Képviselőházi napló, 1901. X. kötet • 1902. deczember 13–1903. január 21.
Ülésnapok - 1901-182
262 182. országos ülés 1903 január 13-án, kedden. Szederkényi Nándor: T. képviselőház ! Általánosságban nekem sincs semmi észrevételem; azonban a Rátkay képviselő úrtól itt általánosságban felvetett nagyfontosságú kérdésnek a megvitatásához én is hozzájárulok. Készemről is azon szakaszt, mely reánk nézve és a magyar birodalom szempontjából kifogás alá vehető, megváltoztatni és helyesebben fogalmaztatni kivánom. Ezt a kérdést azonban talán a maga helyén vitatnék meg. Részemről hajlandó vagyok most általánosságban hozzájárulni a javaslathoz; mennénk át a részletekre, fentartván természetesen azt, a mit Rátkay képviselőtársam is lentartott, hogy ha e tekintetben módosítást ugy, a mint óhajtjuk, keresztül nem vihetünk, a harmadik felolvasásnál módunkban lesz a törvényjavaslat ellen egészében állást foglalni. Én ezen fen tartással megyek az általános tárgyalásba, és azt gondolom, az előttem szólott t. képviselőtársam megnyugszik ebben, mert a mit kifogásolt, a maga helyén alaposabban vitathatjuk meg, mint itt az általános tárgyalásnál. Azt gondolom ennélfogva, hogy a részletes tárgyalásba ezen fentartással belemehetünk. Részemről a törvényjavaslatot általánosságban elfogadom. Széll Kálmán miniszterelnök: T. képviselőház ! (Halljuk!) Ez a törvényjavaslat, a mint az indokolásban is ki van fejtve és a t. fülszólaló képviselő urak is szívesen elismerik, kodifikálni akar és a törvényhozás közvetlen intézkedési jogkörébe visszavezeti ezen útlevél ügyet, a mely eddig az adminisztráczió terén kizárólag rendeletek utján volt szabályozva. Gondolom, mindig csak megnyugvást kelthet a törvényhozás körében, ha a kormány részelő! eddig rendeletileg szabályozott ügy törvény hozásilag kMan rendeztetni. {Helyeslés.) Én ennek az alkotmányos és parlamentáris felfogásnak tettem eleget, midőn ezen magában véve nem nagyhorderejű, de a kMándorlással kapcsolatosan mégis elég fontos kérdést a törvényhozás elhatározása alá bocsátottam. (Helyeslés.) Ugy látszik, a t. ház minden jjártja ezt szívesen elismeri, a mit abból az előzékeny fogadtatásból látok, melylyel ezt a törvényjavaslatot ugy a bizottságok, mint a most felszólaló képviselő urak szívesek voltak tárgyalni. De bizonyos aggályokat hallottam mégis, a melyekre nézve kötelességem nyilatkozni. A mi Szederkényi és az előttem szólott gróf Wilczek t. képviselő urak nézetét illeti, az talán a részleteknél lesz megbeszélhető és ott elintézhetjük a kérdést. Sokkal fontosabb__az, a mit Rátkay t. képviselő ur hozott fel. Ő tudniillik azt mondja, hogy magyar állampolgárság csak egy van, a mint hogy Magyarország egy osztatlan politikai állam. Ebben tökéletesen igaza van, én is ezt a nézetet vallottam mindig és ezt semmi irányban megtagadni nem fogom. (Helyeslés.) Azonban itt nem erről van szó. A törvény egyik szakasza azt veszi fel, hogy az útlevelek a magyar állam egész területén magyar és franczia nyelven, de Horvát-Szlavonországokban horvát és franczia nyelven állitandók ki. A t. képviselő ur, a ki elismeri, hogy az indokolásban egészen korrekt elvi álláspontot foglalok el, a magyar állampolgárságot illetőleg azt mondja, hogy a részleteknél eltaktikázom ezt az elvet, mert oly szakaszt inditványozok, a mely megeügedi, hogy Horvátországban horvát nyelven állíttassanak ki az útlevelek. Hát én nem taktikázom el eztaz elvet,amelyethomlokára irtamennek a javaslatnak; hanem alkalmazkodom, a mint alkalmazkodnom kell, egy fennálló, létező törvényhez, a mely törvény köztünk és a horvát országgyűlés között köttetett, úgyszólván egyezményileg. A törvény is azt mondja, hogy ez közös törvény, a melyet egyoldalulag megváltoztatni nem lehet. Ézt respektálni kell. Már most ez a törvény kettőt mond ki — az 1868: XXX. törvényczikkről van szó —: először is 10-ik §-ában ekképen rendelkezik (olvassa.) : »Az utlevélügyre nézve közös ugyar a törvényhozás, de ezen tárgyakra nézve a végrehajtás Horvát-Szlavon- és Dalmátországoknak tartatik fenn.« Tehát nemcsak a törvénynek világos szavai, de a struktúrája is ennek a szerkezetnek határozottan kidomborítja azt, hogy a végrehajtás terén Horvátország autonóm jogai statuáltatok ebben a törvényben. Mert azt mondja, közös ugyan a törvényhozás, de a végrehajtás terén Horvát-Szlavonországok autonóm joga biztosíttatik. Szederkényi Nándor: Befelé! Széll Kálmán miniszterelnök: Hiszen arról van szó, mert útlevelet nem állítunk ki itten horvátok részére, hanem Horvátországban horvát közeg állítja ki, tehát ott hajtatik végre! Szederkényi Nándor: Kifelé! Széll Kálmán miniszterelnök: Nem arról van szó, hogy az illető hova utazik, hanem hogy ki állítja ki az útlevelet. Az adminisztráczió, a végrehajtás aktusa abból áll, hogy horvát közeg állitja ki az útlevelet. Én azt gondolom, talán elismerésre számithatok minden oldalról, hogyha ennek az ügynek törvényes rendezésénél az 1868: XXX. t.-czikknek azt ahatározmányát, hogy »az utlevél-ügyre nézve közös ugjan a törvényhozás*.kidomborítom, élő joggá teszem, (Helyeslés jobbfelbí.) gyakorlatMá teszem és HorvátSzlavonországokra nézve is teljes, abszolút joghatálylyal törvényjavaslatot inditványozok, a melyhez a horvát országgyűlésnek semmi szava. (Igaz! Ugy van ! a jobboldalon.) Már magában véve az, hogy a közös országgyűlés hozza meg ezt a törvényt Horvát-Szlavonországok nélkül, teljesen és gondolom, a maga egészében érvényesiti azt az elvet, a mely itt le van téve. Ámde ha a magunk jogait teljes mértékben gyakoroljuk, a mint hogy kell gyakorolnunk a közös országgyűlésen, a mely Magyarországot, a magyar államot képviseli és melynek tagjai a horvát képviselők is, akkor megfelelően respek-