Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-207

444 207. országos ülés 1903 február 16-án, hétfőn. meghajlom előtte, de én ennek a nemzetnek minden bűnét a szolgai királyimádásra vezetem vissza. Azért nem haladhat ez az ország, mert a nemzet nem bir önérzettel és koldustarisznya készül a nyakába. Ez minden bűnnek és veszedelemnek egyetlen oka. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Gabányi Miklós : Igaz ! Ugy van ! B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Ha Gabányi mondja, akkor mindesetre! (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Pap Zoltán: Az idézett törvény ezt mondja (olvassa): »Ámbár ennek a dolognak az emberi természetből következhető sok és különféle okát lehetne felhozni — t. i. a törökök folytonos beütésének — mindamellett, minthogy a halandókon egyedül a mindenható Isten akaratából esik meg minden, ennélfogva ugy látszik, hogy mindaz, a mi ő Felségének, a tiszteletre legméltóbb intézkedései és legbölcsebb szándékai ellenére többnyire minden várakozáson és minden számitáson kMül következett be, egyedül a mindenható Isten boszuló haragjának tulajdonitható, a ki, t. i. a nemzetre, ennek bűnei miatt méltán neheztel.« A mint tudjuk, I. Ferdinánd uralkodása alatt hozatott ez a törvényczikk. Szegény őseink törvénybe iktatták az Isten haragját. Ebben a törvényben teljesen tisztán áll előttünk annak a kornak gondolkozásmódja, felfogása. Ferdinánd jól ismerte korát, ki is használta a nemzetnek ezt a gyöngéjét. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) 1545. évi IX. dekrétumának 5. §-ábana Kendek által előterjesztett egyik óhajtásra ezt a kir. választ adja Ferdinánd: »Én teljesíteném a ti kMánságtokat, nemzet, de nem teljesíthetem, mert tudjátok, hogy én az Isten kegyelméből uralkodom és az Isten rendelkezésén nem kis csorba esnék, ha én kMánságtokat teljesíteném«. (Derültség a szélsőbaloldalion.) Ez törvénybe van iktatva, itt van; (Bálijuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) kihasználta ennek a kornak minden gyengeségét Ferdinánd ur. Mig az előbbi korszakokbeli törvények, valahányszor a királyról megemlékeznek, mindenütt csak kir. felségről beszélnek, addig a Ferdinánd uralkodása alatt következő törvények már 1543 után — mert királyi válaszában maga Ferdinánd is igy nevezte magát — »ő szent Felségé«-t emlegetnek, nem volt már neki elég a »kir. Felség« czim. az »ő szent Felsége* czimet vette fel. I. Lipót 1687-ben tovább ment és »legszentségesebb Felség«-nek nevezi magát. Ebben a királyimádásban rejlik nemzetünk rákfenéje és ide vezethető vissza az a meggyökeresedett meggyőződése az egyszerű magyar gondolkozásnak, hogy hiszen megérdemeljük sorsunkat, mert a királytisztelet helyett, a mely méltóságosabb és magasztosabb, mint a királyimádás, a királyimádásnak bűnébe estünk. (Ügy van! a szélsöbaloldalon.) Ezért nem átgondolt politikai beszédek azok, a melyek az eddigi vitában a túloldalon elhangzottak, (Ugy van! a szélsöbaloldalon. Mozgás jobbfelöl.) és a melyek elitélik azt a hangot, a melylyel mi Európa fülehallatára saját véderőnk ellen támadunk. (Mozgás jobbfelöl.) B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Elég szégyen! Pap Zoltán: Báró Solymossy Ödön igen t. képviselőtársunk pl. paszpartu-t kér a társadalomban az idegen hadsereg tisztjeinek számára, hiszen azok is a hazát védik, tehát megérdemlik, hogy egyenlő e'bánásban részesüljenek azokkal, a kik szintén a hazát védelmezik. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) Nem a társaságbeli ember szól belőlünk, (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) mert törvényt idéztem rá, hogy mi nem azért haragszunk ő reájuk, mert idegenek, hanem mi igenis neheztelünk a kormányra és elitéljük azt a kormányzatot, a mely nem gondoskodik arról, hogy az általunk elfoglalt helyet nekünk biztosítsa Magyarországon. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Nem beszél belőlünk a társadalmi ember, t. ház, hanem beszélnek a nemzet napszámosai, a kik az egységes magyar nemzeti államot ki akarjuk építeni. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Beszélnek belőlünk őseink, beszélnek belőlünk hazánknak törvényei. Önök, t. urak ott a túloldalon, megalkusznak azzal az állapottal, hogy a nemzet fiaihoz, a nemzet fiatalságához abban a korszakban, a mikor a lélek a legfogékonyabb, abban a korszakban, a mikor, mint a közmondás tartja, a császár kenyere után a saját kenyerének előteremtéséhez fog, és ebben az idegen nemzetiségek által lakott országban idegen nyelven szólanak a nemzet fiaihoz és megtanulják azt, hogy — és velem is megtörtént t. miniszter ur, engem is neveztek az én tisztjeim Kossuth kutyának — .... B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Mig ez hMatalosan megállapítva nincsen, addig nem hiszem! (Zaj a szélsöbaloldalon.) Pap Zoltán: . . . magyarnak lenni Magyarországon a törvény erejénél fogva nem kell. Megtanított pedig engem a karhatalom, a mely nekem legjobban imponált, arra, hogy csinálhatok a nemzet ellen, a mi nekem tetszik. Itt van a különbség köztünk és ön között, t. honvédelmi miniszter ur, mert önök és az ön pártja nem látják ezt a veszedelmet, mi pedig látjuk. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A mi önérzetünkben, a mikor ilyen beszédekkel felállunk, megnyilatkozik a nemzetnek megalkuvást nem ismerő önérzete. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Követeltük jogainkat a múltban mindig, követelni fogjuk a jövendőben mindaddig, a mig ez a nagy épület tető alá nem kerül. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Követeltük eddig gyöngébben, követeljük ezután mindig erősebben. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Helyes! Én pedig még erősebben fogok helyt állani! (Zaj a szélsöbaloldalon.)