Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-193

94 193. országos ülés 1903 január 29-én, csütörtökön. Hogy beszédem ezen részével végezhessek, engedjék meg nekem, hogy röviden reasszumálhassam, hogy minő álláspontot foglaltam el ? Én és ez a párt, a meljhez tartozom, csak a magyar önálló hadseregre tud áldozatot hozni. Bármily bizonyítékkal állanak is önök elő, a mely talán meggyőzhetne sokakat arra nézve, hogy ez a hadsereg az 1867-iki alkotáson épült fel, s annak megfelel, mi ezeket a terheket még abban az esetben sem szavaznék meg. (Tetszés a szélsőbaloldalon.) A második, a mit felvettem beszédem alapjául, az, hogy még önöknek, a kik a 67-iki jogalapot elfogadták, sem szabad a törvényt megszavazniuk, mert az az alapgondolat, a mely megteremtette a 67-iki kiegyezést, ezen közös haderőben nincs keresztülvMe, mert azt az erőt, amelyet a nemzet ott meg akart szerezni, az egyesitett erővel nem szerezte meg, mert az a hadsereg nem ereje a magyar nemzetnek, hanem annak gyengesége. (Tetszés a szélsöbalolda Ion.) És most áttérek beszédem egy másik részére, a hol azt akarom és fogom is bizonyítani, hogy önöknek, még ha egészen máskép gondolkoznak is, mint a hogy én kifejtettem és azt hiszik is, hogy ez a haderő csakugyan megfelel annak a feladatnak, a melyet a 67-iki kiegyezés rárótt, még akkor sem szabad megszavazniuk, nem szabad pedig azért, mert először óriási terhet ró a nemzetre és másodszor azért, mert önök még nem ismerik azon terhek mértékét, a melyeket a nemzetre róni fog, már pedig önérzetes nemzetgyűlés nem szavazhat meg addig semmit, a mig teljes bizonyságot nem talál arra, hogy mibe fog kerülni a nemzetnek ez az áldozat és a mig nem tudja, hogy milyen terheket fog az reá hárítani. Én ezen bizonyítás megkezdése előtt kijelentem, hogy tudom, meddő munkára vállalkozom, de kötelességet teljesítek. Szeretném önöket felvilágosítani és meggyőzni arra nézve, hogy azon az alapon is, a melyen állanak, mi a kötelességük a haza iránt. (Halljuk! balfelöl.) Én azt mondottam és azt mondom, hogy a nemzet azt a terhet, a melyet ezen javaslat, elfogadása esetén, reá fog róni, nem birja el. Bocsánatot kérek, ha több oldalról fogom venni a bizonyítékokat, de hiszem, remélem, azoknak valódiságát ott senki kétségbe vonni nem fogja, mert bizonyítékaimat a túloldalon lévő képviselők működéséből vettem és merítettem. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) A törvényjavaslat szerint létszámemelést tervez a hadügyi kormányzat, a honvédelmi miniszterrel együtt; a létszámemelés — három évre számitva — 80.700 fő volna: úgymint 65.700 a közös hadseregnél, 6.000 a magyar honvédségnél és 9.000 az osztrák honvédségnél. És, t. képviselőház, az ne téveszszen meg bennünket, hogy a törvényjavaslat egy évre szól, mert nekünk — a fennálló védrendszer értelmében — számításunkat három évre kell megtennünk, (ügy van! a baloldalon.) Tehát — a mint mondottam, — összesen 80.700 főnyi létszámemelésről volna szó. Már most ha mi ezen ujoncz-létszámemelésnek következményeit vérben, pénzben méltatni akarjuk, akkor egy kissé vissza kell tekintenünk és a multakból kell vennünk az alapot ahhoz, hogy itt tisztán láthassunk és helyesen bírálhassunk. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) A legutolsó ujoncz-létszámemelés volt — a mint önök nagyon jól tudják — 1889-ben; akkor 7626-tal emelték az ujonczjutalékot. És mi történt akkor? 1889-ben, a mikor először jelentkezett ezen ujonczjutalék felemelésének hatása a költségvetésben és a mikor a hadügyminiszter ur — s azt hiszem, a t. előadó ur ezen számokban nekem tökéletesen igazat fog adni — 341.070 forint hitelt kért, akkor a hadügyminiszter a következő kijelentést tette: (Halljuk! Halljuk! a baloldalon. Olvassa): »A véderőtör vény változtatása által bekövetkezendő mindennemű intézkedésnek költsége legfeljebb 480.000 forintra fog emelkedni.« Barta Ödön: Épen mint most! Komjáthy Béla: Tehát 3 889-ben. a mikor — mondom — 7626-tal emelték az ujonczjutalékot, igy nyilatkozott a hadügyminiszter. De ez nem elég; hanem a delegáczióban, a hol a túloldalnak t. tagjai szoktak résztvenni, — 1889-ben — az irományoknak még a lapszámát is megmondom, nehogy kutatniok kelljen, honnét vettem az adatokat. . . B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Tanulmányozni kellett, ugy-e bár! Komjáthy Béla: Hiszen mindent tanulmányozni kell, t. miniszter ur! A tannlmányozás ellen senki kifogást nem tett, különösen, ha az komoly dolgokra vonatkozik; hanem ha a tanulmányozást olyan nevetséges dolgokra — kibúvókra — használják fel, mint önök a katonai büntető-törvénykönyv kérdésében, meg a többiben, hogy azt 35 esztendeig tanulmányozzák: akkor — engedelmet kérek — az egészen más kérdés; (Helyeslés és tetszés a szélsőbaloldalion.) mert hogyha 35 esztendeig olyan egyszerű kérdést mindig csak tanulmányoznak, az arra az agyra, a mely vele foglalkozik, nagyon furcsa bírálatot mond. (Derültség!) T. képviselőház! Természetes, ezt a kérdést nekem tanulmányoznom kellett: miért ? Mert katona soha sem voltam, a katonai dolgokat külön nem ismerem, mindaz a csekély ismeret, a mi talán rendelkezésemre áll, egyszerű költségvetési tanulmány eredménye, a melyet mindenki elvégezhetne. S ha nekem elég volt erre néhány nap, bizony talán annak az összes katonaságnak, a melyet busásan fizetünk, hogy tanulmányozzanak valamit, a 35 esztendő elég lett volna. (JJgy van! a szélsöbaloldalon.) Gyerünk tovább, t. képviselőház. A hadügyminiszternek ezen kijelentése után a delegáczio