Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-193

193. országos ülés 1903 január 29-én, csütörtökön. 9,1 hadügyi albizottsága az 1889-ik évi delegáczió­nális irományok 167. lapjának tanúsága szerint ezt mondotta: »Az emelés nem fog több szük­ségletet előidézni, mert a hiányok pótlására használják fel,« Sajátságos! Nem jut önöknek eszökbe az, a mit most mondanak ? (Derültség és helyeslés a szélső­baloldalon.) És azt mondja — itt méltóztassanak figyelemmel lenni, — »megszavazzuk ezt a 480.000 frtot, illetőleg 960.000 K-át, mert ez maximális összeg, a melybe a véderő-törvény változtatása folytán előálló összes intézkedések kerülhetnek.« Barta Ödön: Másolat az eredetiről! Komjáthy Béla: Tegnap itt az igen t. mi­niszter ur — és joggal, elismerem — azt mondta, hogy a mit ő mond, azt tartozunk elhinni. Hát én Fejérváry Gézának mindent elhiszek. . . . B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: A miniszternek semmit! Komjáthy Béla: De, bocsánatot kérek, ez is egész komoly Ígéret volt, sőt még zsirálta is a hadügyi bizottság — igaz, gondolom bele sem tekintett, csak épen ugy mondta, hogy mondjon valamit. Majd bebizonyítom, miért merem ezt a nagy vádat mondani. Akkor is ilyen állítással állottak elő. Kíváncsi voltam, mi igaz ebből. Megnéztem a költségvetési iratokban a hadügyi költségvetést, és mit láttam ebben? Eleinte nem igen volt nagy változás, mert természetesen az ujonczjutalék által lehetővé vált szervezéseket nem vették igénybe; de 1890-ben már emelke­dett a hadügyi kiadás a rendes szükségletben 8,200.000 K-val, 1891-ben 6,100.000 K-val, 1892-ben 10,400.000 K-val, 1893-ban 2.300.000 K-val. Tehát akkor, a mikor a hadügyminiszter ur ígért, — igaz, hogy nem mondta, hogy: kö­vetelem, tessék elhinni, a mit mondok (Derültség a szélsöbaloldálon.) — és mikor a delegáczió hadügyi albizottsága azt mondta, hogy maximá­lis összeg ez a 480,000 frt, akkor mi történt? Az intézkedések keresztülvitele rövid négy esz­tendőn belül 27 millió korona évi terhet rótt, természetesen a quóta arányában, erre a nem­zetre. (Mozgás a szélsöbaloldálon.) Nehogy azt higyjék a képviselő urak, hogy ez a véghatár, majd tovább megyek. Négy esztendőt akartam egyelőre felvenni és ide se számítottam azokat az összegeket, a miket egy­szer s mindenkorra adtak ki, mert ezek az ál­talános kiadások fegyverzetre, erődítésre és egyéb beruházásokra megint nagyon sok milliót tettek. Azt hiszem, t. barátom, az előadó, a ki e do­logban verszátus, készséggel lesz hajlandó ezt elismerni. Münnich Aurél előadó: De nem a véderő­törvény következménye ez! (Nagy zaj és ellen­inondásolc a szélsöbaloldálon.) Ez egész külön­álló intézkedés. Komjáthy Béla: Eá fogok én arra térni, hogy mi volt. Barta Ödön: Ki adta rá a felhatalmazást ? A delegácziót kellene felrobbantani! Nem a magyar nemzet adta, hanem a delegáczió! Komjáthy Béla: Ezen négy esztendő alatt, a mely idő alatt nem igen vették igénybe a felemelt ujonczjutalékot és nagyon óvatosan bántak el, mégis 27 millió korona nehezedett teherként a nemzetre a quóta arányában csak a rendes kiadásokban. De itt jön azután a vál­pont. 1893-ban a német birodalom, a mely duz­zad az erőtől, a melynek polgárai jólétben van­nak, mely a polgárokat az erő gyűjtésében állandóan segíti, fa mely alkalmakat teremt a munkára, a mely a munkának gyümölcseit na­gyon is be tudja hajtani, emelte a létszámot. Mi történt akkor ? A mi hadügyi vezetőségünk­nek rögtön fejébe szállt a vér, mert roppant tudnak ilyen dolgokat utánozni, a mire majd beszédem során még rátérek, és rögtön hozzáfog­tak az egész ujonczjutalék igénybevételéhez, mert, a mint mondottam, addig nem vették igénybe az egészet. Mindjárt 1893-ban 9962 ujonczczal többet vettek fel a költségvetésbe, és érdekes, hogy ez a delegácziónak is feltűnt. Nem ok nél­kül czitálom ezt. A delegáczió vizsgálat tárgyává tette, váj­jon ez a 9962 ujoncz kitelik-e még az ujoncz­jutalókból. A mit felemeltünk 103.000-re. Ki­mutatta ekkor a delegáczió, hogy még 5205 feles­leg van; és ettől az évtől kezdve egészen az utolsó évig mindig kimutatták, mert mindig megvizsgálták, — méltóztassék átnézni a dele­gáczió iratait, — hogy az ujonczjutalékból ki­telik a létszám, még felesleg is van. Hogy a legutolsó évre hMatkozzam, 1901-ben, a dele­gáczió irományainak 290. lapján szórói-szóra ez van: »Az 1902. évre tervbe vett emelés fedeze­tet nyert.« Nem ok nélkül hoztam ezt fel. Ez 1902-ben történt, most pedig 1903-ban vagyunk. 1902-ben beadott a hadügyi kormányzat egy törvényjavaslatot, a melynek indokolásában azt mondja : »a jutalék emelését azzal indokoljuk, hogy a szervezeti szabályok által megállapított létszám ki nem telik.« (Zaj a szélsöbaloldálon.) Hát előbb a delegáczió albizottsága alapos tanul­mány folytán konstatálta, hogy még felesleg van, és rövid idő múlva beadott egy törvény­javaslatot, a mely azt mondja, hogy hiányok vannak, azokat pótolni kell, mint a hogy mon­dották azt 1889-ben. ' Azért mondtam, hogy méltóztassanak erre ügyelni, mert akkor is a pótlásokra kellett az emelés. Ezt a kontrover­ziát t. előadó barátomnak is éreznie kellett, annyMal is inkább, mert véletlenül a hadügyi albizottságnak és a véderő-bizottságnak is ő volt az előadója. Hogy tehát azt a szerinte lát­szólagos kontroverziát helyrehozza, — méltóz­tassanak megnézni a véderő-bizottság mostani jelentését — azt mondja: »Eddig azért telt ki a szervezeti létszám, mert az egyes csapatok létszáma leszállittatott.« Münnich Aurél előadó: Meg van ezzel ma­gyarázva !

Next

/
Oldalképek
Tartalom