Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-191

56 191. országos ülés 1903 január 27-én, kedden. ségek, a kik talán ma nem ellenségek, de a jövőben ellenségek lehetnek és a kiknek részéről származó veszélyeket senkinek sem szabad kicsinyelni, mindig mélyebbre és mélyebbre terjesztik ki a harczi kiképzést, mindig ujabb meg ujabb harczi felszerelésekkel látják el magukat, mi ellenben a nem törődés, a »jöjjön, a minek jönnie kell« álláspontjára helyezkedjünk és kitegyük magunkat legalább is annak a lehetőségnek, azoknak a veszélyeknek, a melyek a hadi szerencse forgandósága által bekövetkezhetnek? A másik lehetőség az, hogy használjuk fel a tőke romjainak azt a meglevő részét, a mely még rendelkezésre áll, a hitelélet ki nem elégített maradványait és kövessük azon tőkegazdag államok versenyét, a melyet azok a hadi felszerelések terén kifejtenek. Szerintem, t. képviselőház, egy kicsiny nemzetnek a merev utánzástól a legnagyobb mértékben tartózkodnia kell. (Ugy van! Ugy van! a szeísöbaloldalon.) Kisérheti figyelemmel a nagy nemzetek példáját, de a legóvatosabb, a legfrissebb gondoskodással kell kikeresnie azokat a módozatokat, a mely:k nála lehetővé teszik a harczi készségnek és képességnek elérését. Azonban nemcsak a nagyhatalmaknak, a nagy államoknak módját kell figyelemmel kisérni, hanem a rendelkezésre álló materiális eszközöket is; hisz az ökonómia ma nem polgári tudomány, hanem első sorban és a legnagyobb mértékben hadi tudomány. És a mi más téren való megtakarításból eredt, azt a rendelkezésre álló erőt, a melyet mindig csak a nemzetnek teherviselési képességéhez lehet szabni, ezt kell a felszerelés jóságágának tökéletesítésére fordítani. (Ugy van! Ugy van! a szeísöbaloldalon.) De még kettő következik ebből, ezen oekonomikus erő-kimélésen kMül. Az egyik az, hogy a legnagyobb kegyetlenség az egyik kézzel bedugni azokat a forrásokat, a melyekből a nemzet erői fakadhatnak, (Ugy van! Ugy van! a szeísöbaloldalon.) az ipari és kereskedelmi fejlődésnek azt a gazdagságát, a mely a mezőgazdasági termelésből kiemelheti az államot a tőkegazdag államok sorába, a mely a militáris terhek elviselését lehetővé teszi, mondom, a legnagyobb kegyetlenség, egyik kézzel ezeket a forrásokat bedugni, a másik kézzel pedig a teherviselési képességét a végsőre csigázni. (Ugy van! Ugy van! a szeísöbaloldalon.) Endrey Gyula: Ez a hagyományos osztrák politika! Holló Lajos: És a legkegyetlenebb gondolat, t. ház, azokat a vívmányokat, a melyeket nemzeti téren elő lehet állítani, a melyeket nemzeti irányban a hadsereg erejéhez lehet hozzáadni, megtagadni és előbb fenekestül ki nem zsákmányolni minden előnyt, a mely e vívmányokból előállhatna, mielőtt a szegény nemzet filléreihez csak a legcsekélyebb mértékben is hozzányúlnánk. (Ugy van! Ugy van! a szeísöbaloldalon.) Ezeket a nemzeti követelményeket leszek bátor egymásután lehető rövidséggel összeállítani. (Halljuk! Halljuk!) Nincsen ezekben semmi újság; nincsen újság sem az érvelésben, sem a következtetésben, (Halljuk! Halljuk!) de a nemzet jogai nem képeznek dMatkereskedést, hogy mindig változatos színeket és formácziókat adjunk ide, hogy a publikumot mulattassuk ; (Elénk helyeslés a szeísöbaloldalon.) a nemzeti követelmények egy hosszú históriai múlt leszürődései ; örökké azok maradnak, ha meg nem valósulnak, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) és megszűnnek, a midőn az életbe mennek keresztül. Az első követelményünk az, t. ház, hogy az 1867-iki törvények által az összes hadsereg kiegészítő része gyanánt felállított magyar hadseregben magyar tisztek alkalmaztassanak. (Ugy vam! Ugy van! a szélsőbal-oldalon.) Ez ő Felségének diszpozicziójára van bizva, ő azonban kormánya által ezt a jogát akként gyakorolja, a mint az a nemzet érdekeMel ellenkezik. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbal oldalon.) A nemzet érdekeMel az egyeznék meg, ha ugyanannyi magyar tiszt lenne, mint a mennyi a magyar haderőhöz kell. A nemzet érdekeMel megegyeznék az, hogy minden tiszt, legalább abban a számban, a mint a magyar haderőben szükséges, Magyarországban, a magyar ezredeknél alkalmaztassák. (Ugy van! Ugy van! a szeísöbaloldalon.) A magyar érdekekkel megegyeznék az, hogy ne vigyék ki gyermekeinket, ne szakítsák ki a szülőföldnek megszokott köréből és szokásaiból , ne tegyék ki őket a zsenge korban annak a pályájukkal, önmagukkal, viszonyaikkal való meghasonlásnak: ne tegyék ki az elzüllésnek; hogy akkor, a midőn mi más téren nem birunk elég megélhetési módot nyújtani a társadalomnak, ne legyen elzárva ez az ut a magyar nemzet fiai elől; és hogy ne idegeneknek nyújtsuk ezeket az állásokat és. helyeket. (Élénk helyeslés a szeísöbaloldalon.) És a midőn mi, a törvényhozás tagjai ünnepélyes alkalmakkor magunkra veszszük diszöltönjeinket; felkötjük azt az ősi kardot, a melylyel a trón elé vonulunk, hogy hódolatunkat kifejezzük; és a midőn ott, abban a díszteremben és abban a díszruhában mindnyájunkat a megszégyenülés érzete fog el, midőn lentről felhangzik a német tisztek vezényszava. (Ugy van! Ugy van! a szeísöbaloldalon. Hosszantartó mozgás és zaj a szeísöbaloldalon. Elnök csenget. II. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter közbeszól. Zaj.) Endrey Gyula: A miniszter ur csak magyarnak született, de osztráknak nevelték! Holló Lajos: . . . abban a díszruhában, ott a díszteremben Kölcsey keserűsége jut eszembe, a ki azt mondta: » Nekünk nincsen már, csak pompára berendezett kardunk; az is köszörü3etlen!« És a midőn lejövünk és halljuk az ágyuk dübörgését, a melyek végigvonulnak a főváros utczáin, és látjuk az idegen tisztek