvényhozásától katonaságot, ujonczokat kér a kormány, akkor kötelessége felvilágosítani a törvényhozást nemcsak a belügyi, nemcsak a pénzügyi részéről a dolgoknak, hanem az országot érdeklő külső ügyek állásáról is. Igaz, hogy ezt a törvényhozás nem szokta megkövetelni a kormánytól, ez pedig nem szokta teljesíteni; de de ebből elég nagy kára és hátránya származott már az országnak. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaMdalon.) Az 1834. VIII. t.-cz. pedig már a nyelv érdekében a magyar okiratok használatára vonatkozólag tartalmaz oly intézkedést, a mely ismét azt bizonyítja, hogy a nemzet katonai szuverenitása minden téren a katonai ügyekre vonatkozólag még ekkor sem volt annyira elhomályosítva, a mint az ma, fájdalom, már el van homályosítva. (Ugy van! Ugy van! a szélsobalóldalon.) Forduló pontot képez, t. ház, a nemzet életében az 1848-ik esztendő. (Ugy van! Ugy van! a szélsobalóldalon.) És ezt akármiképen akarják a túloldalon némely képviselőtársaink kitörölni a történelemből, kitörölni nem fogják soha. (Ugy van! Ugy van! a szélsobalóldalon.) Mert azok az események, azok a körülmények, azok a dicsőségek és szeuvedések, a melyek 1848-ban a nemzetet illették és érintették, sokkal mélyebben be vannak vésődve minden igaz magyar ember szMébe, semhogy azokat onnan bármi utón és módon ki lehetne irtani. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Az 1848. III. t.-cz. 6. §-a a következő rendelkezést tartalmazza: Minden polgári, egyházi, kincstári, KBPVH. NAPLÓ. 1901 1906. XII. KÖTET. katonai, és általában minden honvédelmi tárgyakban ő Felsége a végrehajtó hatalmat ezentúl kizárólag csak a magyar minisztériuma által fogja gyakorolni. Tehát magyar minden téren, minden irányban. A túlsó oldalon olyan hang emelkedett, hogy hisz ebben sincsen kimondva, hogy a katonaság nyelve a magyar, tehát miért hMatkoztok ti ellenzékiek erre a t.-czikkre? Én megmondom, hogy miért. Nem csupán azért, mert a nemzeti nyelv elidegeníthetetlen tulajdona és sajátja a nemzetnek, hanem azért is, mert azok, a kik az 1848 : III. t.- ez. értelmében a végrehajtásra az első alkalommal hMatva voltak, gondolom, legilletékesebbek arra nézve, hogy megmondják, hogy a katonai ügyekre vonatkozólag ezen törvénynek minő értelmet tulajdonítottak. Erre vonatkozólag szükségesnek látom Mészáros Lázár első honvédelmi miniszternek 1848. évi javaslatát felolvasni, a mely igy szól: »Törvény az ország védelméről szükséges katonai erők kiállitásáról«. (Halljuk! Halljuk! a szélsobalóldalon.) Ebben, t. ház, a következő rendelkezések foglaltatnak: »5. §.« — csak az ide vonatkozó részt olvasom fel — »Uj ezredek alakíttassanak: az uj ezredeknél az ügyvezetés és vezénylet nyelve, továbbá zászló, ruha, nyelv magyar leend.« Tehát minden magyar. »6. §. Mihelyt a körülmények megengedik, a már létező sereg, ezredek tökéletesen magyar lábra állíttassanak.« Az átmeneti intézkedés tehát ismét magyar nemzeti szempontból a katonai szuverenitás teljessége folytán megtétetett. »7. §. Azon hadi tisztek, a kik a régi sereg átalakításakor a magyar ügyvitelre képességgel nem birván, szolgálatukat nem folytathatják, ha egyébként a magyar álladalom iránt kötelességüknek hűséggel megfeleltek, rangjukhoz képest való díjazásról törvény által bíztosittatnak.« Gondoskodás történt tehát, hogy azok a tisztek, a kik a magyar nyelvvel megbirkózni nem tudnak, eltávolíttassanak a magyar hadseregből, természetesen méltányossági, emberiességi tekintetekből, megfelelő nyugdíjjal. Kérdem, t. ház, ez az egyetlen okmány nem elegendő bizonyiték-e arra, hogy még 1848-ban is a magyar nemzet katonai szuverenitása intakt, érintetlen, a maga teljességében törvényesen fennálló intézmény volt. (Igaz! Ugy van! a szélsobalóldalon.) És, t. ház, miután azok a kifogások szoktak tétetni, hogy mindezek magyar ezredekre, de nem magyar hadseregre vonatkoznak, hMatkozom magára Deák Ferenczre, arra a Deák Ferenczre, a ki az osztrák Lustkandllal szemben maga bizonyította örökbecsű munkájában, hogy a magyar ezredek nevezete alatt az állandó magyar katonaság is értendő. Nincs tehát önöknek a túloldalon joguk annak kétségbevonására, hogy a mikor Magyarország törvényei magyar ezredekről intézkedtek, a ma9