Képviselőházi napló, 1901. X. kötet • 1902. deczember 13–1903. január 21.

Ülésnapok - 1901-181

181. országos ülés 1903 január 1%-én, hétfőn. 247 tás azonban csak ellenszegülés esetében foganatosítható, vagyis ha kellő felvilágosítás más módon nem nyújtatik. Bn abba. amit Buzáth Ferencz t. képviselőtársam indítványoz, azért nem mehetek bele, mert hisz az ugyanazt mondja, a mit a törvény, vagyis azzal a miniszternek adnánk messzemenő felhatalmazást arra, hogy azt. a mit mi most a törvényben nem fogadunk el, rendeleti utón léptethesse életbe. Már pedig én mindig sokkal helyesebbnek találom a törvényhozásnak azt az alapelvét, hogy minden magában a törvényben határoztassék _ meg, mintsem ha valami rendeletre bizatik, Én tehát ezt a pótlást vagyok szMes (Elénk derültség:) — bocsánat, vagyok bátor indítványozni. Rátkay László jegyző (olvassa az indítványt): »Házkutatást csak ellenszegülés esetében gyakorolhat.* Széll Kálmán miniszterelnök: T, ház! Igen szívesen szíveskedem (Élénk derültség.) Visontai Soma t. barátom módosítására a választ rögtön megadni. O mint jurista, gondolom, nem fog ellentmondani, ha azt állítom, kogy a házkutatás esetei a büntetőtörvény-könyvben, a kikágási törvényben vannak szabályozva. Itt cincsen házkutatásról szó, haneni szó van ellenőrzésről és ezt az ellenőrzést mondja ki a törvény. Beismerem, hogy ez a szakasz egy kicsit erős rendelkezéseket tartalmaz; azt is beismerem, hogy ezt elvi, doktriner szempontból nem lehet igazolni. De higyjék meg nekem, t. képviselő urak, »qui vult finem, debet etiam velle media«. Lehetetlen ezt a kérdést bizonyos erős bizonyos megengedett diszkréczionárius, de hatályos intézkedések nélkül megoldani. Most Buzáth Ferencz képviselő ur, a kitől annyiszor hallottam, hogy a bevándorlás ellen nem védekezünk, és hogy elözönlötték az északkeleti vármegyéket azok az elemek, a melyeket ő mind kipusztítani akar, most meg azt hangoz tatja, hogy lehetetlen ennyire megzaklatni a bevándorlókat és lehetetlen odáig menni, mert ez az illetőkre nézve terhes zaklatás. Vagy az egyiket, vagy a másikat; vagy azt akarjuk, hogy a bevándorlást igazán komoly, erős rendszabályokkal, a maga legitim határai közé szorítsuk, vagy pedig ne szorítsuk ; ha azt akarjuk, hogy szorítsuk, akkor meg kell adni hozzá az eszközöket, Ha azt a nála lakó vagy megszálló embert az illető szállásadó eltitkolhatja, ott tarthatja magánál és az ellenőrzés nem történhetik meg, hogyha nem mehet a hatóság oda meggyőződni, akkor az az eset fog beállani, a mi történt eddig s a miből származott épen azoknak a veszélyes elemeknek ilyen szertelen módon való beözönlése. Először itt megszáll az az ember, azután elhozza a családját, elhozza a hozzátartozóit s egyszerre csak igy megszaporodik a községben, ugy, hogy senki sem tudja, hogy honnan jött. Akkor azután már nem lehet igazán nagyon komoly, bántó,az illetőknek exisztencziájába nyúló, erőszakos rendszabályok nélkül a bajon segíteni. (Ugy van! Ugy van!) A dolgon csak ugy lehet segíteni, hogyha már akkor, mikor az az ember ide le akar telepedni, a kinek ittlétét nem tartjuk kívánatosnak, a kit ki akarunk innen lökni, ha ezt mindjárt akkor tudjuk és konstatáljuk. Erre pedig az ellenőrzés szükséges. Ha erre megteszszük a kellő intézkedéseket, akkor a későbbi bajok nem következnek be. Egy olyan ellenőrzés, a mely az illetőkre van bizva, de a hatóság nem győződhetik meg róla, hogy tökéletesen, helyesen végrehajtatott-e, nem ér semmit. Ha a hatóságnak nem szabad utána járni,hogy megtudja, valóban bejelentettek-e azok a bevándorlók, hogy vájjon bejelentés nélkül nem jönnek-e utánuk a hozzátartozóik, akkor az egész törvényjavaslatot dobjuk sutba, akkor mondjuk meg, hogy ráállunk arra a — megengedem, a liberalizmus szempontjából védhető — álláspontra, hogy nem szükség nekünk védekezni, mert hát megvédjük magunkat minden hatósági beavatkozás és intézkedés nélkül is. Szóval, hogy nem intézményesen, hanem önnönmagunkat védjük meg a baj ellen. Olyan sokszor hallom, hogy az álliberáiizmus és más hasonló jelszavakkal intézményeket létesítettünk, a melyek az ország kárára vannak. Ezt én nem tartom helyesnek. Viszont, daczára annak, hogy liberális felfogásom bennem is aggályt keltett ez ellen, mégis elhatároztam magam erre azért a magas elvért, hogy az országot megmentsem azoktól a bevándorlóktól, a kik bele nem asszimilálódnak, a kik bele nem valók. Ezt az eszközt a salus reipublicae szempontjából szükségesnek tartom és azt mondom, hogy ez az eszköz kell, hogyha a czélt biztosítani akarjuk, mert azt nélküle biztosítani nem lehet. Azért kérem a házat, hogy ezt a módosítást, a mely a törvény hatályát teljesen illuzóriussá teszi, mely az élét, a botot, az eszközt kMeszi a hatóság kezéből, ne méltóztassék elfogadni. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Rátkay László jegyző: Simonyi Semadam Sándor! Simonyi Semadam Sándor: T. képviselőház! En minden tekintetben honorálom a t. miniszterelnök ur azon kijelentését, hogy ő kMételesen szigorúan akar eljárni és szigorú intézkedéseket akar tenni. De méltóztassanak megengedni, eddig a bűnvádi eljárásokban mindenütt garancziák voltak az iránt, hogy az állampolgárok ne zaklathassanak otthonukban a rendőri közegektől. Ez az általános elv és princzipium. Nem terjeszkedem most ki a liberalizmus kérdésére, tisztán jogi szempontból bírálom meg a kérdést. (Halijai-! Halljak!) Az kétségtelen, hogy ez a paragrafus csorbát üt ezen a nagy elven. A világért sem szeretném, hogy ha mi ellenőrizni akarjuk a bevándorlást, hogy akkor mi az eszközöket ne adjuk meg hozzá. Szükséges ez épen azon esetekből kifő-