Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.

Ülésnapok - 1901-212

212. országos ülés 1903 február 21-én, szombaton. 131 az állandó hadseregről szóló törvényt, őseink kiküldöttek egy országos küldöttséget, egy deputácziót a végből, hogy az a magyar ügyeket tárgyalja. 1741-ben pedig azzal a furfangos kijelentéssel éltek, hogy a mit ez a küldöttség előterjesztett, az már elavult, küldjenek ki uj deputácziót, a mely a sérelmeket összegyűjtse, kidolgozza és előadja. 1764-ig nem is lehetett a magyar kMánságoknak érvényt szerezni, annyira nem, hogy 1764-ben 114 pontban foglaltattak össze a magyar sérelmek. Ezekben benne volt a magyar katonai érdekeknek nagy sérelme is. De hogy egy lépéssel tovább menjek, itt van az 1790-iki országgyűlés, a mely már kifejezetten követeli, hogy a magyar nemzeti katonaság nyelve magyar legyen, de ne csak a kiképzésnél, hanem a hadszervezésnél is és hogy az hMatalos nyelv legyen. KMáuja továbbá az országgyűlés, hogy a ruházat ugy alakittassék át, hogy a hazai ipar által állittathassék elő. Tehát 1790-ben követeli a magyar nemzet ugy a szervezésnél, mint a vezényszónál, valamint hMatalos nyelv gyanánt a magyar nyelvet. (Ugy van! a szeísöbaloldalon.) Az erre válaszoló királyi leirat a katonaságra szóló külön czikkelyt illetőleg kegyesen kijelenti, hogy a katonák az ország törvényeinek értelmében fognak kezeltetni. Erre hozták azután meg az 1790 :X. t.-czikket, a mely, a mint ezt mindnyájan tudjuk, kimondotta, hogy az ország urainak, rendéinek előterjesztésére ő Felsége elismerni méltóztatott, hogy jóllehet a felséges ausztriai háznak női ágbeli örökösödése az 1723 : I. és II. t.-czikkben megállapittatott, mindazonáltal Magyarország szabad ország ós az egész kormányzási formát illetőleg, ideértve kormányszékeit is, független, azaz semmi más országnak vagy népnek alá nem vetett, hanem saját törvényesen megkoronázott királya által a törvények értelmében, nem pedig más tartományok módjára kormányzandó. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Törvénybe lett tehát beiktatva, hogy Magyarország önálló, független állam és meg is Ígérte a királyi leirat, —• habár nem is tették ezt bele a törvénybe kifejezetten, ugy a mint azt a nemzet kMánta — hogy a magyar nemzeti katonaság nyelve magyar legyen. Ezek szerint őseinket vádolni nem lehet, mert kétségtelen, hogy ők kifejezetten kérték a magyar nyelv behozatalát és soha el nem ismerték a német nyelvet helyesnek és alkotmányosnak. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ez az eset ismétlődik 1836-ban is, a midőn a márczius 13-iki feliratban a Rendek ekként irtak fel: » Hazánkat forrón szerető szMeink minél erősebb hittel vágynak meggyőződve arról, hogy hazánknak boldogsága a nemzeti önállásban, szabadságban és függetlenségben határozódik és mindezeknek ugy éltető gyökerei, mint legbiztosabb támaszai a nemzeti nyelvnek virágzó dMatozásából állanak, mennél kétségtelenebb továbbá az, hogy a nemzetiség, s maga a nemzeti lét is, hogyha a törvények hozásában és a közigazgatásban nem a nemzeti nyelv használtatik, nyomorgó sorvadozások között végre elenyészik, — fenforgó súlyos aggodalmunkat kedvezőbb jövendőkkel biztató nemzeti események felváltása kecsegteti, — e tárgyban készitett törvényjavaslatunkat tehát múlhatatlanul felterjesztjük. » Nyelvünk ügyét újra felfogván,« — mondják a felirat III. pontjának egyik, e) alpontja alatt — »kMánjuk, hogy a magyar törvények tüsténti behozatalán felül a véghelyekre is egyáltalán kiterjesztessék a magyar nyelv.« Tehát 1836-ban is kifejezetten kMánják a magyar nyelv használatát, és nem fogadják el a német nyelvet. (Ugy van! a szélsSbáloldalon.) Ugyanigy beszél a felirat további része is, és ez több ízben is előfordul. (Halljuk! Hallyuk! a szélsöbaloldalon.) Pl. az 1836. évi márczius 25-diki felirat III. pontjának c) alpontja ismétli, hogy »a magyar ezredeknél a kormányszavak is magyarul adassanak a magyarországi hadi kormányszékeknek, nemkülönben várak és ezredek kormányainak és minden honi katonai intézetnek kötelességül tétessék, hogy necsak elfogadják a magyar irományokat a törvényhatóságoktól, banem azokkal egyáltalában magyarul levelezzenek, sőt az egész katonaságnál a magyar nyelv behozassék«. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) És ezt többször, talán hatszor is ismétlik, ugy, hogy el lehet mondani, hogy őseink soha fel nem hagytak azzal, hogy a magyar vezényleti, s szolgálati nyelvnek a magyar hadseregben való behozatalát sürgessék. Ezúttal nem terjeszkedem ki tovább erre a kérdésre, hanem áttérek a javaslatra, hiszen abból, a mit felolvastam, kétségtelen, hogy a szolgálati nyelv kérdése nem felségjog, hanem nemzeti jog, és hogy a törvényben soha meg nem állapították sem azt, hogy a nyelv kérdése felségjog, sem azt, hogy joga volna az uralkodónak a német nyelvet a magyar hadsereg szolgálati nyelvéül választani. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Kifogást teszek a javaslat czime ellen is, a mennyiben a miniszter ur abban a »közös hadsereg« kifejezést használja. Annak a kérdésnek eldöntésére nézve, hogy van-e közös hadsereg vagy nincs, 1875-ig rendelkezünk preczedensekkel, a midőn a miniszter ur még csak kezdő államtitkár volt, mert 1875-ig azok, a kik az 1867-diki törvényt létrehozták, és — mint Tisza István képviselő ur mondotta — végrehajtották, soha sem használják a »közös hadsereg« kifejezést. Ott van a törvényben háromszor is a »magyar hadsereg« kifejezés; a törvények a »magyar hadsereg«, »hadsereg« és »magyar sorhadi csapatok« kifejezéseket használják. Például szolgálhat erre az 1867 : IX. és XI., az 1868: XXVII., XL. és XLL, az 1869: I. és XV.. az 1871: L, az 1872. I. és III,, az 1874: XLIIL, az 1875: LI. és LIIL, az 1876 : XL., továbbá az 1877 : XXIX. törvény' czikkek. Mindezek »hadsereg«-ről, »sorhadi csa17*