Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.

Ülésnapok - 1901-212

212. országos ülés 1903 február 21-én, szombaton. 129 dolog, — a mint gróf Apponyi is mondja — hogy az ellenkezőre igen sok preczedens van. Ebből, t. ház, én igazoltnak látom azt a tételemet, hogy nem lévén sem törvény, sem állandó és nem kifogásolt közjogi szokás, a mely a magyar hadseregben a szolgálati nyelvet a király felségjogának állapitja meg, nem is fogadom el törvényesnek, hogy erre nézve ő Felsége intézkedhessek. T. képviselőház ! Á mint mondottam, a múlt századbeli alkotmány története is bizonyítja azt, hogy a nemzet a magyar nyelv, a nemzeti nyelv kérdését még a hadseregben is mindig magának tartotta fenn, magának vindikálta. És, hogy nem tudta törvénybe beleiktattatni — de ez nem is volt szükséges — annak nem a magyar volt az oka, hanem oka volt mindig a dinasztia, a mely a nemzettel szemben mindig frontot csinált (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) és oka volt az a tényleges helyzet, a melyben a magyar kormány 1741 óta volt. Tudjuk, hogy 1741-ig —a 30-as országgyűlési iratokból is lehet tudni — a magyar hadsereg nyelve, s vezényszava is magyar volt. Arra tehát nem szükséges nekem kiterjeszkednem, hogy tehát azelőtt elsikkasztották volna, mert hiszen 1741-ig magyar volt a hadseregnek nyelve, s vezényszava is. 1741 óta mi történt? Tudjuk,hogy 1741 óta a kormányszékek, az udvari kanczellária, a helytartó-tanács stb., melyek a nemzet és királyok között az összekötő kapocs szerepét játszották, daczára annak, hogy nemzeti intézményként voltak megnevezve, egyedül és kizárólag királyi intézményekké váltak, (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) a mi azt jelenti, hogy általuk nem a nemzet kívánságai érvényesültek, hanem a dinasztia kívánságai. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Tudjuk, t. ház, hogy még I. Ferdinánd alatt került a magyar udvari kanczellária Bécsbe. Természetesen, ez ellenállással találkozott, de mégis elvitték. Ott azonban a maga hMatását, ép ugy, mint a mai közös intézmények és közös kormány, nem tudta betölteni. mert egyszerűen félretolták és az osztrák kanczellária utján intézték a magyar ügyeket. És mikép intézték ? Oly módon, hogy ha a magyar kanczellária valami előterjesztést tett. kiadták az osztrák kanczelláriának, az mondott rá véleményt. Természetes dolog, hogy miután az osztrák kanczellária tősgyökeres osztrák intézmény volt, az valami kedvező állapotokat, kedvező véleményt nem mondhatott. Felszólalnak a Rendek ez ellen 1608-ban, hoznak egy rakás törvényt, az mind nem használ, továbbra is az osztrák kanczellária az, a mely a magyar ügyekben a királyt informálja. Ezek szerint daczára, hogy a magyar nemzet örökösen kívánta a maga érdekeit nemcsak a hadügy terén, de minden téren érvényesíteni, mégis látjuk, hogy harczban áll a dinasztia folytonosan a magyar nemzettel. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) nem ugy, mint KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. XII. KÖTET. a képviselő ur mondotta, hogy helyreállt a béke, mert örökös békétlenség, örökös küzdelem volt a nemzeti és a dinasztikus felfogás között. Ennek okát én annak is tulajdonítom, hogy ezek a múlt és megelőző századbeli magyar kormányszékek nem voltak helyesen szervezve, az a hibájuk volt, hogy a tagokat kizárólag a király nevezte ki. de az országgyűlésnek velük szemben nem volt semmiféle joga, vád alá őket nem helyezhette, el nem bocsáthatta és egyáltalában egy alkotmányos törvényhozással szemben állott a felelőségre nem vonható végrehajtó hatalom. Tehát a kormányszékeknek ez az elnyomása tette azt lehetővé, hogy a magyar nemzetnek óhajtása nem tudott érvényesülni. Később megszervezik a hadi tanácsot, megszervezik az államtanácsot, a Staatsrathot és mindent ezeknek adnak ki véleményezés, sőt sokszor döntés végett, ezek véleménye alapján adja ki a király a maga rendeletét, tehát természetes, hogy miután nem magyar intézmény vizsgálta meg azt a magyar kívánságot, azt a magyar ügyet, a mely szőnyegen forgott, a legtöbb esetben, különösen a hadsereg kérdésében ellenünk döntöttek és — a mint később rátérek, ha az idő megengedi — itt látjuk azt az óriási küzdelmet, a mely 135 esztendő óta a hadsereg kérdésében a dinasztia és a nemzet között folyt. így érkezett el az ország a pátens-kormányzathoz, a melytől aztán megmentette az 1848, a hol három intézvényes biztosíték lett lefektetve a törvényben: az első az, hogy minden rendeletet és mindent, a mi az ország dolgaihoz tartozik, magyar miniszternek kell aláírnia, továbbá, hogy országgyűlést minden évben kell tartani, hogy annak budgetjoga van és a nélkül egy krajczárt bevenni és kiadni nem lehet. Hát ebből az állapotból, hogy t. i. a magyar kormányszékek nem tudták a magyar álláspontot megoltalmazni, különösen a hadsereg kérdésében nem, világos, hogy a magyar nemzetet nem érheti vád, mintha nem őrködött volna mindig a legnagyobb óvatossággal Magyarország nemzeti jogai felett, (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) hanem igenis a dinasztikus érdek nyomta el mindig ezeket a jogokat. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Egyik tétele volt gróf Andrássy urnak, hogy a magyar hadsereg kifejezés a törvényben csak jelző. Igazán érdekes, hogy mit feleljen erre az ember, elfogadja-e, hogy csak jelző vagy pedig tagadja. A tényleges állapotok csakugyan azt mutatják, hogy ez; de a nemzetnek valódi érdekei nem engedik azt meg, hogy itt mi 34 év alatt adunk másfél millió ujonczot és 3200 millió forintot ráköltünk a hadseregre és akkor azzal álljon elő egy magyar képviselő, hogy a j magyar hadsereg csak jelző, de hogy magyar I hadsereg tényleg is létezhetnék, azt tagadja. 1 Igenis, t. képviselőház, a 67-es törvényben 17