Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.

Ülésnapok - 1901-220

342 220. országos ülés 1903 márczius 5-én, csütörtökön. sét, ha arra fontos okok voltak. Megtagadta nem pár hónapon keresztül, hanem egész esztendőn keresztül, megtagadta nem kisebb ember vezetése mellett, mint a minő volt Deák Ferencz. Lesz szerencsém majd ennek a történetét részletesen előadni. (Halljuk! Halljuk!) T. ház! Akármi történt 1867-ben, bárminő magyarázatot fűzött ahhoz, vagy annak egyik-másik részéhez bárki, egy dolog bizonyos, az t. i., hogy az 1867 : XII. t.-cz.-nek, annak a hires kiegyezési törvényczikknek, a 12. szakasza a nemzet számára biztosította azt a jogot, hogy — elolvasom, ámbár mindenki tudja, de mindenki feledékeny nálunk bizonyos dolgokban . . . Rákosi Viktor : Pláne a politikában! Eötvös Károly: . .. hogy a magyar hadsereg időnkinti kiegészítésének és az ujonczok megajánlásának jogát, a megajánlás feltételeinek és a szolgálati időnek meghatározását, úgyszintén a katonaság elhelyezését, élelmezését illető intézkedéseket, az addigi törvények alapján mind a törvényhozás, mind a kormányzat körében az ország magának tartja fenn. Tehát valahányszor a korona, illetőleg a kormány idejön a nemzet törvényhozása elé, s katonát, ujonczot kér a hadsereg kiegészítésére, a törvényhozó hatalomnak, illetőleg a képviselőháznak, a képviseletnek mindig jogában áll, — s ez egyik alapelve és sarktétele közjogunknak — a megajánlást feltételekhez kötni. Többet mondok: ez a jog egyúttal a nemzet képviselete részére a legelsőrendü kötelesség. (Igaz ! Ugy van! a szélsőbaloldalon.') ugy közjogi szempontból, mind pedig a hazaíiasság szempontjából. Valahányszor a korona nevében a hadsereg kiegészítéséről van itt szó, valahányszor e czélból ujoncz megajánlásáról van szó, a nemzet képviseletének mindig legelső rangú kötelessége megvizsgálni a kérés alaposságát, jogosságát s egyúttal, ha elhatározza, hogy annak a kérésnek eleget tesz, megszabni azokat a feltételeket, a melyek mellett azoknak a kéréseknek eleget^ tesz, (Igaz! Ugy van I a szélsöbalóldalon.) És így ma a képviselőház és ennek az a része, a msly ezen ez oldalon ül, nem tesz egyebet, mint hogy a nemzet képviseletének ősidőktől fogva fennálló és jogosan soha kétségbe nem vont jogát gyakorolja oly törvényjavaslattal szemben, a mely javaslat a már megszokott súlyos teherrel járó eddigi ujonczlótszám helyett megközelítőleg 15.000 fővel nagyobb ujonczlétszámot követel évente. Mi tehát a feltótelekről fogunk beszélni, a melyek mellett a nemzet ezen javaslatot elfogadhatja; a korona nevében ide kérelemmel járuló minisztériumnak, kormánynak, ezt a kérését megadhatja. Áz a kérdés, hogy az ország jelen helyzete szerint, a politikai, közjogi viszonyok mai állapotában a hadsereg mai állásában eléggé indokolt-e az, hogy a nemzet feltételeket kössön ahhoz, hogy az ujonczlétszámot felemelje és az u. n. véradót önmagára nézve súlyosabbá tegye? De még ezt a kérdést is megelőzi az a másik kérdés, vájjon a t. kormány tudta-e kellőképen indokolni, hogy miért szükséges múlhatatlanul az ujon üzletszámnak 15.000 fővel való emelése; hogy tudta-e ezt tökéletesen a nemzet minden rétegét megnyugtató módon indokolni? Az előterjesztett javaslataiban nem tudta: ott egyébről nincs szó, mint jmsztán katonai, műszaki indokokról. Azt mondja, hogy a tüzérséget változtatni kell, a tábori ütegeket és ágyukat át kell alakítani, s azt mondja, hogy taraczkütegeket kell szervezni: valamit a haditengerészettel is kell csinálni: mindebből következik, hogy 15.000 fővel emeljük az ujonczlétszámot. (Mozgás a szélsöbalóldalon.) Azt hiszem, t. ház, hogy nincs ebben a képviselőházban ember, még a t. kormány háta mögött sem, a kit pusztán ezen indokok meggyőznének arról, hogy ez a követelés jogos s alapos, s ennek teljesítése elmaradhatatlan. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Nem is hiszi a t. kormány és pártja sem, hogy ez így volna, mert ha hinné, akkor nem vállalkozott volna a szabadelvű párt két kMáló tagja, gróf Andrássy Gyula és gróf Tisza István arra, hogy megkísértsék egyéb indokokkal is támogatni ennek a törvényjavaslatnak helyességét ; egyáltalában nem vállalkoztak volna arra, hogy egészen sulynélküli és helytelen indokokkal törekedjenek erősíteni azt az álláspontot. (Elénlc helyeslés a szélsöbalóldalon.) Elég okos férfi mindkettő; ha szól, bizonyára jól megfontolja a mit mond, és ha javasol valamit, azt is jól megfontolja, és mind a kettő, ismétlem, elég komoly arra, hogy egészen hiábavaló indokokkal ne álljon elő a kormány javaslatainak védelmére. De olyan szükségesnek látták ezt a védelmet, hogy még egészen hiábavaló indokokkal is előállottak. Mind a kettő hMatkozott a nagyhatalmi tekintetre. Meg volt már vitatva itt e házban szellemesen s alaposan, épen gr. Andrássy Gyula t. képviselőtársam előadásában, — feleletül Beőthy Ákos t. képviselőtársam beszédére — hogy az a nagyhatalmi állás, az a nagyhatalmiság dolga, nagyhatalmiság érdeke, vagy nagyhatalmi állásra való tekintet, az valami egészen meghatározhatatlan dolog. Nagyhatalmi állás alatt azt értené az ember közönséges józan észszel, hogyha én, mint hatalom, háborúba keveredem valakMel, akkor vagyok én nagyhatalom, ha én őt megverem. (Altalános,félénk derültség.) Ez a közönséges józan felfogás. (Halljuk ! Halljuk!) Sőt tovább megyek. (Halljuk! Halljuk!) Ha a kathedrális elmék mindig helyesen dolgoznának, akkor ez volna a tudományos meghatározása is. Hanem hát a kathedrális elmék nem mindig dolgoznak rendesen, (Derültség. Igaz! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) és a magasabb katonai elmék sem. (Derültség és helyeslés a szélsöbalóldalon.) Bizonyos az, hogy a mi hadseregünk, a melynek különös vitézségét és hűségét sohasem vontam kétségbe — nem is vonom, csak csodálkozom rajta — (Derültség.)