Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-205

382 205. országos ülés 1903 február 13-án, pénteken. E felfogás szerint tehát a törvény a királyt a rendes hadsereg felállítására felhatalmazza, és midőn ezt teszi, nemcsak azt engedi meg, hogy ez a rendes hadsereg honosokból és idegenekből egyaránt szerveztessék, hanem a felállítandó hadseregre vonatkozólag oly módon mond le az összes nemzeti jogokról és oly módon ruházza ezeket királyi felségjog alapján a királyra, hogy ennek a királyi felségjognak gyakorlatában a nemzet még annak alkotmányos jogai által sem korlátoztatik. Veres József: Látszik, hogy labanczok voltak akkor! Vertán Endre: Nagyon természetesen, ezen állításból azt a további következtetést is le lehet vonni, hogy e törvény meghozatala után a magyar nemzet alkotmányos jogait csak annyiban gyakorolhatta és csak annyiban tarthatta fenn a következő ujonczmegajánlásokra és mindig csak esetről-esetre, a mennyiben ez a törvényben is benne van, és a mi a törvényben nem foglaltatott, az a jog nem is volt meg. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) De hát így van-e ez, t. ház? Történelmi tény-e az, hogy Magyarország rendéi egy önfeledt jállanatban lemondtak hazájuk függetlenségének attribútumáról, . , . Veres József: Akkor labanczvilág volt! Vertán Endre*: . . . megtagadták a múlt küzdelmeit és épen a hadsereg, tehát a függetlenség élő biztositékának kérdésében a nemzeti jogot teljesen átruházták a királyra? Nem! Ilyet a törvényből kimagyarázni nem lehet. És ha ez a törvény nem is szólna arról, hogy a király felségjogait korlátozza, még akkor sem adott volna sem a magyar hadsereg, sem a magyar ezredek felett olyan teljes, olyan kizárólagos jogot, mert még mindig érvényben áll ott a Hármaskönyv második része, harmadik czimének harmadik szakasza, a mely pedig kimondja, hogy a fejedelem mindazonáltal egyedül a maga akaratából és önkényesen, kMáltképen az isteni és természeti jogot sértő dolgokban — már pedig ez természeti jogot érintő dolog (TJgyvan! TJgy van! a szélsöbaloldalon) — az egész magyar nemzet régi szabadságának ártalmára semmit sem tehet. (TJgy van! a szélsöbaloldalon.) És tényleg, hogyha az alkudozások súlypontját nézzük, nem is azért éltek mindannyiszor óvással, valahányszor uj terhehet vállaltak magukra, és nem is azért alkudoztak, mintha az átengedett királyi felségjogokat akarták volna visszavenni; mintha azt a jogot akarták volna megcsonkítani, a melyet a királynak már egyszer átengedtek, hanem azért, mert a tényleges hatalom és a minden nemzeti jogot felszívni akaró császári jog, az abszolutizmus ellen akarták megvédeni a nemzeti jogokat, de máskép nem lehetett, a mint hogy nagyon gyakran nem is lehetett, .elvi kijelentések által. (TJgy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) És tényleg bármMel meg lehet vádolni azt a kort, csak épen azzal nem, mintha a nemzeti jogokat önként feladta volna. Folytonos küzdelem, folytonos harcz jellemzi ezt a kort, a melyben a nemzeti jogok a fejedelmi jogok hatalmi túlterjeszkedése ellen állíttatnak. A nemzeti jogok védelmében folyik a küzdelem, de bár az erő és a tények hatalma előtt nem egyszer meghajolni kénytelen a nemzet : jogaihoz görcsösen ragaszkodik; ezeket önként soha fel nem adja. (TJgy van! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Tény az, hogy Magyarország függetlenségét ebben a korban magukkal a tényekkel szemben épen a törvények védik meg; azok a törvények, a melyekkel kezében, a melyekre állva és támaszkodva megvívta csatáját Deák Ferencz Lustkandellel és minden beolvasztó törekvéssel szemben. Nehogy azonban azzal vádoltassam, hogy frázisokat mondok, és hogy mindaz, a mit mondok, nem a törvényben van, vizsgálni akarom magát a törvényt, a melynek vonatkozó szakasza igy szól (olvassa,): »Minthogy azonban csupán ezzel« — megjegyzem, hogy az 1. §. a nemzeti felkelésről intézkedik, tehát a nemesi felkeléssel — »az országot elegendőképen megvédelmezni nem lehetne, sőt inkább minden eshetőségre erősebb, és ugy benszülöttekből, mint külföldiekből álló rendezett katonaságot kell tartani, a mely kétségtelen, hogy zsold nélkül fenn nem állhat, ezt pedig adózás nélkül beszerezni nem lehet: ezért az erre szükséges segélyek és adók dolgában a karokkal országgyűlésikig kell határozni.* (Halljak! Ralijuk!) A törvény, a mint most felolvasott szövege is mutatja, csak elveket állapit meg; s ha valamit tesz, ugy a védrendszert alakítja át, és ezt is csak annyiban, a mennyiben ennek súlypontját a nemesi felkelésről az álló hadseregre helyezi át. Nem teremti meg tehát a rendes katonaságot, csak elismeri, hogy erre szükség van és kimondja, hogy maga az álló katonaság zsold nélkül fenn nem tartható, ezt pedig adóból kell fedezni. De sem ujonczot, sem adót nem szavaz meg — és erre különös súlyt helyezek, — hanem a nemzetnek a katonaságra vonatkozó jogát a maga teljességében fentartja s alkotmányos jogait védi, midőn kimondja, hogy a segélyezés s az adó megajánlása az országgyűlésnek tartatik fenn, és sehol máshelyt, mint csak itt lehet erről gondoskodni. (TJgy van! a szélsöbaloldalon.) A törvény szövegezésének ezen határozatlanságára hMatkoznak nagyon sokan, a kik a mai kornak jogfeladását kívánják ezzel védeni. Hiszen egyik kMáló közjogászunk szerint is, a ki a túlsó oldalnak oszlopos tagja, »az eredmény magában a törvényben negatív, t. i. az 1715 : VIII. t.-czikk alapján a magyar nemzeti hadsereg nem jött létre, és nem jött létre még olyan értelemben sem, hogy az állandó hadsereg a király hadserege ugyan, de a nemzetnek a vér- és pénzadón túl is belolyása leend a hadseregre*,