Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.

Ülésnapok - 1901-220

346 220 országos ülés 1903 márczius 5-én, csütörtökön. képviselőtársaim itt kifejtettek, az a súlyuk is elenyészett. (Ugy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Bizonyos szellem, történelmileg kifejlődött, lassankint megerősödött, irtózatos mélységben gyökeret vert szellem van ma odatúl a mi drága szövetségeseink táborában, és pedig a korona legközvetlenebb közeléig terjedő szellem, a mely minden szót, a mely Magyarországból feléjük száll, meghunyászkodásnak tart, a mely, az ő érveiket itt akarja hangsúlyozni és a mely, ha az ő érveiknek itt akar a magyar parlamentben érvényt szerezni, abból azt a következtetést vonják le, hogy a magyar nemzet most már puhult, alkuszik, le akar feküdni. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Sok százados tapasztalat!) Nézzék csak meg gondosabb figyelemmel a múlt századok történetét t. képviselőtársaim és rájönnek erre. A magyarnak Ausztriával és mmden képviselettel, szemben, mely az osztrák érdekekre nézve irányt adó szellemet és gondolkodást képvisel, mindig a legerősebb gyanúval, a leghidegebb tartózkodással és a legnagyobb nemzeti erélylyel kell szembeszállani. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Az osztrák felfogásnak épen nincs szüksége arra, hogy annak akármelyik érvét, akármely magyar államférfiú itt hangoztassa. (Ugy van! a szélsőhaloldalon.) Elegen vannak hozzá ők. (Éljenzés és taps a szélsöbaloldalon.) Elég erősek és hatalmasak, sokkal erősebbek és hatalmasabbak, mintsem kívánatos volna reánk nézve, a kik azon érveket alakba tudják önteni és érvényesíteni képesek minden körülmények között. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Ez nagyon jó rendreutasitás! Tetszés a szélsöbaloldalon.) Ha nekünk a mi alkotmányunk jogot ad ahhoz, hogy, mikor az ujonczlétszám felemeléséről és a hadsereg kiegészítéséről van szó, akkor a mi nemzetünk érdekének helyes, jogos, szerény feltételeit meghatározzuk, akkor azt kérdem, mikor lehet arra alkalmasabb idő a nemzet számára, mint most? Béke környékezi országunkat és szövetséges államtársunkat, Ausztriát mindenben. Hatalmas szövetségeseink vannak a külállamok, külnemzetek hadi erejében, a belső béke pedig fenyegetve senki által nincsen. Ha most mégis a hadügyi kormány a korona nevében a hadsereg magasabb, szélesebb és erősebb lábra állítását követeli, vájjon lehet-e alkalmasabb idő arra, hogy a nemzet le ne mondjon gyáván a maga közjogáról, a maga érdekéről, hanem ily követeléssel szemben érvényesítse a maga jogát? (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Hiszen, ha az ilyen alkalmas időben, a lehető legalkalmasabb időben is elalkuszsza ezt a maga jogát, attól lehet félni — 370 esztendő tapasztalatai bizonyság íme mellettem — hogy ezt a jogot utóbb eltagadják, elévültnek tekintik. Száz meg száz fontos jog van a mi törvénykönyvünkben a nemzet számára biztosítva, a melylyel azonban, hogy éljen, az időközi kormányok mindig ledisputálták és utóbb, mikor élni akart vele, eltagadták s azt mondták: itt a közjogi praxis, az e jogokat elévitette már. 36 esztendő óta minden ujonczozásnál tartózkodott a nemzet attól, hogy nemzeti érdekeit megóvja ebben a hadseregben, illetőleg tartózkodott attól, hogy conditio sine qua nonnak kösse ki ezek megóvását az ujonczok megajánlásánál, s tartózkodott azért, mert az időközi kormányok mindenkor azzal álltak elő, hogy az ország közjava, a korona iránti bizalom, hit és reménység, a hadsereg vitézsége követeli, hogy az ujonczlétszám megadassák. Megengedem, hogy a közjó, a korona iránti bizalom, a hadsereg vitézsége mind fontos indokok. De tehetünk mi arról, hogy van még indok a világon, a mely egymagában is oly fontos, mint ez a három összevéve: a nemzet érdeke és becsülete ?! (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) És ha 36 esztendőn át nem jutott a képviselőháznak eszébe határozott, alkalmas feltételeket szabni, az ujonczozás ellenértékeként, legalább most az utolsó órában és a lehető legalkalmasabb pillanatban a nemzetnek ezzel a jogával élni kell, ha ugyan vannak érdekei, a melyeket meg kell védelmeznie. (Igaz! Ugy van ! a szélsöbaloldalon.) A t. honvédelmi miniszter ur csakugyan olyformán nyilatkozott nem egyszer a házban, hogy a nemzetnek nicsenek olyan érdekei, a melyek a hadseregben ma is meg nem volnának védelmezve. Bocsánatot kérek, de ebben a véleményben nem vagyunk és nem is leszünk soha. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) És itt egy tanácsát gróf Tisza István t. képviselőtársamnak elfogadom. O azt mondja, hogy ne bántsuk azt a hadsereget, ne keserítsük el, mert hogy gyakran elkeserítjük és ugy beszélünk a hadseregről, ez is egyik oka vagy talán legfőbb oka annak, hogy a hadseregben is még mindig helytelen és sötét reminiszczenczák állanak fenn és hogy nem helyes vélemények uralkodnak a magyar dolgokról. Hát én nem tudom, hogy ez igy van-e, de egy dolog bizonyos: hogy a hadsereg dolgait ellenséges indulattal kezelni, gyűlöletes szándókkal róluk beszélni nem czélszerü. Ez tökéletesen igaz. Mert hiszen saját fiaink is benne vannak. (Igaz! Ugy van ! a jobboldalon.) Ezen pedig ma segíteni nem tudunk, sőt ezen egyelőre nem is akarunk segíteni, vagy ha akarnánk is, nem tudnánk; hát mondom, ez nem czélszerü. De ez nem azt jelenti ám, hogy a mi helytelenséget, visszásságot, a magyar nemzet ellen való valóságos visszaélést és sérelmet találunk abban a hadseregb3n, hogy mi azt bírálat és megállapodás tárgyává ne tegyük. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon és a szélsöbaloldalon.) De nem is volna helyes dolog, ha azt nem tennők és egyáltalában nem volna helyes, hogy erre való tekintettel ezeket a tekinteteket elmulaszszuk. (Igaz! Ugy van ! a szélsöbaloldalon.) Sok nemzeti érdekünk van nekünk ott abban a hadseregben.