Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-193

90 193. országos ülés 1903 január 29-én, csütörtökön. gondolhattak olyan hadseregre, mint a minőnek a megerősítését tőlünk most követelik. Csak nézzük azt, hogy a felségjog alapján mit adott ki a nemzet kezéből? (Halljuk! Halljuk!) Ott van a vezérlet, vezénylet és belszervezet terén a felségjog, és ezt"a jogot azután mikép használták ellenünk, igaz, hogy a mi elnézésünkkel és bele­egyezésünkkel. Ha ezeket elmondtam, akkor logikailag az következnék ebből, hogy beszédemet voltaképen be is fejezhetném, mert ha igazak azok, a miket elmondtam, — mint a hogy azoknak igazságá­ban nem lehet kételkedni, — akkor, ha merev álláspontot foglalok el egy ilyen haderő fejlesz­tésével szemben és megerősítése tekintetében, akkor kötelességet teljesítenék önmagam és tár­saim iránt, ha kijelenteném egyszerűen, hogy én ezen hadsereg számára semmit meg nem szavazok. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Azonban ennek a pártnak, melynek büszkeséggel vagyok tagja, (Éljenzés a szélsőhaloldalon.) mindenkor feladata volt a tárgyilagosság terén is felvenni a keztyüt és én igenis be akarom bizonyítani, hogy még azon az alapon is, a mely alapon a túloldal áll, a mely alapon a kormány kormányozza az országot, azt a kívánságot, a melyet most előterjesztettek ezen törvényjavaslatban szemben, egy hazájáért igazán aggódó, hazáját szerető embernek teljesí­teni nem lehet és nem szabad. Hogy ezzel tisztában lehessünk, én egy olyan térre akarok átmenni, a mely talán szo­katlan ezen az oldalon, de a melyet én mégis szükségesnek és helyesnek tartok. (Halljuk! Halljuk!) Rá akarok menni arra az alapra, — de csak e tárgyalás során és ideje alatt, — a mely alapon Magyarországot kormányozzák: rá akarok térni az 1867-diki jogalapra, csak azért, hogy ezen alapról igyekezzem gondola­taimat csoportosítani, bebizonyítani azon té­telt, melyet már előbb elmondottam. (Halljuk! Halljuk!) Az 1867-diki kiegyezésnek mi volt az alap­gondolata? Mert remélem, hogy azok a férfiak, a kik akkor a nemzet nevében és érdekében a nagy alkotást megtették, nemcsak ugy ötlet­szerüleg csinálták meg ezen alkotást; fel kell tennem, hogy azok a nagy államférfiak, a kik Magyarország hajóját igy vélték révbe vezet­hetni, talán csak nem egy felsőbb akaratnak voltak vak eszközei; hanem fel kell tennem azt, — és én ezt el akarom itt ismerni, — hogy azokat az alkotókat egy nagy, erős gon­dolat vezette. Mi volt ez a gondolat? Az volt, a- mint az ő nyilatkozataikból és későbbi visel­kedésükből meggyőződhettünk róla, hogy Ma­gyarország önmagában fenn nem állhat. Ha tehát élni akar, és ha biztosítani akarja nem­zeti és faji fenmaradását és ha poziczióf akar ezen a territóriumon elfoglalni, akkor nekünk a velünk egy fejedelem alatt álló országgal kell erőinket egyesítenünk. Bár én más ideál­nak hódolok, bár ezen kiindulási pontot hely­telennek tartom, mint már kijelentettem, e tár­gyalás folyama alatt ezt az alapgondolatot el­fogadom és nem volnék tárgyilagos, ha el nem ismerném, hogy a haza iránt aggódóknak ez a gondolata tán előtérbe is jöhetett. Elismerem még azt is, hogy etnográfiai ós geográfiai helyzetünk is — mert a szláv és germán elem közé vagyunk beékelve — tápot adhatott ennek a gondolatnak. Ha nem ez a gondolat lett volna az, a mely az 1867-ki alkotást megteremtette, ha az összbirodalomnak képe lebegett volna az akkori magyar államfér­fiak előtt, akkor nincs az az erős támadás, nincs OJZÁ dili erős vád, a mely velők szemben jogosult ne volna. (Ugy van! a széls'óbaloldalon.) A monarchia, a mint önök nevezik, és annak meg­erősítése hitem és felfogásom szerint itt annyi­ban játszhatott szerepet, a mennyiben ennek keretében vélték Magyarország önállóságát meg­óvni, a magyar faj fenmaradását biztosítani. Elfogadom tehát azt az alapot, hogy egyesíteni kell erőinket Ausztriával, mert az a felfogás volt döntő, hogy csak igy lehetünk hatalommá, csak igy tehetünk szert olyan súlyra, hogy po­litikánkat respektálják, hogy politikánkat érvé­nyesíthessük mindenütt és mindenkMel szemben. Sőt én még tovább is megyek és azt is elismerem — nem mint saját nézetemet, de mint azon alapgondolat kifolyását, — hogy azok, a kik az 1867-ki kiegyezést megalkották, mint­egy logikailag átmentek arra a gondolatra is, hogy, ha keresztül viszik ezen törekvéseiket, akkor Ausztriának és Magyarországnak együttesen nagyhatalmat kell képeznie. (Halljuk! Halljuk!) Ha azonban ezt elismerem, akkor engedje meg a t. képviselőház, hogy ezen kérdésre, bár nagyon röviden, néhány megjegyzést tegyek. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) Ha a nemzet nem a mások jóakaratából, nem más nemzetek féltékenységéből akarja magát fen­tartani, szóval, ha önczélú nemzet akar lenni, akkor elismerem, hogy azoknak, a kik az 1867-ki alapgondolatot elfogadták, maguktól el nem lökhették a nagyhatalmi állás gondolatát. De ha ez igy van, akkor kérdem a t. kép­viselőházat, méltóztassék nekem megmondani azt, hogy mi a czélja, mi a törekvése és mi a fela­data a nagyhatalmi állásnak? mert remélem, a nagyhatalmi állás nem abban csúcsosodik ki, hogy legyen egy nagy haderő, a melynek vezető­sége a nemzet felett uralkodjék, a nemzet anyagi erejéből táplálkozzék és egynéhány ezer tisztnek exisztencziát biztosítson. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A nagyhatalmi állásnak hitem és meggyőződésem szerint védeni kell ugy az osztrák, mint a magyar érdekeket egész terjedel­mükben. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) És ha bármelyik államnak érdeke mellőztetik is ezen nemzeti áldozatok által megteremtett haderőben, akkor annak a nemzetnek minden áldozata ön­maga ellen hozott áldozat. (Ugy van! a balol-

Next

/
Oldalképek
Tartalom