Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-200

200. országos ülés 1903 február 7-én, szombaton. 261 volt. (Felkiáltások a szélsöbalóldalon: Sokáig ugyanaz leszi) Ha ez ellen nincs észrevétel, a hétfői ülés napirendje ekként állapittatik meg. Következik Lengyel Zoltán képviselő urnak Győr város polgármesterének a győri pályaudvaron kifüggesztett hirdetménye tárgyában a miniszterelnökhöz és a kereskedelemügyi miniszterhez bejelentett interpellácziója. Rátkay László jegyző: Lengyel Zoltán! (Felkiáltások: Nincs itt!) Elnök: A képviselő ur nem lévén jelen, következik Bartha Ferencz képviselő urnak a biharmegyei belényesi és vaskohi járásokban levő éhínség és nyomor tárgyában a belügyminiszterhez és a földmMelésügyi miniszterhez intézendő interpellácziója. (Nagy zaj.) Kérem a t. képviselő urakat, méltóztassanak helyüket elfoglalni és az interpellácziót meghallgatni! (Nagy zaj. Helyre! Helyre! Halljuk! Halljuk !) Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak helyüket elfoglalni. Bartha Ferencz: T. képviselőház! {Halljuk! Halljuk! Nagy zaj.) Elnök: Kénytelen leszek az ülést felfüggeszteni, ha a csend helyre nem áll! Kérem a t. képviselő urakat, méltóztassanak helyüket elfoglalni. Csendet kérek, t. képviselő urak! Bartha Ferencz: T. képviselőház! Jobb szeretnék dicsekedni és büszkén beszélni arról, hogy az én kerületem polgárai jólétben és boldogságban élnek, (Halljuk! Halljuk! a szélsöbalóldalon.) de sajnos, ez nincs módomban. (Zaj.) Elnök (ismételten csenget): Csendet kérek, t. képviselőház! Gabányi Miklős: A nagyszebeni betiltott vásár! Elnök (a jobboldalhoz): Csendet kérek a ház ezen oldalán ! Kérem, méltóztassanak helyüket elfoglalni. Bartha Ferencz: Az ország szine elé kell lépnem, népem könyörgésének meghallgatását kérve. Azt hiszem, nem fogok süket fülekre találni (Halljulc! Halljuk!) akkor, a mikor az emberi érzésnek kell vezetni a jótékony kezet. Előre is bocsánatot kérek, ha talán hosszadalmas leszek beszédemben, de bármily hosszú volna is az és ha szerény tehetségem helyett rendelkezném az eloquencia és meggyőző képesség legmagasabb fokával. . . Széll Kálmán miniszterelnök: Halljuk! Nem hallom az interpellácziót. Majd nem tudok felelni. Elnök: Már ismételten kértem csendet. Bartha Ferencz: Akkor is csak halvány képét tudnám festeni annak az irtózatos nyomornak, melyben a belényesi és vaskohi járások népe sínylődik. Néprajzi és történelmi szempontból röviden bátor leszek előrebocsátani azt, hogy ezen két járás Bihar vármegyének déli részében a hegyek közt fekszik, népe csekély kMétellel román és pedig a románoknak az a része, a mely 1848-ban a mi soraink között küzdött és számtalanok voltak közülök Kossuth katonái. Ez a nép ma is becsületes, józan, hazájához rendithetlen hű, és megérdemli azt, hogy el ne hagyassák, és ha az ország figyelme a ruténekre kitérjedett, ezeket a jó románokat, a kik Bihar vármegyében laknak és több 100.000-nyi lelket számlálnak, az ország el ne ejtse, mert ezek a hazának megmenthető, jó magyarok. (Helyeslés a szélsöbalóldalon.) A 80-as évekig ez a nép boldogan, megelégedetten élt, megvolt neki a maga kis vagyonkája, egy kis földje, erdei fáizási joga, legeltetési joga, jószága, az erdőkből a fáizás után kapta a fát, háziiparilag művelte a dézsa, teknő és egyéb fa-faragási munkákat és a családnak azon tagjai, a kik otthon a gazdaságban elfoglalva nem voltak, járták a nagy Alföldet, én is, még mint fin láttam ezeket az oláh embereket, a kik kis lovaikra rakva árulták házi gyártmányaikat a magyar Alföldön. A 80-as években azonban reájuk is rá került a sor, és pedig az urbariális rendezés folytán. Ez a nép nem tudván azt, hogy tulajdonképen mi az, az ország urai miről rendelkeztek, nem is törődött az egész dologgal. így történt azután, hogy a két nagy, hatalmas püspökség, mely Bihar vármegyének nagy részét birja, t. i. a nagyváradi római katholikus és a nagyváradi görög-katholikus szertartású püspökség, melyek mindegyikének 139.000 katasztrális hold földje van, ez a két püspökség a saját jogait, vagy inkább érdekeit védve, a kellő apparátussal és körültekintéssel dolgozott és működött ott a bizottság mellett, s igy történt azután, hogy azon 84 községnek a népe, a mely ezen két uradalomban fekszik, kiforgattatott a birtokaiból, és azok a csekély legelők, melyek nekik megmaradtak, sziklás, vadvizes helyeken osztattak ki, a hol a jószág, a marha megélni nem képes. Természetes, hogy ugyanakkor elvonatott a néptől a legeltetési és fáizási jog is, és ez a szegény nép csak akkor jutott tudamására annak, hogy ő tuíajdonképen mit vesztett, mikor jószágait az erdőben legeltetvén, találkozott az erdővédekkel, és azóta már —• több mint húsz éve — ezrekre és ezrekre megy évente azon árverések száma, a melyek onnan származnak, hogy a nép összeütközésbe került a legeltetési törvénynyel, megbirságoltatik, és csekély ingóik árverésen eladatnak. Ez a nép most húsz esztendő után oly irtózatos nyomorban szenved, hogy igaz szMvel ezt nézni nem lehet. Gyakran megfordulok ott, s meglátogatom a községeket, s látom annak a népnek a nyomorát, éhségét, látom, a mint a gyermekek fetrengnek éhesen, mert az anya nem tud nekik kenyeret adni, hiszen magának sincsen. Télen kalibájukból sem tudnak kijönni, mert nincs a népnek ruházata. Hozzám százával, ezrMel könyörögnek, segítsek rajtuk; azért az ország szine elé hozom könyörgésüket, s kérem a t. kormányt, kegyeskedjék figyelembe venni ezen nyomorult, de becsületes, szegény és magyar hazánkhoz