Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.

Ülésnapok - 1901-208

8 208. országos ülés 1903 február íl-én, kedden. Azt mondja Madách: Felzaklatni és kormányozni más! T. ház, a hiperlojalitás, a bürokratizmus és a militarizmus szörnyfogalmaMal — a magyarnak nincsen is ezekre jó kifejezése — ezekkel a szörnyfogalmakkal (Igaz! Ugy van! a szélsöbáloldálon.) egy országot sem tettek szerencséssé és boldoggá, hanem csak koldussá. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélsöbáloldálon.) T. képviselőház ! Ha az anyagi és közgazdasági helyzet szempontjából is vissza kell utasítani e javaslatot, tiltakozásunk a lehető legnagyobb ellenállási erővel kell, hogy átváltozzék akkor, ha azt nézzük, hogy nemzeti szempontból minő az a hadsereg, a melyre a nemzet áldozatkészségét kérik. (Élénk helyeslés a szélsöbáloldálon.) Mert, t. ház, áldozattal a nemzet csak önmagának tartozik. Áldozatot a nemzettől csak nemzeti czélokért szabad követelni. (Elénk helyeslés a szélsöbáloldálon.) De hát nemzeti az a hadsereg, a melyre a nemzet vérét és pénzét kérik? Azt hiszem, hogy ezt talán az igen t. miniszter ur sem fogná állítani. Közös hadsereg az nevében, de valójában, egész lényegében, hagyományaiban, szellemében, nyelvében, szászlójában, czimerében és ,még zenéjében is osztrák császári hadsereg. (Élénk helyeslés és telszés a szélsöbáloldálon.) Ennek a hadsereg intéző-köreinek a nemzet ellen elkövetett inzultusai csak erősebbé teszik minden jó magyar embernek vágyát, megaczélozzák törekvését, egy igazán nemzeti hadsereg, az önálló magyar hadsereg után, (Élénk helyeslés a szélsöbáloldálon.) a mely hadsereg teljesen egybe lesz forrva a nemzettel, a mely nemcsak testében és vérében, ha a nemzet testéből és véréből való, de a lelke is a nemzet lelkéből való, a melynek dicsősége a nemzet dicsősége, a mely nemcsak a trónnak, de magának az alkotmánynak és a nemzetnek is hű őre és védője; a mely attribútuma a magyar államiságnak, erős tényezője a nemzeti, faji és nyelvi egységének és biztos alapja a nemzet jövőjének. (Élénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) A hadsereg nemzeti tartalom nélkül, t. ház, nem egyéb, mint egy gép, a mely épen azokban a kritikus pillanatokban mondja fel a szolgálatot, a midőn a hazaszeretet és a nemzeti dicsőség érzete csodákat tud művelni. (Élénk helyeslés a szélsöbáloldálon.) Nem mi koczkáztatjuk tehát, t. miniszter ur, ennek a hadseregnek a harczképességét akkor, a midőn megtagadjuk annak nagyobbitásátől a költségeket . . . B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Hát talán előmozdítják ? ! Thaly Ferencz : . . . hanem igenis maga a a hadügyi kormány teszi azt, a midőn kizárja abból a hadseregből az erkölcsi erőket, a melyek nélkül igazi hMatását az be nem töltheti. (Élénk helyeslés a szélsöbáloldálon.) Egy egységes birodalomért és az osztrák császárért, t. ház, egy magyar ember se fogja magát feláldozni. 1741-ben, Mária Terézia idejében a magyarok nem sárga-fekete zászló és nem német vezényszó mellett mentették meg a Habsburg-dinasztiát. Hogy nem a nagy tömegekben rejlik a hadsereg ereje, ennek példája az 1848—49-iki szabadságharcz, a hol árulás kellett hozzá és az északi koloszszus beavatkozása, hogy tapasztalatlan, gyakorlatlan, de hősies bátorsággal küzdő honvédeinket legyőzhessék. (Igaz! TJgy van! a szélsöbáloldálon.) De jó példa erre a kis bur nemzet példája, a mely szabadságát és függetlenségét évekig meg tudta védeni maroknyi voltában a nagy és hatalmas angol seregekkel szemben. (Igaz! TJgy van! a szélsöbáloldálon.) Nem szükséges, t. ház, béke idején sem nagymérvű hadseregekkel a nemzet produktív erejét elvonni, a hol szabadságszeretet és a hazaszeretet benne él minden honfi szMében. Az elemi iskolától, fel a legmagasabb kiképzésig elsajátíthatja az ifjúság a szükséges katonai ismereteket. (Igaz! TJgy van! a szélsöbáloldálon.) A hadügyi kormány azonban nem akarja észrevenni azon mélyreható különbséget sem, a mely a régi zsoldos hadsereg és a mostani általános hadkötelezettségen alapuló hadsereg között fennáll. Ebben a régi, toborzás, katonafogdosás és zsolddal előállított hadseregben meg lehetett talán az a lehetetlen állapot, a midőn a ma már rég letűnt idők barbarizmusa kiölte minden magyar jó hazafi szMéből a független magyar haza és annak fényes multu harczi dicsőségének a képét; de hogy ezt a czélt a magyar nemzetnek öntudatra ébredt fiaiból alakult hadseregben valaha elérhetnék, t. miniszter ur, arról ne is álmodjanak. (Tetszés és helyeslés a szélsöbáloldálon.) Elérhetik azt a szomorú állapotot, hogy egy a múltban igazán katonai nemzetnek nevezhető népnek értelmes, intelligens fiatalságát elkedvetlenítik és elriasztják a hadseregtől (Igaz! TJgy van! a szélsöbáloldálon.) és arra kényszeritik, hogy őseitől öröklött katonai rátermettségét ne érvényesíthesse, de növelni legyen kénytelen a szellemi proletariátust és a bürokratizmust. (TJgy van! TJgy van! a szélsöbáloldálon.) De hogy megtanuljon lelkesedni idegen bálványokért, azt nem fogják elérni, t. miniszter ur, soha. (Élénk tetszés és helyeslés a szélsöbáloldálon.) Kossuth Lajos iratainak V. kötetében írja, hogy míg 1848—49-ben a magyar anyák ugy búcsúztak el az önvédelmi harczba siető fiaiktól, mint hajdanta a spártai nők; addig 1866-ban az osztrák császár németországi urhatnámsága által harczba hurczolt fiaiknak azt mondották: »Kéznél tartsátok fehér zsebkendőiteket!* Különösen van egy fájó pontja a hadsereg kérdésének, van, hogy ugy mondjam, egy Achilles-sarka, a melynél meg kell kezdődnie az élethalál-harcznak az intéző körök és a nemzet között, s a melynél a nemzetnek ki kell vMnia jogát, igazságát, ha életben akar maradni és ez, t. ház, a magyar nyelv jogának érvényesi-