Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-204

362 20í/országos ülés W03 február 12~en, csütörtökön. szerb hadügyi miniszterrel, a ki a szerb czi­merre és szerb zászlóra vonatkozólag ilyen ki­jelentést merne tenni a szerb skupstinában ? Csávolszky Lajos: Kikergetnék onnan ! Hellebronth Géza: Meg vagyok róla győ­ződve, hogy sem a Mihály-téren, sem a topcsideri parkban annak a miniszternek emlékoszlopot nem emelnek, hanem sokkal valószínűbb az, hogy igen hamar megismertetnék vele Nándor­Fehérvár kazamatáit; mert méltóztatnak tudni, ott vannak a börtönök. De hát, ugy látszik, t. miniszter ur, Magyarországon minden lehet, minden szabad. Itt szabad gázolni a nemzeti érzületben, itt szabad gázolni a magyar czimer­ben, itt szabad gázolni a magyar zászlóban, pedig az a czimer, meg az a zászló egyúttal a nemzeti becsület is, t. miniszter ur. És azt mondják, még ezt is tanulmányozni kell. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Még jobban! Hellebronth Géza : Tessék megmondani annak a hadügyi kormánynak, hogy ha tanulni akar, méltóztassék elmenni az elemi iskolákba, ott lehet tanulni, ott vannak a diákok, a kik ezt tanulják. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Köszönöm becses tanácsát! (Derültség.) Hellebronth Géza: Vagy el méltóztatnak felejteni az 1848: XXI. törvényczikket? Hiszen elég világosan szól az. Vagy talán ez a törvény­czikk is olyan taxatM-e, mint az Andrássy Gyula nyelvtörvénye? Különben ugy vagyok a t. mi­niszter ígéretével, — méltóztassék megbocsátani, hogyha kissé népiesen fejezem ki magam — B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Csak tessék! Minden meg van bocsátva! (De­rültség.) Hellebronth Géza: Ugy vagyok vele, hogy borsózik tőle a hátam, mert a hadügyi kormány­tól ez a nemzet jót még nem kapott soha. (Ugy van! a szél-söbaloldalon.) Ha tehát az va­lamit akar adni, én nagyon félek tőle . . . B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Timeo Danaos! Hellebronth Géza . . . hogy ismét egy olyan dualisztikus, egy olyan uj közösügyes szörny­szülött talált belőle származni, a melyre igenis mondhatjuk, hogy : Timeo Danaos et dona feren­tes. Van nekünk zászlónk, t. miniszter ur, van nekünk czimerünk, (Ugy van! Ugy van! a ssélsölaloldalon.) és azt a zászlót igen sok dicső­séges hadjáratban lobogtatta a magyar hadsereg diadallal és azt a zászlót, azt a czimert nem adjuk az önök dualisztikus jelvényeiért. (Ugy van! Ugy van! a szeísöbaloldalon.) Ha ilyet akar adni a t. miniszter ur nekünk, a nemzetnek, akkor méltóztassék megtartani reliquiái között, mert mi nem kérünk belőle. (Ugy van! a szél­söbaloldalon.) B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Hát milyent akarnak? (Élénk felkiáltások a széhöbaloldalori: A nemzeti szinü zászlót!) Csávolszky Lajos: A régit akarjuk, a mely megvan! Hellebronth Géza: Beszédének további folya­mán a t. miniszter ur Ígéreteinek gazdag tár­házából ismét kiröpít egy szenzáczióra számító nyilatkozatot, a midőn azt mondja: »A harma­dik kérdés a magyar tiszteknek a magyar ezre­dekbe való beosztása. E részben — és ha jól emlékszem, a pénzügyi bizottság jelentésében is fel lett említve — már nyilatkoztam a pénz­ügyi bizottságban és most ismétlem e nyilatko­zatomat, hogy igenis van egy legfelsőbb kézirat 1868. augusztus havából, a mely legfelsőbb kézirat­nak eddigelé kellő érvény nem szereztetett, de biztos kilátásba helyezhetem a háznak, hogy ér­vény fog szereztetni. Igazán kedves egy nyilatkozat. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Remélem! Hellebronth Géza: Mindjárt lerántom annak kedvességét, t. miniszter ur. E nyilatkozattal szemben, megvallom, t. miniszter ur, hogy nem tudom, min csodálkozzam inkább: ezen a ma­gyar nemzeten-e, a mely eltűrte azt, hogy tör­vénybe iktatott jogát, egy királyi parancscsal elrendelt intézkedést önök a nemzeti követel­ménynyel szemben mai napig sem teljesítenek, (Ugy van! a széhobaloldalon.) vagy még job­ban csodálkozzam magán a magyar királyon, a ki eltűrte azt, hogy önök, az alárendeltjei, a végrehajtó közegei, a királyi parancsnak nem engedelmeskednek. (Ugy van! Ugy van! a szélső­baloldalon.) Hát, t. miniszter ur, alkotmányjogi szempontból a felségjogok kit illetnek: a minisz­ter urat, vagy pedig ő Felségét? Es az engedel­messég kötelezettsége kit terhel: a miniszter urat, vagy ő Felségét? Igenis, én nagyon jól tudom, hogy a t. miniszter urat terheli. É p azért, csodálkozom azon, hogy daczára felelő­sége tudatának, daczára a királyi parancsnak, a melynek mint hű alattvaló, mint hű végre­hajtó közeg engedelmességgel tartozott volna, ezt mai napig nem teljesítette. Hát miért hoz­zák ilyen különös világításba magát a koronát? Hiszen a t. miniszter ur nyilatkozatából az tűnik ki, legalább azt a szomorú dilemmát lehet belőle következtetni, hogy a mit ő Felsége egyik kezével ad, azt a másikkal elveszi, hogy a mit a magyar király jónak lát megadni az ő hű néjiének, a magyar nemzetnek, azt az osztrák császár rögtön dezavuálja, mert másképen nem tűrhetné tanácsnokai sorában mai napig is azo­kat, a kik az ő parancsának 36 esztendeig nem engedelmeskedtek. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) De tovább megyek, t. miniszter ur! B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Még tovább ? Hellebronth Géza: Nekünk ez a jogunk nem királyi kéziratoktól függ. Nem, ez a jogunk nekünk törvényadta jogunk. Magyar ország­gyűlések hozták, királyok szentesitették. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Elég szégyen, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom