Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.

Ülésnapok - 1901-220

220: országos illés 1903 márczhis 5-én, cstiíörtökän. 351 hatok elő, a melyeket egyik-másik t. képviselőtársam már szóvá tett; de meggyőződésem az, a mint Eötvös Károly t. képviselőtársam is az imént kifejezte, hogy vannak igazságok, a melyeket nem lehet elégszer hangoztatni. (Igás! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mielőtt azonban beszédem tulajdonképeni tárgyára áttérnék, engedje meg a t. képviselőház, hogy egy kérdést, a mely manapság ugy a köz-, mint a magánéletet, valamint a hírlapokat is nagyon foglalkoztatja, szóvá tegyek. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Gyakran szellőztetik ugyanis azt a kérdést, vájjon jogosult-e az ellenzéknek az a ténykedése, a melyet a katonai törvényjavaslatokkal szemben folytat, vagyis röviden szólva: jogosult-e az obstrukczió.? (Zaj a jobboldalon. Ülnök csenget.) Papp Elek: Halljuk Pap Gézát! Boda Vilmos: Nem régiben is pártunk egy kMáló tagja az obstrukczió jogosultságára nézve a következő elméletet állította fel: Jogosult az obstrukczió három esetben. Először, ha a választások törvénytelenül hajtattak végre, és így a képviselőház összetétele törvényesség tekintetében kifogás alá esik. Másodszor jogosult az obstrukczió, ha az 1867-iki kiegyezésben foglalt jogok csorbítása szándékoltatik. Harmadszor, végre jogosult az obstrukczió akkor, ha a közszabadság bizonyos biztosítékai támadtatnak meg. Azt hiszem, ha ehhez a három ponthoz egy negyediket is fűzök, nem vétek az obstrukczió jogosultságának ily elmélete ellen. Szerintem ugyanis jogosult az obstrukczió akkor is, ha a nemzettől oly teher viselése követeltetik, a mely a nemzet teherviselési képességét megtámadja. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Ennek előrebocsátása után áttérek most már tulajdonképeni tárgyamra, t. i. a katonai javaslatokra vonatkozó nézetem hangoztatására. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) Az egész müveit világon nincs oly állam, a hol a hadseregnek oly különleges czélja és rendeltetése volna, mint a magyar és az osztrák monarchiában. Más országokban a katonaság védi az ország területét és az ellenséggel megküzd, ha rákerül a sor. Ez a feladata. Nálunk még van egy külön rendeltetése és czélja, és ez az, hogy egy fegyveres vasövet képezzen a magyar és osztrák monarchia körül, és pedig nem kifelé, hanem befelé fordított szuronyokkal, vagy hogy ha a hozzátartozó népek vagy nemzetek valamelyikének eszébe jutna törvényes jogai iránt harczot indítani, elsősorban saját vezéreinek szuronyaiba ütközzék. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Az ily hadsereg természetesen bizonyos kedvezményeket óhajt a maga számára, és kell is ezeket a kedvezményeket részére biztosítani, mert különben felmondja a szolgálatot, és nem teljesiti azt a feladatot, a mely reá bízatott vagyis igy származik a katonai hatalom túltengése és a törvény iránt való tisztelet hiánya. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Hogy a mi kettős monarchiánk úgynevezett közös hadserege már ilyen katonai hatalo m-túltengési állapotban szenved, azt senki fényesebben és rikítóbban nem bizonyította be, mint a t. honvédelmi miniszter ur, a ki nemrégiben itt az országgyűlés szine előtt valamennyiünk hallatára kijelentette, hogy ő a képviselőház rendelkezésének csak előzékenységből felelt meg. Sajnálom, hogy nincs jelen, mert különben azt a kérdést intéztem volna hozzá, hogy vájjon elismeri-e az 1848 : III. t.-cz. 4. §-ának érvényességét, a mely megállapítja a magyar miniszternek az országgyűléssel szemben való felelőségét. Ha nem ismerné el, akkor hMatkoznám a magyar királyra, a ki Budapest egyik közterén esküt tett arra, hogy a törvényeket maga is megtartja és mások által is megtartatja. Ugyancsak a katonai hatalom túltengésének a jele, hogy a magyar és osztrák közös monarchia hadseregében elsikkasztották a magyar királyt. Nálunk minden középiskolai tanuló tudja, hogy a király hatalmát a nemzettől nyeri és az bizonyos ünnepélyes formaságok közt ruházza rá a hatalmat, nevezetesen Szent István koronájával megkoronáztatik, hitlevelet bocsát ki és a törvény és az alkotmány megtartására esküt tesz. Ennek daczára épugy, mint Eötvös t. képviselőtársam az előbb említette, a katonasághoz bevonult magyar ujonczczal elfelejtetik a magyar királyt, a ki iránti hűséget már az anyatejjel szívta magába, hanem fejébe verik a császárt annyira, hogy évek multán is, midőn a katonaságtól eljön, még veri a mellét és esküszik rá, hogy ő szolgálta a császárt s a magyar királyról többé szó sincs. Ugyancsak a katonai hatalom túltengésének jele, hogy a hadseregnél felállították az elméletet, hogy a katonának más a becsülete, mint a polgári állású egyénnek. Nem is akarok a legközelebb lefolyt esetről megemlékezni, csak arra hMatkozom, a mit egyszer mint szemtanú tapasztaltam és láttam, hogy egy közös hadseregbeli tiszt egy ügyvédet azért, mert mellette való elmenetele közben véletlenül hozzásurlódott. a fején karddal keresztülvágta. Ha egy polgári állású egyén követne el ilyen tettet, az a büntető törvénynyel jönne összeütközésbe és a bíróság előtt felelne, az a katonatiszt pedig büszkén sétálgat ott az utczán és arról, hogy felelőségre vonták volna, szó sem lehetett. A katonának az ottani felfogás szerint még a becsülete is más, mint a polgári állású egyénnek. Ráth Endre: Nem vagyunk negyvenen! Boda Vilmos: Az már nem a katonai hatalom túltengésének a jele, hanem — nem akarok erős kifejezéssel élni — egyenesen botorság, hogy a nemzeti lelkesedést teljesen kiküszöbölték a hadseregből. A hol nemzeti lelkesedós nincs, ott természetesek azok a vesztett hadjáratok, a melyeket