Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.

Ülésnapok - 1901-212

128 2i2. országos ülés 190J február 2í-én, szombaton dinasztikus politika ma is a döntő? (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ha nem ez volna, ha az a dinasztia nézne Magyarország alkotmányos állására a hadseregben is, akkor sietnie kellene, hogy a magyar hadsereget megeskesse a magyar alkotmányra. Itt van az udvartartás kérdése. Hát azért nem tisztán magyar az udvartartás, mert dinasztikus politika nincsen, s nem-e azért ilyen, mert van dinasztikus politika? Itt van a diplomácziának egész szervezete. Ki állithatná, hogy ez mind nem dinasztikus érdekből történik, hogy ott a magyar nemzet érdeke, nyelve nem érvényesül. Itt van a külügyi kormányzat. Ugyan ki tudja nekem megmondani, miért sült osztrák az teljesen, melyik törvény állapítja azt meg, talán a 67-es, vagy melyik ? Itt van az erőszak bizonyítéka, hogy ha a külügyi kormányzatban nem a dinasztikus érdekek és elvek érvényesülnének, akkor annak teljesen magán kellene hordani a magyar állam arczulatát is nyelvben és érzésben. Ezek a közös miniszterek még csak magyarul sem tudnak, és a t. dinasztia nem tisztel meg bennünket azzal, hogy a magyar nyelv alkalmazására kötelezze őket, vagy olyanokat nevezzen ki, a kik a magyar nyelvet értik. Itt a konzulátus, erre sem lehet mondani, hogy a magyar nyelvet, a magyar nemzeti eszmét szolgálná. Hiszen sokszor, ha egy-egy vérünk a külföldi konzulokhoz érkezik, meg sem tudja magát értetni. Itt van a hadsereg maga, melyről már igen sokan elmondták előttem is, hogy a legpregnánsabb kifejezése a dinasztikus politikának. Ezt hiába tagadja Andrássy ur, ezek után a felhozott példák után nem lehet elvitatni, hogy ma is lényegét képezi a dinasztikus politika az egész magyar politikának. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Itt van a zászló, a mely pedig az állami szuverenitásnak volna a jelvénye, abban domborodik ki külföldön a magyar államiság. Nem sült osztrák-e az is? Itt van a ezimer-kérdés. Vájjon kidomborodik-e benne Magyarország államisága ? Ne mondja senki, hogy nincsen dinasztikus politika, mert a ki megtekinti azokat a kérdéseket, melyeket bátor voltam említeni, el kell ismernie, hiába állítja akár gróf Andrássy, akár más, hogy Magyarországon van dinasztikus politika, és hogy az a politikának főesszencziája. Kérdem, t. ház, pl. gróf Teleki László tragédiáját mi idézie elő? Talán az, hogy nemzeti politika volt? Vagy a dunai konföderáczió eszméjét mi vetette fel? Az, hogy Magyarországon nemzeti irányban haladtak a közdolgok? Ez mind a dinasztikus iránynak volt a következménye ós nem lehet elvitatni, hogy ugy a múltban, mint a jelenben rásüti a dinasztia a maga bélyegét, különösen a hadseregben az állapotokra, és hogy ma is nem Magyarország érdeke, kívánságai, jogai érvényesülnek ott, hanem egyedül a dinasztia érdeke. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Azt mondja gróf Andrássy Gyula képviselő ur, hogy ő Eelsége jogosan állapította meg a hadsereg szolgálati nyelvéül a német nyelvet. Én ezt határozottan tagadásba veszem, mert a szolgálati nyelvet nem ismerem el felségjognak, (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) mert a magyar országgyűlések története a magyar nyelv története ós a magyar kormányzat története mind azt bizonyítja, hogy az nem felségjog, s azt bizonyítja, hogy az mindig nemzeti jog volt. A magyar közjog értelmében a magyar nemzet ruházta át azokat a jogokat, a melyeket saját nemzeti érdekében átruházni szükségesnek talált, az uralkodóra és csak az felségjog, a mit a nemzet átruházott. Más felségjog is tisztán a nemzet hatalmából keletkezett, mert az a jog, melyet a nemzet a koronára átruházott, s annak révén a királyra, az megelőzőleg nemzeti jog volt, s csak azért vált felségjoggá, mert a nemzet átruházta. (Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Nem vagyunk negyvenen!) Vészi József: Vagyunk negyvenen! Pozsgay Miklós: Mi ugy is tudjuk, mit akar mondani! A kormánypártiaknak kellene ezt meghallgatniuk! (Zaj. Halljuk!) Elnök: Kérem, tessék folytatni! Várady Károly: Nincsen törvény, mely a nyelv kérdését az uralkodó felségjogává tenné vagy pedig az uralkodót feljogosítaná arra, hogy bármely nyelvet szolgálati nyelvnek állapítsa meg. Ebből tehát azt a következtetést vonom le, hogy a királynak a magyar közjog szerint nem lévén joga a szolgálati nyelvet megállapítani, nem jogosan állapította meg szolgálati nyelvnek a német nyelvet. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Maga gróf Andrássy Gyula — az apa, nem a fiu — tudomásom szerint maga sem állította soha, hogy a nyelvkérdés felségjog lenne. A ki elolvasta 1889-iki beszédét, melyet nagynak mondanak, az látja ott a czélszerüségi szempontok egész nagy garmadáját, magna chartáját, de nem látja abban a beszédben annak igazolását, hogy a szolgálati nyelv bármely törvénynyel, vagy szokással felségjoggá lett volna téve. Már pedig alaptétele a magyar közjognak, hogy felségjog másképen, mint törvénynyel vagy helyes régi jogszokással nem állapitható meg. A magyar nemzet ezen erőszakosságok ellen — ha lesz időm, ki fogom mutatni — mindig tiltakozott, s én kétségbe vonom és tagadom, hogy a szolgálati nyelvet felségjognak megállapította volna, mert erre egyetlen egy preczedens sincs. HMatkozom gróf Apponyira, kinek beszédét gróf Andrássy — a fiu — idézte, a ki azt mondja, hogy az 1867-iki törvény 11. §-ába, a mely az egységes vezérlet, vezénylet és belszervezetre vonatkozik, egyáltalában nem lehet belemagyarázni azt, hogy a I nyelvkérdés oda tartoznék, mert természetes