Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.

Ülésnapok - 1901-211

211. országos ülés 1903 február 20-án, pénteken. K })oruban töltötték, előttük nem volt szebb és dicsőbb, mint a harcz, s küzdelem. Találó tehát az, hogy ha a mi költőink a magyarok pogány istenét hadúrnak nevezték. De hogy ez miként illenék reá a magyar királyra, megérteni nem tudom. Hiszen manapság már tudunk dicsőbbet, szebbet is elképzelni a vérontásnál és én azt hiszem, hogy a magyar királyt hadúrnak nevezni még akkor sem volna helyes, hogy ha ez a név nem volna már a magyarok Istene számára lefoglalva. Nézetem szerint helyes, ha Vörösmartyval tartva azt mondjuk: »a legelső magyar ember a király«. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) És most áttérek második tételem bizonyitására, hogy t. i. a közös hadsereg nemcsak alkotmányos szempontból veszedelmes Magyarországra nézve, hanem ellenkezik ennek nemzeti és faji érdekeMel is. A közös hadsereg, a mint méltóztatik tudni, nyelvében német, jelvényeiben osztrák és tisztikarának szelleme szintén az, Azt az ellenvetést, hogy a közös hadsereg nem az, a mi az 50-es években volt, én részemről nem vagyok hajlandó figyelembe venni, nem pedig azért, mert a hadseregben a legénység változott ugyan, de a tisztikar ugyanaz maradt. Már pedig egy hadászati író kitűnő hasonlata szerint az általános hadkötelezettségen alapuló ugynevezett kerethadseregek hasonlatosak egy hegyi tóhoz, a melybe mindig uj vizek ömlenek be és egyszersmind folynak el, de azért a tó mindig ugyanaz marad, mert ugyanazok a szilárd sziklafalak zárják körül, ezek a sziklafalak pedig a tisztikar. Ez a tisztikar adja meg annak a folyós tömegnek egyéni jellegét, ez nyomja rá arra a maga bélyegét, a maga gondolkozását, szóval a maga személyiségét, a melynek külön hagyományai, külön érzelmei és még külön becsülete is van. Már pedig a közös hadsereg tisztikarának szelleme nemcsak hogy nem magyar, hanem annak homlokegyenest ellentéte és velünk szemben nemcsak hogy nem barátságos, de valósággal ellenséges. Azonkívül Magyarországon kettős feladata volna a hadseregnek. Az egyik feladat, a mely minden más hadseregnél megvan az, hogy megvédelmezze az országot és a trónt a kültámadások ellen. De nálunk a hadseregnek még egy másik feladata is volna, megvédelmezni az alkotmányt és egyszersmind befejezni azt a nemzeti irányú nevelést, a melyet az iskolában csak elkezdhetünk, de be nem fejezhetünk. (Ugy van! Ugy van! a szélsobalóläalon.) A hadsereg hMatva volna arra, hogy az ifjúságot megerősítse a maga hazafias nemzeti érzelmeiben, hogy azokból igaz, hűséges állampolgárokat képezzen. A közös hadsereg nemcsak hogy nem magyarosit, hanem ellenkezőleg, germanizál, germanizálja még a született magyarokat is, annál inkább a nemzetiségeket. Nem szívesen hMatkozom egy esetre, (Halljuk! Halljuk!) mert az illető már meghalt, de annyira jellemző, hogy mégis nem látom czélszerütlennek felemlíteni. Egy teljesen szavahihető ismerős úriember mondta előttem, hogy a gyakorlatok alkalmával beszállásoltak hozzá egy főhadnagyot és az bemutatta magát ilyet énképen: »Oberlieutenant Nagi de Gralántha«. A mire azt mondta neki az én ismerősöm, hogy: » Főhadnagy ur, ugy látszik, a nevét is elfelejtette, hiszen nem Nagi-nak hívják, hanem Nagynak«. Hát ez az illető egy tősgyökeres magyar családból származott ós még a nevét is elfelejtette, annál inkább a nyelvét. Pap Zoltán: Ezt is vizsgálja meg a honvédelmi miniszter ur ! (Egy hang a baloldalon : Majd kihallgatnak Ítélgette mást! Udvarnokg épen igy csinált!) Bizony Ákos: Szóval, igen t. ház, a közös hadsereg német szelleme a legfőbb okozója annak, hogy a magyar állameszme megerősödni és tért hódítani nem képes. (Igaz! Ugy van! a szélsobalóläalon.) A közös hadsereg tisztikara — némi csekély kMétellel — hasonlatos a régi egyiptomiak és indusok harezos kasztjaihoz, vagyis kasztot képez, mert vannak katona-családok, a melyeknek gyermekei harmad-, negyedes ötödiziglen mind a közös hadseregben szolgálnak. Ott nyerik a maguk nevelését, impreszszióit ugy, hogy, mondom, valóságos kaszttá válnak. Abban azonban különböznek a régi egyiptomi és indus kasztoktól, hogy ezek nemzetüknek legkMálóbb osztályát képezték és az ország és nemzet érdekét első sorban tartották szemük előtt, amit az osztrák tisztikarról •— fájdalom — elmondani nem lehet. (Igaz! Ugy van ! a szélsobalóläalon.) Harmadik állitásom, a melynek bebizonyítására vállalkoztam, az, hogy a közös hadsereg még csak nem is alkalmas szerve a védelemnek, Állításom bizonyítására első sorban hMatkozom a történelemre. (Halljuk / Halljuk! a szélsobalóläalon.) B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Csak ne a rómaiaknál kezdje! (Derültség.) Bizony Ákos: A ki Magyarország történelmének lapjait olvasta, az tudni fogja, hogy míg egy Jurisics Miklós, egy Szondy György, egy Dobó István, egy Zrínyi Miklós magyar hadak élén csodáját művelték a hősiességnek és a hazaszeretetnek : ugyanakkor az osztrák zsoldos hadseregek Magyarországot csak »Vorland«-nak tekintették, a mely nem is érdemes arra, hogy annak megmentéséért vérüket ontsák. 1532-ben, midőn Jurisics Miklós hősiesen megvédelmezte Kőszeget, Károly császár a maga birodalmi nagy hadseregével azon módon elvonult, mihelyt látta, hogy Bécs többé fenyegetve nincs; Magyarországgal bizony semmit sem törődött. 1552-ben, midőn Dobó István hősiesen megvédte Eger várát, Móricz szász herczeg a maga győri táborából ki sem mozdult és a mi-