Képviselőházi napló, 1901. X. kötet • 1902. deczember 13–1903. január 21.

Ülésnapok - 1901-188

388 188. országos ülés 1903 január 21-én, szerdán. években a helyett, hogy a magyar gazdasági önállóság kiépítésén dolgozott volna, egy lehetetlen munkára vállalkozott. Vállalkozott arra, hogy két nemzetnek a gazdasági életét, a mely nemzeteknek más és más struktúrájuk . . . Madarász József: Ellenkező! Krasznay Ferencz: . . . mások a faji, a képességbeli, a kulturális viszonyai, a mely két nemzetnek más és más a históriai hMatása, gazdaságilag egy egészszé forraszsza. Ebben a sziszifusi munkában bennünket, t. képviselőház, Szilveszter éjjelén egy nagy meglepetés ért; (Egy hang a baloldalon: Ólmot öntöttek! Derültség.) támadt egy providencziális férfiú, a ki a lehetetlenből lehetőt csinált. Sikerült ennek a providencziális férfiúnak, t. képviselőház, ezeket a széthúzó, ezeket az egymást kizáró érdekeket valami képen — legalább látszólag — egységes egészszé összedrótoznia. Csakhogy az az urna, a mely Szilveszter éjjelén elkészült, és a mely hMatva lett volna tiz évre a Magyarországot — önök szerint — boldogitó kiegyezést magába foglalni, egy kis fogyatékosságban szenvedett. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Nem láthattuk meg az alkotást azonnal; szövegezni kellett előbb — a mint mondták — a kiegyezési megállapodásokat, és mi türelmesen vártunk 16 napig. Voltak agyán, t. képviselőház, a kik igazán a magyar karakternek teljesen megfelelőleg — értem itt azt a régi jó könnyüvérü magyar karaktert — már előre hozsannákat zengtek a miniszterelnök urnak, mielőtt még megismerték volna a kiegyezés tartalmát. {Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Így a jó Bácska, a magyar Taraskon, a magyar Tartarinek hazája, azt sem tudta, mi van a kiegyezésben, de azért sürgönyileg üdvözölte a miniszterelnök urat; (Derültség a szélsöbalóldalon.) az országnak higgadtabb és komolyabb része azonban meglehetősen szkeptikusan várta a leleplezés nagy napját. Különösen szkeptikusan vártuk mi, mert hiszen nekünk a kiegyezés kérdésével és általában a gazdasági közösség kérdésével szemben kettős a feladatunk. A függetlenségi párt hMatása egyfelől rámutatni a nemzet közakaratára (Ugy van! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) és sürgetni a gazdasági önállóságot, (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsöbalóldalon.) de másfelől, ha netalán a nemzet vagy a parlament gyöngesége folytán oda alakulnának a dolgok, hogy mi ezeket a kiegyezési kérdéseket érdemileg tárgyaljuk, akkor a kritikának a legszigorúbb, legminucziózusabb fegyverével kell a kiegyezés anyagának minden pontját, minden mondatát birálat alá vennie. (Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Ez az aggódó gondosság vezetett bennünket arra, hogy a kiegyezési komplexumnak egy igen fontos kérdését, t. i. a készfizetés fölvételét a legfokozottabb óvatossággal, hogy ne mondjam, gyanúval fogadjuk. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsöbalóldalon.) Vessünk egy pillantást erre a kérdésre, és látni fogjuk, hogy Magyarországnak égetően érdekében állott, hogy a készfizetéseket, mihelyt azok a fináncz-technikai és materiális gazdasági feltételek beállanak, a me'yek azokat lehetővé teszik, tényleg foganatba vegyük. Hiszen a készfizetések felvétele tesz bennünket pénzügyileg egyenjoguvá Európa többi államaMal; ez fogja emelni hitelünket, ez fogja megnyitni a külföldi pénzforrásokat és fogja váltóinkat valóságos arany váltókká, arany devise-ekké avatni. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsöbalóldalon.) Másfelől Ausztriával szemben kiszabadit bennünket abból a monopóliumból, a melyet az eddig élvezett a mi rovásunkra; nem lesz Ausztria kizárólagos hitelezőnk és mi egyenrangúak leszünk Európa összes államaMal. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsöbalóldalon.) Ausztriában egészen máskép áll a dolog. Ausztriában a készfizetések felvétele nem érdek, ott érdek annak az elhalasztása. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Hiszen épen valutánk rendezetlensége hozott Ausztriának hasznot, mert kizárólag rá utalt bennünket, és, hogy többet ne mondjak, az örökös disagio ugy hatott Ausztriára, mint akár egy-egy vámtétel. (Ugy van! L/gy van ! a szélsöbalóldalon.) Hiszen megállapították, hogy az osztrák nagyipar sok, számolatlan milliót nyert azon, hogy rendezetlen a valutánk, mert a disagio hatásában olyan, mint akár egy vámemelés. Nekik nem volt elég a protekcziós vámrendszer, az 1878-iki és később az 1882-iki vámtarifa; nekik volt egy rejtett tarifájuk, a disagio. a mely nekik Magyarország közfogyasztásának a rovására állandó hasznot biztosított. (Ugy van! ügy van! a bal-és a szélsöbalóldalon.) Ily körülmények között, t. képviselőház, nagyon természetes, hogy (Halljuk! Sálijuk!) akkor, a mikor a kiegyezési tárgyalásokat ugy madár-távlatból — sajnos, nekünk nem jutott részünk abban, a miben más szabad nemzeteknek, hogy közgazdasági kérdéseinket nyílt piaczon tárgyalják, — mondom, mikor madártávlatból kísérgettük szemmel a kormány kiegyezési tárgyalásait, nagy súlyt helyeztünk a készfizetések felvételére. HMatkozhatom e részben a zsurnalisztikára, a mely különösen aggódó gondossággal kisérte e kérdést. Természetes, hogy nekünk jogunk van a készfizetések felvételét követelni, mihelyt azok a a feltételek, a melyek bár meglehetős elasztikusan az 1889 : XXXI. törvényezikk 12. szakaszában vannak előírva, bekövetkeznek. Azonban kérdem, t. ház, mi foglaltatik olyan a kiegyezési komplexumban, magában a kiegyezésben mi foglaltatik olyan, a mihez nekünk jogunk ne volna ? Hiszen mi konczessziókat sehol sem kaptunk. Méltóztassanak áttekinteni a kiegyezés egész anyagát, az abban foglaltak nem egyebek, mint jól szerzett vagy természetes jogok, a melyeket most érvényesitünk. Mi tehát, ismétlem, nem kaptunk semmiféle konczessziót, vagy