Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-207

450 207. országos ülés 1903 február 16-án, hétfőn. rögtön védbástyákat iparkodtak emelni a maguk jogainak biztosítására, V. Lászlónak 1454. évi II. dekrétumában is gondoskodás történik az önálló hadseregről, még pedig a következőkép (Halljuk! Halljuk! olvassa): »Utószülött László királynak második dekrétuma. A gyakori és a valóknak bizonyult fontos hírekből, a melyeket olyan megbízható emberektől hallottunk, a kik Magyarországunkat veszedelemtől féltik, világosan megértettük, hogy a legálnokabb török császár erősen eltökélt szándékkal azon mesterkedik, hogy a szokottnál nagyobb mértékben megszaporított idegen hatalmas pogány sereggel, Magyarországunkra törve, azt végképen elpusztítsa«. Endrey Gyula: Ez egészen aktuális! Most tárgyalják a Balkán-kérdést! Pap Zoltán: Megmondták akkor a Rendek egész világosan, hogy mire kell a katonaság; körül is irták annak feladatát teljes határozottsággal és nem mint ma, a mikor egy gondolat vagy egy szakértői vélemény, vagy egy tábornok ideája szerint alakítják a katonaságot. Nem szaporítom tehát a szót, midőn ezen részleteket felolvasom, hanem azért teszem, hogy bebizonyítsam, hogy a mi követelményeink nemzeti törvényeinkkel vannak támogatva s jogunk van megtudni, és követeljük is a kormánytól, hogy mondja meg, miért van szükség ujabb létszámszaporitásra, mert mi az európai konstelláczióban nem hiszünk. (Ugy van! a szélsőhaloldalon.) Visszatérve az előbb mondottakra, azok kiegészítéséül megjegyzem, hogy a Karok és Rendek annyira gondoskodtak a magyar hadsereg fentartásáról, hogy Hunyadi Jánost főkapitánynyá választották meg a következőképen (olvassa): »Eló'ször is tekintetes és nagyságos Hunyadi Jánost, bihari örökös ispánt a folyó egész év tartamára felállítandó hadseregünk főkapitányává teszszük.« íme nem lemondás ez, hanem biztosítása az önálló hadseregnek. (Tovább olvassa): »Intézkedtünk, hogy a királyi bevételek és kiadások megvizsgálására embereket kell kirendelni.^ Mit szólana a honvédelmi miniszter ur, ha ma a királyi jövedelmek megvizsgálására embereket rendelnének ki? (Tovább olvassa): »Továbbá intézkedtünk, hogy a mondott főpapok, bárók, valamint országunk nemesei és előkelői sorából válaszszanak néhányat, kiknek kötelessége megvizsgálni, hogy királyi jövedelmünkből hány királyi bandériumunk tartható fenn.« Nem elégedett tehát meg a nemzet azzal, hogy a király Ígérje, hogy fentartja a bandériumokat, hanem követelte, hogy maga a nemzet vizsgálja meg, hogy annyi katona állíttassák ki, a mennyi a jövedelemből telik. (Tovább olvas) : »Es a királyi kamaránkból mikép adják ki a jövedelmeket és hogy a báróság tisztségét viselők, — a kik bandériumokat voltak kötelesek kiállítani, — ama királyi jövedelmekből zsoldjukat csakugyan ki is kapják és bandériumukkal a hadi szolgálatra készen is álljanak. Száz porta után 4 lovas, két gyalogos irandó össze, az egytelkü nemesek maguk menjenek hadba, a mágnások, bárók és nemesek ez alkalommal személyesen menjenek hadba. Egy várnagy a várban maradhat. Ugyanazon egy nemesnek több vármegyében lévő jobbágyai urukkal indulhassanak hadba stb.« Tisztelt' honvédelmi miniszter ur, ezek az intézkedések az önálló hadsereghez való jogunk fentartását, nem pedig a lemondást mutatják. Annyira fentartotta jogát a nemzet, hogy a királyi jövedelmeket is, a mint beszédem elején volt szerencsém jelezni, megvizsgáltatta maga a nemzet tanácsa. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) A régi hadviselet ellen először utószülött László lépett fel a nemzettel szemben követelményekkel, de mint maga a dekrétum mondja terjedelmes bevezető részében, erre szükség volt. Nem akarok hasonló törvényeket idézni, mert van ismétlés a törvényczikkelyekben, mint látni fogjuk leginkább azért, hogy teljesíttessenek bizonyos kívánalmak. így megismétli a nemzet, hogy súlyos katonai teherrel léptek az ország elé, de bár annak kézzelfogható okát adták, azért mégis épen ugy, mint az 1867 : XII, t.-czikkben, bizonyos feltételek szabattak az általános védkötelezettség első behozatalánál is. Azt mondotta a nemzet, hogy ha már adunk katonát, akkor adja meg a király nekünk azt a jogot, hogy mi a jövedelmét vizsgálhassuk meg, hogy tényleg képes-e fentartani a tőlünk kért katonákat. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ezt a honvédelmi miniszter ur megtenni nem képes, mert igaz az ellenzék részéről felhangzott HZ a vád, hogy erre semmi plauzibilis szükség ez idő szerint nincsen. Ez nem vezethető vissza másya — és nagyon helyesen jegyezte meg Beőthy Ákos t. képviselőtársam — mint családi politikára. A nagy hóbort szüleményei ezek a követelések. Ugy tesznek, igen t. honvédelmi miniszter ur, az ilyen követelésekkel, mint a mikor valaki fél és a sötétben elkezd fütyörészni: »Ime, nagyhatalom vagyok, világ; ugy nézz a szemembe! Ne merj velem kikezdeni, mert én nagyhatalom vagyok, és ennyi meg ennyi ezer katonát állítok,* Tessék annak a hadügyminiszternek és általában a külügyi politika vezetőinek meghagyni, hogy ne tessék a sötétben járkálni és akkor majd nem kell fütyörészni; tessék világosságot terjeszteni mindenfelé és akkor nem lesz szükséges ilyen nagyhatalmi politikát folytatni akarni. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ott van, t. ház, és t. miniszter ur, Angliának, Amerikának példája. Ezek nem fegyverkeznek, hanem dolgoznak és haladnak, (TJgy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) míg a többi nemzetek fegyverkeznek és gazdaságilag pusztulnak. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Németországban is kénytelenek olyan agrár- és vámpolitikát űzni, a melylyel szövetségeseiknek dühét és ellenségeskedését keltik fel, mert saját védelmük megköveteli azt, hogy bevételi forrásaikat ott teremtsék meg, a hol lehet; mert a nagy-