Képviselőházi napló, 1901. X. kötet • 1902. deczember 13–1903. január 21.

Ülésnapok - 1901-184

ÍM. országos ülés 1903 január 16-án, pénteken. 319 egy »Körber numero kettó'«, a ki megváltoztatni akarja a »Körber numero egy« által aláirt szer­ződés feltételeit, (Ügy van! Ugy van! a szélső­baloldalon.) akkor, t. ház, Magyarország még sokáig ép oly ideiglenes állapotban fog lenni, mint a milyenben most van és örökké egy Damokles-kard fog függni Magyarország feje fölött, melynek fonalát az egymás után követ­kező Körberek ollója folyvást fenyegetni fogja. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalonj Konstatá­lom tehát, hogy adós maradt a t. miniszterelnök ur azzal, hogy megmondja: mi fog történni, hogy ha a bécsi Beichsrathban nem vihető keresz­tül a most megkötött egyezmény, és hogy med­dig szándékozik Magyarország várakozni arra, hogy ez a keresztülvitel Ausztriával megtör­ténjék. T. ház! A miniszterelnök ur, mint igen nagy fontosságú vívmányt tüntette fel az álta­lános közös vámtarifának némely tételeit; azt mondta, hogy ezen általános közös vámtarifában sikerült kMívnia azt, a mit 1867 óta soha sem vMott ki Magyarország, hogy t. i. a mezőgazda­sági vámokat is felemeljék. De, t. ház, ha fel­emelték a mezőgazdasági vámokat, ugy másrészt hallottuk, hogy felemelték az iparvámokat is. Minthogy azonban a már létező iparvámok elég­ségesek voltak arra, hogy az osztrák iparnak abszolút monopóliumot biztosítsanak Magyar­ország fogyasztási piaczán, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) ennek folytán minden egyes iparvámemelés nem jelent mást, mint indirekt megadóztatását a magyar fogyasztó közönségnek. (Igaz I Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Az igaz­ság az lett volna, hogy az a hiba korrigáltassák ki, a mely az eddigi vámszövetségben 1867 óta létezett, hogy t. i. a magyar agrár produktu­mok is kellő vámvédelemben részesittessenek, ugy, mint az osztrák ipar részesittetett. Azt értettem volna, hogy agrár vámemelést követeljünk, de azt már nem értem, hogy mi azon jogunk érvényesüléséért, melyet 35 év óta elnyomtak, kénytelenek legyünk oly engedmé­nyekkel fizetni, a melyek nem fognak mást je­lenteni, mint azt, hogy a magyar fogyasztó kö­zönségre egy uj és nagymérvű rejtett adó lesz kMetve. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ez egy olyan tény, a melyet, hitem szerint, le­tagadni nem lehet, és megvallom, hogy csodál­kozom azon, hogy ezt az igazságot a t. túlol­dal be nem látja. Ha mi olyan iparvámokat emelünk, a melyek már elég magasak voltak arra, hogy az osztrák ipart megvédelmezzék, ezzel mi nem iparvámvédelmet adunk Ausztriá­nak, hanem magunkat adóztatjuk meg. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalion.) Ennek szerintem az egyszerű józan ész előtt is világosnak kell lenni. De mit teszünk mi, a mikor a vám- és ke­reskedelmi téren ismét Ausztriához kötözzük magunkat? Azt teszszük, hogy kiadunk a ke­zünkből minden fegyvert és minden eszközt arra, hogy magunknak a világpiaezon fogyasz­tási területeket szerezhessünk, mert köztudo­mású dolog, hogy olyan államokban, melyeknél védvámok vannak érvényben, fogyasztó területe­ket csak ugy lehet szerezni, ha vámengedménye­ket adunk cserébe vámengedményekért; Magyar­ország pedig agrár állam lévén, csak ugy nyit­hat a maga számára piaezokat a nyersterményt fogyasztó külállamoknál, hogy ha ipari vám­engedményeket ad cserébe agrár vámengedmé­nyekért. Minthogy pedig Magyarország ipari vámengedményeket nem fog adhatni soha, mig az az ijjaros Ausztria hozzájárulásától függ . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Miért nem ? Kossuth Ferencz: . . . mert Ausztria ebben meg fogja gátolni a jövőben, mint meggátolta a múltban. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbal­oldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: Majd meg­látjuk ! Kossuth Ferencz: Kérem, előbb befejezem frázisomat, azután felelni fogok erre . . . (De­rültség és felkiáltások a jobboldalon: Frázis?) Krasznay Ferencz: Frázis annyi, mint mon­dat, a gyengébbek kedvéért! Kossuth Ferencz: A ki az én érvelésemben frázist lát, annak az itélőtehetségén csodálko­zom, mert én a legegyszerűbb szavakkal mond­tam el egyszerű közgazdasági igazságokat és ha néha idegen szót használok, csak azt teszem, a mit mások tesznek, kik nem voltak 44 évig a külföldön. {Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Én tehát azt mondom, hogy midőn mi meg­akadályoztatunk abban, hogy ipari vámenged­ményeket adjunk a külföldnek, azért, hogy viszont agrár vámengedményeket kaphassunk, ezzel el­záratik előttünk az egész világ minden piacza, mert ma már az egész világon minden állam védvámokkal veszi magát körül, a mely védvá­mokon csak ugy lehet áthatolni, hogyha olyan szerződést ajánlhatunk, a mely szerződés nekünk specziális beviteli engedményeket biztosit cseré­ben olyan engedményekért, a melyeket mi adunk az iparos államoknak. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldcüon.) így lévén a dolog — és kíváncsi vagyok arra, hogy ezt az igazságot milyen okokkal és érvekkel lehet megczáfolni, — csodálkozom azon, hogy van valaki, a ki ezen elemi közgazdasági igazságokból nem vonja le a tanulságot és abban bizakodik, hogy majd meglátjuk azt, hogy Ausz­tria megengedi-e nekünk azt, hogy mi iparvám­engedményeket adjunk a külföldnek. Hogy ha ennyire nem okultunk a 35 éves tapasztalaton, hogy még ma sem tudjuk bizonyosan, hogy Ausztria nem fogja nekünk megengedni azt, hogy mi az ő iparának ártsunk azáltal, hogy a magyar fogyasztó piaezra beereszszünk más álla­mokból jövő iparczikkeket, akkor le kell monda­nunk arról, hogy egyáltalán saját kárunkon valaha okuljunk. Ismétlem állításomat, a mely az, hogy ha

Next

/
Oldalképek
Tartalom