Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-193

98 193. országos ütés 1903 január 29-én, csütörtökön. Nohát, t. képviselőház, ezekből a száraz számokból kiderül, hogy a véderó'-törvénynek a teljes végrehajtása, mikor azt mondták, hogy Összesen 480.000 írtba, azaz 960.000 koronába fog kerülni, végösszegében ezen idő alatt évi 48,278.807 koronát tett ki. (Nagy zaj a széls'óbaloldalon.) Nem számítom itt természetesen még azokat a kiadásokat, melyek azután a rendkívüliek rovatában előálltak, a mi megint horribilis összegeket tesz ki. Érdekes dolog és talán beszédembe bele fog illeni, ha kiterjeszkedem arra, hogy itt mi azt hiszszük, hogy a nemzet jogai meg vannak óva egész mértékben," mert az ujonczjutalékot mi szavazzuk meg, és jogunk van, ha a delegáczió megszavazta is a költségeket, ezt be nem iktatni, tehát kezünkben van a költségek megszavazásának a joga. Az 1867: XII, törvényczikkben benne van, hogy a vezénylet és szervezet ő Felségének a joga. Érdekes dolog, hogy a nélkül, hogy a nemzetből bárki is erről értesülne, mesterségesen csinálnak mindig külön szervezeteket, abba egyik-másik meglevő szervezetből elvesznek embereket, ott hiány támad, itt meg egészen ki nem telik, és akkor előállnak, és azt mondják, hogy harczképességünk érdekében tessék ezt kitölteni. És történik ez a nélkül, hogy a nemzet észrevette volna, a nélkül, hogy tudomásul vettük volna. Csak a t. hadügyi albizottságnak van róla tudomása, ámbár egész működésük én szerintem, főleg abból áll, hogy jókat ebédelnek és szavaznak oda fent. (Derültség a szélsőbaloldalon.) Elég az hozzá, ha pl. a t. belügyminiszter ur — épen őt van szerencsém itt velem szerűbenlátni — egy számtisztet akar beállitani a költségvetésbe, eljön ide és azt megindokolja, pedig az csekély fizetéssel terheli a költségvetést. A katona urak, mert a szervezés joga ott van, milliókat emésztő változtatásokat visznek keresztül a nemzetnek tudta és beleegyezése nélkül. Ez igen érdekes dolog. (Halljuk/ Halljuk!) Statisztikát állítottam össze; a legénységet el is hagyom, ámbár ez is nagy dolog, mert volt olyan év, hogy 9 ezerrel vontak be többet. (Mozgás balfelöl.) Mi sohasem tudtunk róla semmit, ezeket csak a költségvetésből lehet kibogarászni, 1888-ban 441 tiszttel többet alkalmaztak, a mi nagyon sok fizetéssel jár. 1889-ben 704-gyel többet, 1894-ben 1791-gyel többet, (Mozgás a szélsobalóldólon.) 1895-ben 559-czel többet, 1896-ban 650 tiszttel többet. Mikor ezeket a tanulmányokat én mint nem katona ember tisztán a költségvetés alapján megtettem és ilyeneket tapasztaltam, méltóztassék elhinni, Istenemre mondom, elkeseredtem és szégyeltem is magamat. Elkeseredtem azért, (Nagy zaj a szélsőbaloldalon.) hogy a nemzettel igy tudnak bánni, és szégyeltem, hogy oly türelmes a magyar nemzet, hogy ő vele ilyen dolgokat lebet megcsinálni. (Felkiáltás >k a szélsőbaloldalon. Gyáva! Szégyen!) Hány néptanítónk van nekünk, a ki éhezik; hány helyütt nem tudjuk a közügyeket ellátni; a főszolgabiráktól követeljük, hogy tisztességesek, becsületesek legyenek, minden dolgot elvégezzenek, s egy Írnokot nem tudunk odaállítani, itt pedig ezreket állítanak be. (Nagy zaj a szélsobalóldólon) Rákosi Viktor: A katonafiu tönkre teszi a famíliát! Az önkéntes ur! Komjáthy Béla: Ezek a statisztikai adatok már magukban is tanulságosak; lehet, hogy ezeket mozaikszerüleg hozom fel, de bizonyos czélzattal, mert a végén, hogyha a mostani helyzettel összehasonlítjuk, látni fogjuk: mi vár reánk a törvényjavaslat elfogadása esetén. (Elénk helyeslés a szélsobalóldólon.) Az 1889-iki véderőtörvény végrehajtása, a mint kimutattam a költségvetésekből, 48,278.807 koronába került a hadügyi bizottság azon kijelentésével szemben, hogy a maximális összeg 480.000 forint lesz. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Százszor annyi!) Beszédem első részében rámutattam arra, hogy még azoknak sem szabad megszavazniuk ezen javaslatot, kik a 67-es alapot elfogadják, a mig teljesen tisztában nincsenek azzal, hogy ezen javaslatok törvénynyé válta mennyi terhet fog a nemzetre róni. A multakról egy kicsit levettem a fátyolt, s méltóztattak látni, hogy sohasem tájékoztatták sem a delegácziót, sem a képviselőházat arról, a mi történt. Azok az urak jóhiszemüleg elfogadták a hadügyminiszter előterjesztését, a vége pedig az lett, hogy a nemzetet annyira kizsákmányolták, hogy tovább nem birja ezt az állapotot, s fizetési képességének már vége szakad. (Elénk felkiáltások a szélsöbaloldalon: Az ugy van!) Rákosi Viktor: Megöljük a tehenet, hogy a kutyának legyen mit enni! B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Nagyszerű mondás! Bakonyi Samu: Mi vagyunk ott a kutyák! Komjáthy Béla: T. ház! Ezek a szavak, a melyeket elmondtam, nem is erősek, és a mi a fő, igazak. Bocsássa meg a ház t. elnöke, hogy e részben hMatkozom egy kijelentésére, a melyet méltóztatott tenni 1889-ben, a mikor azt mondotta, hogy megrovásra méltó könnyelműséget követett el a pénzügyi bizottság Magyarországon, hogy megszavazta akkor ezen ujonczemelést, a mely hétezer és egynéhány százról szólt, mig meg nem győződött arról, hogy az mennyibe fog kerülni, és vakon, indokolás nélkül elfogadta a miniszter azon állítását, hogy legfeljebb 500.000 forintba fog kerülni. T. képviselőház! Azt hiszem, fényesen sikerült a költségvetésekből bebizonyítanom, hogy az akkori állítás, az akkori igéret nem volt való és azt nem váltották be. MennyMel inkább igaz mostani elnökünknek akkori szava, hogy mérhetlen könnyelműség és lelkiismeretlenség kellene ahhoz, hogy megszavazzanak oly törvényjavaslatot, a melynek horderejét a jövőre nem