Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-207

456 M. országos ülés 1903 február 16-án, kétfon. de mégis örülnék neki, ha találnának ellenkező intézkedéseket is. Ezen általános tekintetek mellett, melyek a katonai fegyelmet előírják, találunk 1543-ból olyan törvényes intézkedést is, mely a katonai szemlére vonatkozik, pedig az már csak adminisztratív teendője a hadseregnek. (Igaz ! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Ez is, azt hiszem, az önálló hadsereg jogát dokumentálja. (Igaz! Ugy van! a sz-élsöbaloldalon.) De valami balsejtelem, hogy a mai idők be fognak következni, kezdi már bántani a nemzetet, s az idegen szellemtől való félelmükben — I. Ferdinándnál tartok még mindig — az 1545. évi IX. dekrétum 16. czikkelyében következőképen intézkednek : »A királynő azok után a fekvő jószágok után. melyek Magyarországon vannak birtokában, tartson katonákat; a király ő Felsége, a Magyarországon fekvő levő jószágai és jövedelmei után tartson el bandériumot.* Itt az ellenérték. Ok tudnak törvényeket hozni a király számára, melyeket ő szentesíteni tartozik. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Arról is intézkedik a törvényhozás, hogy az ország törvényeMel ellenkező levelei a királynak meg nem tartan dók. Lengyel Zoltán : Ez az akkori márczius 15-iki! Pap Zoltán: A 44. czikkely arról intézkedik, mennyi legyen a katonák fizetése, hogy az országos segély csakis a katonai kiadásokra fordítandó. Annyira] magyarok akartak lenni, hogy a kir. hatalom túltengése ellen minden intézkedést törvénybe akartak iktatni. Megalkották még a nemzetietlen és annyira gyászos politikát üző Ferdinánddal szemben is a 42. czikkelyt, a mely ekként szól — ezek ugyan csak törvényes ismétlések, de az ország mindig ebben a gondolatban volt •— (olvassa): »A pénzverésből, a Magyarországban és Szlavóniában bárhol létező, valamint a felséges Mária királyasszony és mások kezein levő harminczadokból is befolyó összes jövedelmek ugyanerre a czélra fordítandók. 2. §. És ezeket a királyi jövedelmeket nem szabad az országból kMinni, stb. stb. 3. §. És ezeknek a kezelésére nem idegenből való tiszteket vagy személyeket, hanem a magyarok közül egy kincstárnokot kell beállítani, egy alkalmas és hűséges személyt, kinek vagyona és hatalma is van és a rossz kezelés esetében adandó elégtétel iránt biztosítékot nyujt.« Vájjon merünk-e ma ilyen törvényeket alkotni, hogy az ország jövedelmei ki ne vándoroljanak a felséges ur országából, tessék azokat itt elkölteni. Láttuk a törvényes intézkedésekből, és a mint mondtam, a törvényczikkelyek felolvasásánál előforduló ismétlésekből, hogy a királyok bár elfogadták a nemzet követelményeit, Ferdinánd volt az első, a ki — mint emiitettem beszédem elején — az ő hatalmát az Isten hatalmával hasonlította össze és azt mondta, hogy az Isten hatalmán esnék csorba, ha valamit engedne. Ezek a királyok hiába fogadták törvényeknek megtartását, hiába adtak a nemzetnek ígéretet, a nemzetet mindig kijátszották. Sem az ellenőrzésre, sem a magyar tisztségekre vonatkozó követeléseket — bár megígérték és többszörösen törvénybe iktatták —• meg nem tartották. Az előbbi királyok megfogadták, legalább meghallgatták a nemzet kívánalmait, Ígéretet is tettek annak beváltására. I. Ferdinánd azonban őszinte volt és ezt el kell ismernem. Wormsból — a mint méltóztatik tudni t. honvédelmi miniszter ur, hisz ezt a kátét már könyv nélkül tudja — ekként ir: »A király ő szent. Felsége — mert ő volt az első, a ki szentnek mondta magát — sem illőnek, sem szükségesnek nem tartja, hogy a király vagy királyasszony jövedelmei számára köztörvénynyel egy kincstárnokot kirendeljen vagy hogy a Felséges királynén az ő jövedelmeinek saját akaratja ellenére való felhasználása által valami jogtalanság történjék, mert mint bárki más, ugy mindkét felség is azt akarja, hogy mind jövedelmeik, mint az ezek számára kinevezendő tisztviselők tekintetében feltétlen joguk és hatalmuk legyen, 0 szent Felsége fMére egészséges lett, ő szent Felsége fMére jön az országba, ő szent Felsége fMére gondoskodni fog a törökök felszabadításáról.* Végül a sok szentség között a 23. §. így szól: »Es hogy erre az annyira kegyeletes és üdvös dologra minden hű alattvalója is fejenkint felkészüljön, segítségül jöjjön és előálljon.* Ez csak ismétlése a honvédelmi miniszter ur azon cselekményének, hogy csak köpjék a markukat, tegj'enek a mit akarnak, de tessék megszavazni a katonát. A nemzet is kér ellenértéket, itt is kért, nem adtak, ellenben most már felhívja a király a nemzetnek figyelmét, hogy mindenki felkeljen, mindenki katona legyen; megszűnt az az idő, a mikor a nemzet követeli azt a királytól, hogy állítson bandériumot, most a király követeli a nemzettől, hogy álljon fel, de nem ad semmit. Ferdinándot azonban, t. honvédelmi miniszter ur, szerződéses viszony kötötte a nemzethez. Méltóztatik azt tudni, miért siettek őt idő előtt megkoronázni? Az egyik fél azért sietett megkoronáztatni magát, hogy trónját biztosítsa, a másik, a megkoronázó fél pedig azért sietett koronázni, hogy végre a török igát lerázza nyakáról. Megtartatott-e a szerződés? Mit tett Ferdinánd? Ferdinándnak első dolga volt öt évre békét kötni a törökkel, a nemzettel szemben tehát első dolga volt. hogy becsapta a nemzetet, mert békét kötni a nemzet is tudott volna a törökkel Ferdinánd nélkül is, de Ferdinándnak szüksége volt erre az öt esztendőre, hogy behozza az ő Artikelbriefjét, az ő baptákjait és regimentjeit. Két ur ült most már a nemzet nyakán, az osztrák, meg a török. Nemzeti törvényeket immár többé nem hoztak, sőt kezdték