Képviselőházi napló, 1901. X. kötet • 1902. deczember 13–1903. január 21.

Ülésnapok - 1901-185

346 186. országos ülés 1903 január 17-én, szombaton. frankot, t. i. ugy van kMetve a czukoradó, hogy ha a répából 7 és fél százalék czukrot vesznek ki, akkor 60 frank, ha 7 és fél százaléktól egészen 10 és fél százalékig, akkor 30 frank, azonfelül megint 60 frank. Ez msglehetősen komplikált. De ha ezt alkalmazzuk arra a czukortartalomra, a melylyel a mi répánk bir, kijön az, hogy az eddigi adó ott 50 frank volt. Erancziaország ezt 40 frankra leszállította. Németországban, hol az adó 20 márka volt, 14 márkára szállíttatott le, leszállittatott tehát az adó 30 százalékkal. Es mindezek az országok leszállították ez adót akkor, a mikor nálunk a czukorfogyasztás sokkal tetemesebb volt. A pénzügyi bizottság t. előadója három érvet hozott fel az ellen, hogy a czukoradó leszállittassék. Az elsó' az államkincstár érdeke. Az államkincstár érdeke az, hogy mentől nagyobb adójövedelmet, adóhozadékot kapjon. Ez kétséget nem szenved; e tekintetben a t. előadó úrral egyetértek. De hogy ezt el lehessen érni egy mentől nagyobb adókulcscsal, e tekintetben már nem értek vele egyet. Világos példa erre a söradó. Mikor a pénzügyminiszter ur felemelte a söradót, a sörtermelés visszahanyatlott, bizonyára nem a kincstárnak az érdekében. Egyáltalában, ha valamely fogyasztási czikknek árát egyszerre nagyon leszállítjuk és a fogyasztás nem képes annak megfeleló'leg gyorsan emelkedni, akkor alászáll az összhozadék. De hogyha fokozatosan teszszük ezt a leszállítást, ugy hogy időt hagyunk a fogyasztásnak arra, hogy megfeleló'leg emelkedjék, akkor egyáltalában nem áll az, hogy mentül nagyobb az adókulcs, annál nagyobb a hozadék. Sőt minden fogyasztási czikknél keresni kell azt az árt, a mely mellett a fogyasztás a legnagyobb. De hogy ez a maximum egyáltalában nem az ár maximuma, azt mindenki tudja, a ki ezekkel a kérdésekkel foglalkozik. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) A másik argumentum, a melylyel a pénzügyi bizottság t. előadója foglalkozott, az volt, hogy úgyis olcsóbb lesz a czukor 14 koronával. Engedje meg a t. ház, hogy ebben a tekintetben utaljak arra, a mit már mondtam, hogy ugyanis olcsóbb lesz, de hogy a 14 koronával való olcsóbbá tétel nem abszolút fix szám, hanem esetleg kevesebb is lebet, azt az előbb voltam bátor előadni. De továbbá azt mondja a t. előadó ur, hogy csak tetemes leszállítás utján lehetne a ezukorfogyasztást emelni. És itt tévedésben van a t. előadó ur. Azt mondja t. i., hogy két és fél millió erejéig kellene leszállítani a ezukoradót, ha a prémium erejéig akarjuk leszállítani. Neményi Ambrus eíöadó: Felére! Hieronymi Károly: Akkor bocsánatot kérek, rosszul értettem. Pichler Győző: Mindegy! Öt milliónak a fele két és fél millió. Hieronymi Károly: Konstatálni akarom, hogy az 1900/1901-iki kampány zárszámadása szerint prémium czimén a t. pénzügyminiszter ur 3,750.000 koronát fizetett ki, és hogy azóta, minthogy a ezukorfogyasztás és a czukorkMitel emelkedett, felemelkedhetett a prémium 4 millión felül. Maga az előadó ur is azt mondja már most, hogy bizonyos morális kötelezettség áll fenn abban a tekintetben, hogy leszállítsuk az adót legalább a prémium erejéig, minthogy az utolsó adóemelés épen abból a czélból történt, hogy a prémiumot emeljék. Ettől eltekintve az a tétele a t. előadó urnak, hogy csak tetemes leszállítás utján lehet elérni a fogyasztás növekedését, sem teoretice, sem gyakorlatilag nem áll. Minden árleszállítás emelni fogja a fogyasztást, sőt bizonyosan olvasta a t. előadó ur is azokat a tudományos és sokszor sok tekintetben megokolt teóriákat, a melyek bizonyítják, hogy a fogyasztás nagyobb arányban nő, mint az árleszállítás, a mi a dolog természetében fekszik. Azt mondani, hogy csak nagy leszállítás emeli a fogyasztást, elméletileg sem helyes, de gyakorlatilag sem ugy áll a dolog. Mert ha mi annyira leszállítanék a ezukoradót, mint a menynyire leszállították a többi államok, a melyek velünk hasonló helyzetben vannak, leszállítanék t. i. 5 — 7 korona erejéig mázsánkint, ez nem mondható csekély leszállításnak, ha összeadjuk azzal a leszállítással, a melyet úgyis elérünk azzal, hogy a kartellhaszon fog csökkenni. Nézetem szerint ezeknél az okoknál fogva a t. előadó ur okoskodását nem lehet elfogadni. Sőt azt hiszem, ellenkezőleg az áll, hogy a ezukoráraknak minden leszállításával a fogyasztás is emelkedni fog és hogy ez a leszállítás ne járjon a t. pénzügyminiszterre, illetőleg az államkincstárra nézve meglepetésekkel, t. i. ne járjon azzal, hogy a leszállítás folytán nem fog a fogyasztás olyan erősen növekedni, hogy ez kiegyenlítse a bevételi kevesletet, annak igen egyszerű módja van, t. i. az, hogy azt teszi a t. pénzügyi kormány, — a mit a pénzügyi bizottságban is bátor voltam javaslatba hozni, — hogy ezt a leszállítást fokozatosan eszközli. Ha fokozatosan eszközli a leszállítást, akkor időt ad a fogyasztásnak, hogy mindig alkalmazkodjék az uj árakhoz, és meg vagyok győződve, hogy nemcsak, hogy nem fog veszteséget szenvedni, hanem ellenkezőleg az összeredménye a czukoradó-bevételeknek nagyobb lesz, mintha fentartja a magas adótételeket. De, t. képviselőház, van a dolognak egy másik oldala is. Hiszen a t. pénzügyminiszter ur nem tekintheti egyedül és kizárólag a kincstárnak fiskális érdekeit, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) hanem tekintetbe kell vennie azt is, hogy a ezukoripar egy olyan ipar, a mely igen sok keresetet nyújt számos embernek. (Ugy van! Ugy van!) Méltóztassék azt venni, hogy ha a ezukorgyárak termelése 100.000 mázsával emelkedik, ez azt teszi, hogy 750.000 mázsával több répát kell termelni, azt teszi, hogy 7500