Képviselőházi napló, 1901. X. kötet • 1902. deczember 13–1903. január 21.
Ülésnapok - 1901-179
202 179. országos ülés 1903 január 9-én, pénteken. bályozza. Ez a szakasz szigorítást képez az j 1876 : XVIII. t.-czikk 9. §-ával szemben. Abban az időben kezdődött meg az ország területén egy egészségtelen, káros bevándorlás és a közvélemény és a törvényhozás ugy érezte, hogy ebben a kérdésben valamit az ország érdekében tenni kell. Mint egy érdekes történeti reminiszczencziát, szabad legyen felemlítenem, hogy Irányi Dániel, a függetlenségi pártnak volt érdemes és emlékében mindnyájunk által tisztelt tagja, 1885-ben törvényjavaslatot nyújtott be a képviselőházban »Az idegenek Magyarországon való lakhatásáról« czimen. Ezen törvényjavaslatnak, nézetem szerint igen helyes alapeszméje az volt, hogy a lakhatási és települési engedélyeknek kezelése a községek kezéből kMétessék, és a főszolgabíró véleményének meghallgatása mellett egyenesen az alispán körébe utaltassák. Ezen törvényjavaslat felett a képviselőház az akkori belügyminiszternek azon kijelentése alapján tért napirendre, hogy a kérdés a községi törvénynek különben is küszöbön álló revíziója alkalmával fog rendeztetni. A következő esztendőben jött létre az 1886. évi XXII. t.-cz. Ha ezen t.-cz. 15. §-át alaposan megvizsgáljuk, és annak mélyébe hatolunk, ugy azt fogjuk találni, hogy ez a szakasz igenis nagyon sok helyes, jó és erélyes intézkedést tartalmaz, és ha a bevándorlás kérdése nálunk mégis mai teljesen rendezetlen képét mutatja, annak oka nem annyira a törvény fogyatékosságában, mint inkább s legfőkópen a végrehajtás teljes hiányában keresendő. (Helyeslés jobhfelöl.) Zboray Miklós: Csakhogy beismeri! (Mozgás balfelöl. Halljuk! Halljuk! jobbfelől) Nyegre László előadó:.A törvénynek, illetőleg az idézett törvényszakasznak a tapasztalatok által megállapított főfogyatokossága az volt, hogy a lakhatási engedélyek kezelését ismét a községek hatáskörébe utalta, holott ha egészen őszinték akarunk lenni és ha nem akarjuk szépíteni a helyzetet, ugy kénytelenek vagyunk egész nyíltsággal bevallani azt, hogy a községek részéről jelentékeny részben hiányzik az ilyen fontosságú kérdések kezeléséhez szükséges szellemi színvonal, egyes helyeken még az erkölcsi garanczia is. (Ugy van! jobbfelöl.) A ma érvényben levő törvény intézkedései alajrján egy erőteljes organizmus segítségével el lehetett volna a kívánt czélt érni. A törvénynek általam jelzett fogyatékossága és a végrehajtás teljes hiánya oda érlelték a dolgot, hogy ma egy nagyfokú — habár mérveiben egyáltalában nem ismert — bevándorlással állunk szemközt; oda érlelték a dolgot, t. ház, hogy ma a külföldinek a legtöbb esetben csak a saját egyéni elhatározásától függ az, hogy itt minálunk az ország területén otthont találjon. És, t. ház, ha ezen abnormis állapotokra tekintünk, ugy kétségtelenül megállapíthatjuk azt, hogy ezen a helyzeten segítenünk kell; I j segítenünk kell pedig olyan törvényhozási intézkedések utján, a melyek egyrészt az államnak jól felfogott érdekét, a salus rei publicae elvét teljesen biztosítják, másrészt felesleges zaklatásokkal a szabad forgalmat nem akadályozzák, szerzett jogokat nem érintenek és a külföldi államok részéről való retorzióra okot nem szolgáltatnak. (Helyeslés a jobboldalon.) Ha már a külföldi államokat említettem meg, ugy méltóztassék megengedni, hogy egész röviden konstatálhassam azt a tényt, miszerint a bevándorlás kérdésének a törvényjavaslat által kontemplált rendezése a nemzetközi jogba egyáltalában nem ütközik. A nemzetközi jog igenis megengedi, hogy külföldiek az ország területén letelepülhessenek, itt ipari, kereskedelmi s egyéb hasznothajtó foglalkozást folytathassanak, de nem követeli és nem követelheti meg azt, hogy az állam a külföldieket minden feltétel nélkül fogadja kebelébe. A 19. század derekán az az elv volt az irányadó, a melyet az amerikai szenátus állított fel, hogy hazát keresni joga és pedig természettől való joga mindenkinek. Ez az elv most a később szerzett tapasztalatok után oda módosult, hogy a bevándorlás kérdésének rendezésénél iránytű gyanánt mindig az ország jól felfogott érdekeit kell tekinteni. Es ez így van helyesen. Hiszen, hogyha az állampolgárok érdekeinek is, — a mennyiben ellentétbe jönnek — sokszor háttérbe kell vonulniuk az állam érdekeMel szemben, annyMal inkább állani kell ezen tételnek a külföldiekkel szemben, különösen akkor, mikor azoknak a haza területén való tartózkodása az államnak esetleg kárára válhátik. (Igaz! Ugy van a jobboldalon!) Nem lehet czélja a bevándorlás kérdése rendezésének, hogy kínai falakkal vegyük magunkat körül a külföldiekkel szemben. Mert ha erkölcsi, szellemi, vagy anyagi tőke, tudás, szakértelem, az egyén erkölcsi érzületével, hogy ugy fejezzem ki magamat, az ő egyéni törvényével párosulva keres magának közöttünk hazát, azt tárt karokkal kell fogadnunk. De igenis kínai falakkal kell körülvenni magunkat minden oly bevándorlóval szemben, a ki az állam érdekeire hátrányossá válhatik. Hogyha az előttünk fekvő törvényjavaslatot ilyen szempontból veszszük vizsgálat alá, akkor konstatálhatjuk, hogy a törvényjavaslat ezen kérdéseket az általam felállított elvi szempontokból kívánja megoldani, és hogy az eszközöket e megoldásra helyesen, korrektül választotta meg. A törvényjavaslat alapelve az, hogy a lakhatási engedélyek kezelését a községek kezéből kMeszi és azt a törvényjavaslatban megállapított hatóságra, járásokban a f oszol gabirákra, exponáltabb helyeken pedig a szervezendő határrendőrség hatáskörébe osztja be. Czélja a bevándorlás szabályozása, szigorítása és nyilvántartása; czélja, hogy az ország területén bejelentés és I az illetékes hatóságok tudta nélkül külföldi ne
