Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.

Ülésnapok - 1901-220

220. országos ülés Í903 márczius 5-én, csütörtökön. 345 Pap Zoltán: 370 esztendő óta folyton tűrünk! (Mozgás jobb felöl. Egy hang: Pap Zoltán nem Eötvös Károly!) Eötvös Károly: Hol a szeretet és a türelem a mi drága szövetségeseinkben? Szeretet a túlsó részen elég van mi irántunk, mikor hallgatunk, hanem mikor a nemzet jogait szükséges erélylyel követeljük, akkor a szeretetnek és a türelemnek ott sem látjuk sok jelét. És hát az a bizodalom, mely nincs meg már, a mely régen elromlott, régen megcsökkent, egy pár ilyen üres szóval helyre nem állitható. (Igás! Ügy van! a szélsobaloldalon.) De ez a három Ígéret nem is alkalmas arra, hogy arra a magyar nemzet bárminemű súlyt helyezzen. Még az a jelvényváltoztatás sem bir előttem sulylyal, sőt őszintén megvallom, nagy aggodalommal hallottam kMált a miniszterelnök urnak utolsó magyarázata óta. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon,) Arról a jelvényről, a sárgafekete szinről és a kétfejű sasról, a mely most uralkodik a hadseregben, legalább mindenki tudja, még az osztrák is tudja, hogy ez nem magyar, nem magyar nemzeti, s eljöhet az idő, el is jön, mikor ettől szép szerével vagy nem szép szerével megszabadulunk; (Helyeslés a szélsobaloldalon.) de hogy most kigondoljon a t. kormány bölcsesége valami olyan jelvényt, a melyben e sárga-fekete szin is benn legyen, a kétfejű sas is benn legyen, a Gotterhalte is benn legyen, de valami magyar is benn legyen és azt mondja, hogy ez legyen már most a magyar nemzeti érzésnek a jelképe, a magyar törekvés végczélja, és a magyar becsület szimbóluma, ettől jobban félek, mint a kétfejű sastól. (Helyeslés a szélsobaloldalon.) Lengye! Zoltán: Sziámi zászló! Eötvös Károly: Á kétfejű sastól meg tudunk majd szabadulni, ettől nehezebben; pedig ettől is meg kell szabadulni. Ismétlem, én ezeket a feltételeket ellenértéknek el nem fogadom. (Helyeslés a szélsobaloldalon.) Azt mondta gr. Tisza István t. képviselőtársam, hogy eddig a nemzet és a király nem értették meg egymást. Hát ez nagy kérdés, t. képviselőház. És mikor valaki ezt a kérdést felveti ebben a házban vagy akárhol az irodalomban vagy a történettudományban, hogy a magyar nemzet és a magyar király eddig nem értették meg egymást . . . Gr. Tisza István: ISTem eddig, hanem 1867-ig ! Rákosi Viktor: Talán 1875-ig? Eötvös Károly: Nagy kérdés ez, mert a gondolatoknak és az érzéseknek egész raja támad fel a hazafi lelkében és a kérdésnél az első és az utolsó mindig az, vájjon igaz-e hát, hogy most már megértették egymást? Gr. Tisza István ; Igaz bizony ! (Zaj a szélsőbaloldalon,) Eötvös Károly: Gróf Tisza István t. képviselőtársam a múltnak több századára kiterjedő idejét vázolta itt előttünk lehető röviden, A hogy KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906= XII. KÖTET. felfogja a multat, igazságot kell neki adnom abban, sőt oly erősen alakította meg egyik gondolatát, a melyhez történetíróink nem igen szoktak, a mikor azt mondta, hogy az a hatalom, melyet Szent István koronájával ruháztunk a magyar királyra, gyakran a magyar nemzet ellen lett felhasználva. Thaly Kálmán: ISTem újság ez ! Eégen tudjuk! Eötvös Károly: Akármilyen erősen adott alakot a gondolatnak, igaza van, igy történt. Majd rátérek még erre a beszédre később, talán a beszédem végén. De a mikor a multat híven vázolta ő egész 1867-ig, ismétlem, a kérdés az, vájjon igaza van-e 1867 óta? A kérdést fel lehet tenni már annálfogva is, hogy egy évszaki adat képes-e nagy világtörténelmi és sok századon át tartó törekvéseket egyszerre megakasztani és a dolgok eddigi rendjét egyszerre megváltoztatni ? (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Én legalább — fájdalom — ugy látom, hogy Magyarországnak és a habsburgi monarchiának egymás iránt való relatív helyzete sem 1848 óta, sem 1867 óta gyökeresen nem változott meg. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Én — fájdalom — ugy látom és bebizonyítására a t. képviselőtársammal szemben is mernék vállalkozni, hogy erő-arányaink sem változtak meg lényegesen, én ugy látom, hogy a magyar nemzet jogosult vágya ma is ugyanaz, törekvése ma is ép oly szent, önérzetéhez, nagyságára való törekvéséhez ép oly feltétlen joga van, mint 1867 előtt meg 1848 előtt volt és ugy látom, hogy a Habsburg-monarchiának másik részében a törekvések, habár nem oly zajosan is, habár nem oly durván is, de ma is azok, a mik voltak száz év előtt, meg kétszáz év előtt, meg háromszáz év előtt {Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Én mernék arra vállalkozni, hogy ezt bebizonyítom t. képviselőtársammal szemben, de feleslegesnek tartom a vállalkozást. Azok a szemelvények, a melyeket Reich Aladár t. képviselőtársam ma az osztrák parlament tanácskozásaiból felolvasott, eléggé bebizonyíthatják neki és gróf Andrássy Gyula t. képviselőtársunknak is, hogy az ő felfogásuk sok tekintetben hézagos, csonka, az a felfogás ma sem egyetemes érvényű, nem mondom, hogy nálunk épen nem, hanem még Ausztriában sem. (Élénk tetszés a szélsőbaloldalon.) És még egyet: Én, meglehet, ebben nem jól látom a dolgokat; a t. miniszterelnök illetékes ebben felvilágosítást adni; én igazán sajnálom, hogy gróf Andrássy Gyula és gróf Tisza István í. képviselőtársaim azt a beszédet olyan terjedelemben és irányban megtartották, a melyet itt e házban e kérdésnél elmondottak. A törvényjavaslat védelmére nem volt szükség arra az érvelésre. De én ugy látom, hogy, ha volt is valami kis súlya azoknak az ígéreteknek, a melyeket a t. honvédelmi miniszter ur a megfontolt osztályba sorozott, azok után, a miket t. 44