Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.

Ülésnapok - 1901-220

220. országos ülés 1903 márczius 5-én, csütörtökön. 343 mely hadsereg hűségben és vitézségben a világ egyetlen hadserege mögött nem maradt el, a legnagyobb hadjáratokat pár száz év óta mindig elvesztette. (Derültség a szélsőbalóldalon.) Endrey Gyula: Pechje volt! (Derültség a szélsőbalóldalon.) Eötvös Károly: És mikor a magyar nemzet elégedett volt, mikor elégedett tudott lenni, akkor ez a mi országunk szövetkezett a Habsburgok egyéb országaMal és mégis szakadatlanul mindig nagyhatalom volt. Viszont a történelemben vannak esetek, hogy a győző seregek nem voltak képesek nagyhatalmat biztosítani azoknak az államoknak és uralkodóknak, kiknek hadseregeik voltak, és szerencsétlen hadjáratokat viselő hadseregek mégis biztosították a nagyhatalmi állást és érdekeket. De én ennek a kérdésnek vitatásába nem bocsátkozom, mert ha sem az ellenfél nem tudja definiálni a nagyhatalmasságot, sem én, akkor mit vitatkozunk ezen? (Derültség.) És jól tette a t. honvédelmi miniszter ur, hogy ő a maga javaslatának indokolásából ezt az ismeretlen nyelven való beszédet egyszerűen egészen kihagyta. De egy dolog bizonyos ; hogy akármit jelentsen az a nagyhatalmi állás és érdek, a melylyel egyébiránt az 1861-iki országgyűlés már elméletileg is végzett, azért sem az országnak függetlenségét, sem az ország polgárainak jólétét, sem fajunk önérzetét semmi körülmények között feláldozni nem fogjuk. {Elénk helyeslés és taps a szélsőbalóldalon.) Bármi nagy, szent, becses és drága legyen az a nagyhatalmi állás, ezt a három dolgot érinteni azért nem szabad. (Igaz! Ugy van! a. szélsőbalóldalon.) Mert ha mi ezt a három dolgot a nagyhatalmi érdekből vagy állás miatt, vagy nem tudom miből érinteni engedjük, akkor a nagyhatalmi állás tényezői közül az elégedett, nyugodt, boldog és erős Magyarország kiesik. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Tessék e nélkül nagyhatalomnak lenni a Habsburg-erőnek. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Próbálják meg!) Tessék megpróbálni. HMatkozás történt mindkét igen t. képviselőtársam részéről a balkáni dolgokra is, és Maczedóniára is. Azok az indokok, a melyek erre nézve felhozattak, fontosak lehetnek idővel, talán később, és fontosak lehetnek ma is Maczedóniára, (Derültség a szélsőbalóldalon.) de nálunk ma nem fontosak, nem is időszerűek. Sőt azon előterjesztés szerint, a melyet legközelebb az igen t. miniszterelnök ur tett, azok a maczedóniai állapotok nem is oly komolyak, hogy épen minekünk kellene az évi ujonczlétszámot 15.000 fővel felemelni. Sok kis és nagy államra nézve fontosak lehetnek, de hogy épen mireánk nézve ilyen fontosak lehetnének, azt a t. miniszterelnök ur legutóbbi előterjesztése után nem hiszem, de bebizonyitottnak sem láthatja senki, sőt ellenkezőleg, ha a 15.000 főnyi ujonczlétszámemelést kérte volna a kormány korábban, mint a hogy kérte novemberben, most a miniszterelnök ur februári előterjesztése után ettől a kérelemtől el kellene állani, (Igaz! Ugy van! a szélsőbalóldalon.) mert épen a balkán viszonyokban előállott az a fordulat, a mely sehogy sem indokolja azt, hogy mi 15.000 főnyi erővel emeljük a magunk terheit. Beszéltek az ellenértékekről. Bevallom, hogy én nem vettem észre, hogy azok, a kikkel egy közjogi és államjogi nézetet követni van szerencsém, belementek volna abba az alkudozásba, a melyről itt szó volt, a melynek feltételeiről egyszer a t. honvédelmi miniszter ur, legutóbb a t. miniszterelnök ur itt egyoldalulag előterjesztést tett. Bizonyos ellenértékekről volt szó, bizonyos feltótelekről, a melyeket a t. honvédelmi miniszter ur két osztályba sorozott, t. i. azon osztály az egyik, a melyet ő és a kabinet már megfontolt, a mely osztálynak ón semmi becsét nem látom, és az a másik osztály, a melyet a t. kabinet még nem fontolt meg és hogy mikor fog megfontolni, arra sem adott határozott terminust. Hát azokról, a miket még nem fontolt meg, ne beszéljünk. Én majd fogok beszélni azokról, a melyeket mi megfontoltunk. (Derültség. Halljuk ! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Tehát az a megfontolt osztály, az a három feltétel, a melyet a t. miniszterelnök ur legutóbb jelzett, a jelvényeknek valamiféle átalakitása, azután a magyar tiszteknek a magyar ezredekbe való áthelyezése s végül a katonai bűnvádi eljárás. Bocsánatot kérek, ha bár mellesleg, némileg kitérek ezekre a feltételekre. Én igazán nem akarok ezekről sokat beszélni; de nem is fogok, hát a 15.000 főnyi emeléssel szemben ez ellenérték ? Hát nem emlékszik a t. miniszterelnök ur, hogy a mikor még kezdő politikus volt, politikai pályája kezdetének kezdetén, már akkor Ígérte a t. kabinet, a hatodik, hetedik minisztérium ő előtte, hogy ezt a büntető törvényjavaslatot előterjeszti, mert sürgős, mert szükséges, mert halaszthatatlan, mert az állapotok középkoriak. Hiszen Horváth Boldizsár, akkori igazságügyi miniszter az első Andrássy-kabinetben már törvényjavaslatot is terjesztett elő. Igaz, hogy olyant terjesztett elő, hogy mindenki meghalt már, a ki azt a javaslatot tárgyalta. (Derültség.) Madarász József: Én még élek! (Éljenzés.) Eötvös Károly : Madarász t. képviselőtársam sem terjesztette elő, csak visszautasította. Azóta a t. honvédelmi miniszter ur velünk együtt sok pályát bejárt, sok kalendáriumot túlélt, és minden évben megígérte annak a javaslatnak előterjesztését, mint szükségeset, mint czélszerüt, mint olyant, a mely nélkül a hadsereg igazságszolgáltatási viszonyai még ma is középkori lábon állanak; minden évben megígérte, sürgette a delegáczió, a képviselőház, még ez a szerencsétlen hadügyi vagy honvédelmi bizottság is, a a mely most ennek a javaslatnak ajánlója. És harminczkét esztendei folytonos igéret után, most, harminezharmadszor fordul elő, hogy: ezt