Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-191

191. országos ülés 1903 január 27-én, kedden. i)a képest, (Tetszés a bal- és a szélsöbahldalon.) a melyet alkotmányos életünk elmúlt károm és fél évtizede alatt tapasztaltunk ? Pedig a nemzet megerősödését attól reméltük, hogyha mi beveszszük az alkotmány sánczaiba az azokból kirekesztetteket, akkor azok segélyére sietnek a nemzetnek és ime, elértük, hogy a 415 felé széttört és szétdarabolt nemzethez a kormány egyenkint, kerületenkint hozzáfér és őket egyszerűen engedelmes közegévé, engedelmes szolgájává tette. (Mozgás a baloldalon.) Mi azt hiszszük, hogy ezt az alkalmat a nemzet közérzületéhői folyólag ragadjuk meg; (TJgy van! a bal- és a szélsobaloldalon.) mi abban a véleményben vagyunk, hogy komolyan és higgadtan mérlegeljük a körülményeket. Előttünk az nem szempont, hogy most csak egy évről van szó, hogy most csak egy évi, provizóriusan való megszavazást kMannak, hiszen már öt éve, hogy ilyen provizórius intézkedések történnek és azt sem tudjuk, hogy mikor lesz azoknak vége. (TJgy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Előttünk az nem szempont, hogy Ausztriában olyan kétesek a viszonyok, hogy a kiegyezéssel annyi sok küzdelem áll elő, hogy ezt a nehézséget is a kormányra nézve felvenni talán helytelen. Hiszen nem mi jöttünk ezen katonai kívánalmakkal, nem mi idéztünk elő olyan helyzetet, a mely az ausztriai viszonyokkal is bonyolítva, talán ledönteni képes a hadügyi kormányt. Nekünk azt az alkalmat, hogy most állunk szemben azon imminens követelésekkel, a melyek a hadi felszerelések felújításában, a melyek abban állanak, hogy a kormánynak iijonnan kell beállítani taraczk-ágyukat és más tüzérségi felszereléseket, hogy erre körülbelül 200 millió frtot kíván az országtól, s ahhoz megkívánt ujonczokat, és az ujonczok megkMánása folytán uj költségeket — mondom — nekünk ezt az alkalmat arra kell felhasználnunk, hogy kijelentsük egész férfiassággal és a nemzeti jogokhoz való ragaszkodással, hogy e kívánalmakhoz hozzá nem járulunk! (Hosszas, élénk éljenzés a baloldalon és a néppárton.) nem járulunk hozzá addig, a mig a nemzet kívánalmai a nemzeti jogok terén és a hadbiztosság szempontjából be nem válnak. (TJgy van! a bal- és a szélsobaloldalon.) És én e követelményeket ezúttal nem bonczolom az önálló magyar hadsereg alapján. A miket Tóth János t. képviselőtársam tegnap oly magvas érveléssel, oly férfias meggyőző kifejtéssel ebben az irányban mondott, azt én teljesen magamévá teszem. Ma is az a meggyőződésem, — és e meggyőződésem változatlan — hogy ezekből a kétes körülményekből és összeütközésekből a nemzet kibontakozni nem fog sohasem addig, mig teljesen reá nem áll a hadszervezetnek külön, önálló alapokon való fejlesztésére. (Igaz ! TJgy van ! a szélsobaloldalon.) És mégsem állítok most fel ujabb argumentumokat, illetőleg nem toldom meg azon kétségtelenül meggyőző argumentumokat, a miket ő ez irányban mondott. Nem teszem ezt, mert mégis látom, hogy a nemzet ma két táborra van oszolva, hogy ebben a házban is vannak, kik annak a középkori szervezetnek e megváltoztatását — a mely szervezet különben sincs alakilag meghatározva, — kívánják; én az én érveimet, az én követeléseimet felállítom az egész nemzet közérzülete, az önök meggyőződése alapján, a kik mintegy varázslattal néznek a 67-es törvényekre és a nemzeti közérzület és az önök meggyőződése alapján követelem én a nemzet jogainak érvényesítését. (Elénlc tetszés a baloldalon.) Két dolgot azonban — épen talán a tárgyilagosság szempontjából — bocsátok előre, és nagyon kérem t. barátaimat, hogy ezen a téren félreértés ne kisérje az én szavaimat. Meggyőződésem az, hogy az országnak a legtökéletesebb hadi felszerelésekre vau szüksége. Én megrettenek attól a gondolattól, hogy mi odaállítsuk a nemzet legdrágább erejét, vérét, barátainkat, testvéreinket, fiainkat, talán önmagunkat az ellenség golyója elé, a mely csak azért hat gjó'zőleg a mi hadsorainkra, mert tökéletesebb felszereléssel van ellátva. Ez egy megdöbbentő gondolat és még megdöbbentőbb az, hogy ebben a nemzetekre nézve nincs megállás, hogy az emberi elme, a mely a feltalálás terén mindig ujabb és ujabb produktumokat hoz létre és a mely oly sajnálatraméltó épen ezen a téren a nemzetekre nézve, megállást meg nem enged, és hogy a nemzeteknek mindig számolniok kell azzal, hogy az anyagi áldozatok terén készen legyenek újításokra. A másik dolog én szerintem, t. képviselőház, az, hogy egy nemzetnek, különösen pedig egy ellenségekkel körülvett nemzetnek nem lehet az a törekvése, hogy minél kevesebb számú fia legyen a haza védelmére kiképezve; neki arra kell törekednie, hogy minden harczképes tagja, minden ifjú és férfiú azzal a tudással legyen felszerelve, azzal a testi és lelki áldozatkészséggel legyen ellátva, hogy a veszély idején az ország védelmére képes legyen. De mi következik ebből? Az következik-e, hogy mi, egy szegény, tőkehiányokban szenvedő ország, lépést tartsunk azokkal a gazdag államokkal, a melyeknél nem is vész el olyau mértékben az a militáris teher, mert visszakerül nemcsak szénában és zabban, — a mint Solymossy Ödön t. képviselőtársam mondotta, a ki talán még azt is szemérehányja a nemzetnek, hogy a militáris terhekből egy kis rész visszakerül Magyarországba — hanem visszatérül az ipari költségekben is. (TJgy van! TJgy van! a szélsobaloldalon.) Nálunk pedig az az összeg is, a melyet a nemzet magára vállalt, tekintélyes perczentuáczióban idegen nép iparának fejlődésére fordittatik. Mi következik ebből, t. képviselőház ? Az következik-e, hogy egy szegény nemzet azzal a fatalizmussal nézzen a jövő elé, hogy az ellen-