Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.
Ülésnapok - 1901-193
193. országos ülés 1903 január 59-én, csütörtökön. 93 szagba, a német mindig ellenünk harczolt és nemzetiségünket, törekvéseinket mindig megfojtani igyekezett. (Igaz! Ugy van! a szélsöhaloldalon.) Azt mondtam beszédem elején, hogy egy nemzeti magyar haderő érdekében minden áldozatra kész volna ez az ország, kész volna ez a párt, a melyhez tartozom, azonban még ott is liatárt szabnánk, határt szabnánk a nemzet teherviselési képességének mértéke szerint. (Ijgy van! a szélsöhaloldalon.) mert a mely perczben a nemzetet túlterheljük, a mely perczben erősebben veszszük igénybe, mint a mennyit szolgáltatni képes, abban a perczben megsemmisitjük az ország jólétét, képtelenné teszsziik a jövőt megteremteni és akkor minek a hadsereg ? (Ugy van! a szélsöhaloldalon.) És ha ez igy van a nemzeti hadsereggel szemben is, holott a nemzeti hadseregre forditott minden kiadás produktív kiadás, mert a nemzetnek erejét fokozza, mert a nemzet ellenállási képességét mindennel szemben erősebbé teszi, mert — mint mondám — megvédi a munkát és annak gyümölcseit, és igy biztos alapul szolgál arra, hogy a nemzet felvirágozzék: mennyMel inkább tekintetbe kell venni tehát azt, hogy van-e a nemzetnek elég anyagi ereje, mikor olyan hadsereg számára kérnek áldozatokat, a mely nem a mienk, a mely velünk szemben mindig ellentétes irányban halad. (Ugy van! a szélsöhaloldalon.) Magyarország mostani helyzetét mindnyájan ismerjük, mindnyájan tudjuk. Az országban kereskedelem nincs, az ipart megfojtják önök politikájukkal, hogy ne is lehessen, a földbirtokos osztály panaszkodik, hogy a megélhetés nehézségeMel küzd, tőkeszegény ország vagyunk, mindennek az érteke megyén lejebb-lejebb, a megélhetés biztosítékai nagyon kevesek, ezrek meg ezrek vándorbotot vesznek kezükbe, nincs vállalkozási szellem, még az idegen tőkének bizalma is elveszett ebben az országban ugy, hogy egy kétségbeejtő helyzetben vagyunk, legnagyobb óhajainkat, nemzeti törekvéseinket nem vagyunk képesek még a belügyek terén sem kielégiteni azért, mert anyagi erőnk gyenge. És akkor, mikor ezt mindenki tudja és mikor önöknek a politikája még reményt sem nyújt arra, hogy ebből kibontakozzunk, kérdem, tegye kezét ki-ki szMére és az élő lelkiismeretnek súgása szerint mondja meg nekem, van-e lelke erre az országra még több terhet róni akkor, mikor ezek igy állanak? (Élénk tetszés és helyeslés a szélsöhaloldalon.) Kecskeméthy Ferencz: Lelketlenség! Komjáthy Béla: Még most is fülünkbe cseng az az expozé, a melyet a pénzügyminiszter ur itt tartott, pedig az az expozé már akkor nagyon sok ténynek elhallgatásával mondatott itt el, — majd ezen beszédem keretében még rá fogok térni, — és mégis már abból mindenki láthatta, hogy deficzitben vagyunk. (Ugy van! a néppárton és a szélsöhaloldalon.) Mindenki látja azt, hogy ha ezen az utón haladunk, még ezen óriási terhek magunkra vállalása nélkül is a kibontakozás mindinkább lehetetlenné válik, mikor éreznünk kell azt a nyomort ebben az országban, a mely állandóvá lett, mikor már az erkölcsök is kezdenek megromlani, mert a szegénység terjeszti az erkölcstelenséget leginkább, (Ugy van! a szélsöhaloldalon.) a mikor már megöljük a jó érzést az emberek lelkében a haza iránt, mert miképen tudja az a tudatlan ember szeretni a hazát, mikor már annak csak terheit érzi, nem pedig áldását. (Ugy van! Élénk tetszés a szélsöhaloldalon.) Mikor ez a helyzet tisztán áll mindenki előtt, a ki elfogulatlan, igazságos ember: akkor előállani egy ilyen propoziczióval, hogy ilyen nemcsak vérben, de pénzben is erős áldozatot hozzon meg ez a nemzet, mindez csak azon könnyelműségre mutat, a mely azon felső köröket mindig vezette és mindig irányította, a kik nem gondoltak a nemzet érdekeMel, csak saját érdekeiket tartották szem előtt, a kik a népeket és az országokat csak arra valónak tekintették, hogy legyen anyag, a melyet kizsákmányolhassanak saját érdekükben, de azon anyag fejlesztésére, erősítésére gondot fordítani mindig elfelejtettek. (Ugy van! a szélsöhaloldalon.) Helyzetünk nagyon súlyos. Annyira súlyos, hogy még azoknak is, a kik az 1867-iki alapon állanak, meg kell gondolniok, van-e joguk és szabad-e nekik ezen törvényjavaslatot megszavazni ? Ezt azonban kétfelé választom, s az első kérdésre nézve, hogy van-e joguk, kérdem önöket, van-e önök közt egy képviselő ott a túloldalon, a ki a választások alkalmával arra kért és kapott volna felhatalmazást, hogy a nemzet terheit emelje? (Tetszés a szélsöhaloldalon.) Hiszen önök közül mindenki azt mondta, hogy eddig meghoztuk az áldozatot az ország érdekében, de továbbmenni nem lehet! (Tetszés a szélsöhaloldalon.) Programmbeszédeikben mindenütt ilyen kijelentések hangzottak fel, és vájjon akkor az önök joga és nem a nép joga az, a mit önök itt most saját tetszésük szerint akarnak érvényesíteni, ellentétben azokkal az ígéretekkel, a melyeket a választóközönségnek tettek ? De most kérdem, szabad-e ilyen javaslatot még akkor is megszavazni, ha a nemzet felhatalmazna is bennünket, ha oly könnyelmű volna is, hogy nem látná a veszélyt, nem kötelességünk-e akkor is nekünk, a kik kell, hogy a műveltség magasabb fokán álljunk és mélyebben tudjunk a dolgokba betekinteni, nem kötelességünk- e megóvni a nemzetet attól, hogy olyan veszedelembe jusson, a honnét megmenteni nem lehet ? (Elénk tetszés a szélsöhaloldalon.) Önöknek tehát, a kik a 67-iki jogalapon állanak, szintén nincs joguk és nem áll szabadságukban ezt a törvényjavaslatot megszavazni, mert ez a törvényjavaslat, a mint azt beszédem folyamán ki fogom mutatni, oly óriási terheket ró a nemzetre, hogy az azokat el nem birhatja. (Ugy van! a szélsöhaloldalon.)
