Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.
Ülésnapok - 1901-216
216. országos ülés 1903 február 28-án, szombaton. 239 Vázsonyi Vilmos : . . . egyik sajnálatos jelensége és arra vall, hogy a szolidaritásnak érzete gyakran kevésbbé van meg a felsőbb munkát teljesítők között, mint az alsóbbrendű munkát teljesítők között. En a vasúti tisztviselők jogos igényeiről és kívánságairól szólva, egyáltalában nem akarom lekicsinyelni a tisztviselők többi kategóriáját és előrebocsátom, hogy az állami tisztviselők mozgalmát, az állami tisztviselők fizetésének javítására és rendezésére irányuló intézkedéseket teljesen helyeslem. T. ház ! Első sorban arra akarok rámutatni, hogy az államvasuti tisztviselők oly bizonytalan helyzetben vannak, hogy tulajdonképen még jogállásuk sincs meghatározva; mert vagy állami tisztviselőknek tekintik őket, vagy pedig egyszerűen magán-alkalmazottaknak, a kik állami üzemnél kaptak alkalmazást. Ha szavazásról van szó, ha a választói jogot kell megállapítani, akkor a vasúti alkalmazottak mindannyian állami tisztviselők, akkor fizetésük a választói jog kérdésénél ugy jön figyelembe, mint választói jogot megállapító, vagyis mint állami tisztviselők fizetése ; ha ellenben fizetésrendezésről és egyéb reformról van szó, akkor az államvasuti tisztviselők nem állami tisztviselők, olyannyira, hogy pl. a községi adó kérdésében törvényhozási novelláris intézkedésre volt szükség, mert a legfelsőbb közigazgatási bíróság kimondotta azt, hogy az államvasuti alkalmazottak nem tekinthetők adómentes állami tisztviselőknek. Az államvasuti tisztviselőknek ezen sajátszerű jogállása okozta azt, hogy azon rendezések és azon fizetésjavitások, a melyek az állami tisztviselők egyetemét érték, az államvasuti tisztviselőkre soha semmiféle kihatással nem voltak, mert őket az állami tisztviselők státusába tartozóknak nem tekintették. Sőt, t, ház, azon sajátszerűséggel állunk szemben, hogy míg az állami tisztviselők egyetemére nézve több rendezés történt, a mi nem nagy mértékben ugyan, de mégis javított a tisztviselők helyzetén: addig az államvasutak tisztviselői csak egy rendezést élveztek, azt tudniillik, hogy a reájuk nézve előnyös 1884. évi szolgálati szabályzatot, a mely a várakozási időt állapította meg számukra, és a mely bizonyos fokozatokig az életbeléptetést szükségszerűvé, kényszerítővé tette az államvasuti tisztviselők javára, már 1887-ben eltörölték, és a várakozási idő intézményét a szolgálati szabályzatból kiküszöbölték. Ennek azután az a súlyos következménye volt, hogy az államvasutaknál eltöröltetvén a szükségképeni előlépés, a szabályozott várakozási időnek intézménye, 1887-től fogva a legsajnálatosabb viszonyok állottak be az előléptetések körül. Beállott az a helyzet, hogy mig egyesek bámulatosan gyors módon haladtak előre, addig mások visszamaradtak, szóval előállott az a csodálatos jelenség, hogy a tisztviselőknek egyeteme visszamaradt, egyesek pedig tüneményes gyors haladást mutattak fel, szóval, hogy vasúti nyelven szóljak, a tehervonati sebesség volt a tisztviselők egyetemére nézve az előléptetés mértéke, ellenben egyes, mondjuk kMáló tisztviselők számára a gyorsvonat, vagy pláne az expresszvonat gyorsasága mutatkozott az előléptetésnél. Hogy milyen viszonyok állottak be a várakozási idő eltörlése, 1887 után, arra nézve bátor vagyok ízelítőül csak a következő adatokat a t. ház előtt felhozni. (Halljuk! Halljuk!) ! Az államvasuti tisztviselők negyedik rangfokozatában, a hova mérnökök, segédtitkárok, ellenőrök, könyvelők és hMatalnokok tartoznak és a mely rangfokozatban a fizetés 2800 korona, 44 hMatalnokot találunk, a ki 30 esztendeje szolgál, 30 hMatalnokot, a ki már 31-ik esztendeje szolgál, 8-at, a ki 32 esztendő óta szolgál, 10-et, a ki 33 esztendeje és 5-öt, a ki még ennél is régebben van szolgálatban. Ilyen sajnálatos visszamaradás következett be az előléptetés tekintetében az 1887 ik esztendő óta, a midőn a vasúti tisztviselőkre nézve a 84-es szabályzatnak a hatálya megszűnt. Kezeim között vannak az adatok; hiszen két rendbeli memoranduma is van a vasúti tisztviselőknek, a melyet a kormányhoz intéztek; az egyik az összes vasúti tisztviselők emlékirata, a másik a főiskolát végzett tisztviselőké. Mondom, kezemben vannak az adatok, a melyek azt bizonyítják, hogy 1887 óta, az 1884-es szabályzat megszűnése óta, mily nagy hátrányban vannak előléptetés tekintetében a magyar államvasuti tisztviselők a külföldi államvasuti tisztviselőkkel szemben, de nemcsak a külföldiekkel szemben, hanem azon magánvasut, tudniillik a déli vasút tisztviselőMel szemben is, a mely Magyarország területén működik; nem szólva arról, hogy ugy a porosz, mint a württembergi, a szász, valamint a cs. kir. osztrák államvasutaknál a várakozási idő egyik vagy másik formában megvan, az előmenetel feltétlenül, kényszerűen, szükségképen biztosítva van a tisztviselők számára. Magyarország területén itt van az említett déli vasút, melynek szolgálati táblázata szintén biztosítja a tisztviselők számára a várakozási idő szabályozásával a szükségképen való előlépési. És a vasúti tisztviselők memorandumaikban pontos statisztikai adatokkal mutatják ki azt, hogy mig Magyarországon 19—20 év alatt lesz okleveles mérnökből főmérnök és nyer 1600 forint fizetést, addig az osztrák cs. kir. vasutaknál 10 évvel hamarább éri el ugyanezt a rangfokozatot az ottani technikus, és nem 1600, hanem 1800 forint fizetést kap, A déli vasútnál, a mely magánvasut, a mely kevésbbé van kötelezve arra, hogy a nála munkálkodókat jól és emberségesen fizesse, 11—12 év alatt éri el a technikát végzett tisztviselő azt a rangfokozatot, a melyet az államvasutnál csak 19 — 20 esztendő alatt érhet el. T. ház! Ezen szomorú előléptetési viszonyok még súlyosabbá teszik azt a helyzetet,