Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-195

144 195. országos ülés 1903 január 31-én, szombaton. Boszniát (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) 8 azt mondani, hogy az orosznak Bolgárországra szerzett joga van, mint a hogy azt gróf Kálnoky a delegáczióban kimondta. Természetes dolog, bogy az ilyen állapotból okvetlenül bekövetkezik olyan konfliktus, mint a milyen konfliktus bekövetkezett Németországgal a schleswig-holsteini kérdésben. Azonban, t. képviselőház, Istennek hála, a dolgok talán még sem állanak igy. Mert hiszen a mi Oroszországot illeti, ez mindenesetre felhagyott azzal a hatalmaskodási politikával Bulgáriát illetőleg, a mely pl. a Kaulbars-misszióban kifejezésre jutott. Világosan ki van mondva, hogy a Balkánfélszigeten idegen államoknak nincs mit keresniük. Oroszország súlypontját a messze Keletre helyezte, és igen helyesen, mert ott kulturális missziója van; és a most iiralkodó czár ő Felsége volt az, a ki a hágai békekonferencziát kezdeményezte. Hogy ilyen viszonyok mellett, t. képviselőház, köztünk és Oroszország között a Balkán-félsziget miatt háborúra kerülhetne a sor, engedelmet kérek, az még sem tartozik a lehetőségek közé. (Úgy van! a szélsöbaloldalon. i Áttérek most annak a tételnek beigazolására, hogy a hadügyi kormányzatnak egyáltalán nincsen arra jogczime, hogy ilyen dogmatikus prepotencziával lépjen fel. (TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Hát hogy áll a dolog elvileg ? Valamennyi nagy katonai tekintély, Napóleon, Moltke, Klausewitz, a háború nagy theoretikusa, tisztában vannak azzal, hogy a háború mindig a politikának eszköze. Ezt a politikát nem a hadügyi kormányzat csinálja, hanem csinálja a törvényhozás és a fejedelem. Hogy mennyire csinálja, bizonyítja az a körülmény, hogy Francziaországban és Németországban, a melyek talán elég érzékkel birnak a katonai követelések iránt, még a békelétszámot is törvénynyel állapítják meg, nem ugy, mint nálunk a delegáczió budgettétel alakjában, a mely delegáczió ugy tánczol, mint a hogy a hadügyi kormányzat fütyül. (TJgy van! Ügy van! a néppárton és a szélsöbaloldalon.) Nincs nagyobb szerencsétlenség, t, képviselőház, mint hogyha katonák csinálják a politikát. Ennek a monarchiának története egész sorát tünteti fel a katasztrófáknak. Ezek közül csak egyet fogok felemliteni, — ex uno disce omnes — a mely összeköttetésben van azzal, a mit előbb mondtam. Vonatkozik ez Velenczére és a velenczei várnégyszögre. Méltóztatik tudni, hogy 1865-ig Velencze a monarchiának tartománya volt. Ott volt a hires várnégyszög, négy vár, Mantua, Verona, Legnago, Peschiera, a melyek a monarchia nagyhatalmi állása kulcsának tekintettek. Még 1865-ben egy osztrák publiczista, Gröber, a ki a »Botschafter«-nek, az akkori félhMatalos lapnak szerkesztője volt, — ennek a »Botschafter«-nek czikkére irta Deák Ferencz a húsvéti czikket — kiadott egy röpiratot, — nekem meg is van — a hol katonai auktoritások alapján ki lett mondva, hogy nemcsak a monarchiának, de Németországnak biztonsága is a várnégyszögtől függ. Ha akkor valaki ez ellen felszólalt volna, azt épen ugy megkövezték volna, mint azt, a ki a t. szabadelvű párt patrónusa és védszentje, a honvédelmi miniszter ur förmedvényei ellen felszólal. (Zajos tetszés és éljenzés a néppárton és a szélsőhaloldalon.) Ez volt 1865-ben. 1866ban egyszerre csak látszott, hogy Poroszország és a monarchia közt háború lesz. Attól lehetett tartani, hogy Olaszország belevegyül és akkor a monarchia két tüz közé kerül. Akkor a külügyi kormányzatnak az az okos gondolata támadt, hogy miután ezt a Velenczét úgysem lehet tartani, legjobb lesz az olaszokkal kiegyezni és nekik odaadni. Jöttek a tábornokok, belepancsoltak (Derültség a balés a szélsöbaloldalon.) és a követköző politikában állapodtak meg: Jól van, Velenczét odaadjuk, de csak győzelmes hadjárat után, mert ugy kívánja azt a hadsereg becsülete. (Derültség balfelöl.) Ha majd győztünk, levertük Poroszországot és elvettük tőle Sziléziát, akkor odaadjuk az olaszoknak Velenczét. (Derültség balfelöl.) Hát én megengedem, hogy a családi hitbizomány szempontjából van ennek bizonyos értelme, hogy az uralkodóház megkapja Sziléziát és odaadja Velenczét. De ebből látszik a hadügyi kormányzatnak a megbízhatatlansága, hogy három hónappal előbb azt mondja, hogy a nagyhatalmi állásnak conditio sine qua non-ja a várnégyszög, három hónap múlva meg kisül, hogy oda lehet adni, és megcsinálja oly okosan, hogy Sziléziát nem kapta meg, de Velenczét elvesztette. (Derültség a bal- és a szélsöbaloldalon, Lgy hang a szélsöbaloldalon: Mit szól az atyaúristen élthez! ?) Méltóztassék már most, t. képviselőház, megengedni, hogy a hadügyi kormányzatnak költségvetési és létszámpolitikáját illetőleg néhány konkrét adattal szolgálhassak. (Halljak! Halljuk !) Csak azokról fogok beszélni, a mikről nekem magamnak közvetlen tudomásom van, és a miknek megvan a maguk doce-ja, 1886-ban történt, hogy neszét vettem annak, a mi készül és azt a kérdést intéztem gróf Bylandt akkori hadügyminiszterhez a hadügyi albizottságban: hogyan vagyunk a hadsereg felszerelésével és készenlétével? Erre ő nekem azt mondta: kérem, a hadsereg az utolsó gombig készen van;" a mint nem is lehetett másképen, mert hiszen húsz év alatt megszavaztunk nekik mindent. (Zaj jobbfelöl.) Bocsánatot kérek, egy közbevetést kell tennem: én ezekre a nyilatkozatokra nem vagyok képes perrendszerü bizonyítékokkal előállani, mert kérem, a hadügyi albizottság üléseiről nincsenek hiteles feljegyzések. Nagy érdeke a kormányzatnak, hogy homály legyen és valahogy a nyilatkozataihoz oda ne lehessen őt szegezni. De én soha életemben valótlanságot nem mond-