Képviselőházi napló, 1901. X. kötet • 1902. deczember 13–1903. január 21.

Ülésnapok - 1901-176

Í7ü. országos ülés 1902 deczember 2(J-án, szombaton. 175 szózatát a t. ház b. figyelmébe ajánljam. (Helyeslés. Halljuk! Halljuk!) Hogy ezt tehessem, szükséges, hogy legalább nagy vonásokban ecseteljem azt a nemzetiségi izgatást, a mely ezen feliratok politikai háttérét képezi. Elsőbben azonban két kijelentéssel tartozom. Az egyik az, hogy én tökéletesen osztom és vallom pártom vezérének, a t. miniszterelnök urnak azon emlékezetes kijelentését, hogy ő Magyarországon politikai értelemben vett nemzetiségi kérdést nem ismer. Hiszen ez a kijelentés magából a nemzetiségi törvényből folyik, a mely világosan és határozottan kimondja azt, hogy csak egy politikai nemzet van: a magyar és ebbői folyólag a nemzetiségek, mint ilyenek nálunk politikai fogalmat nem alkothatnak és igy azok, a kik ennek daczára politikai képviseletükre vállalkoznak, ellenkezésbe jutnak magával a nemzetiségi törvény nyel, tehát azzal a törvénynyel, a melynek alapjára helyezkednek és a melynek végrehajtására törekszenek. Második kijelentésem az, t. ház, hogy felszólalásom nem irányul maguk a nemzetiségek ellen, nem különösen a Felvidék derék, jóravaló és áldottlelkü tót ajkú népe ellen, hanem azon lelketlen izgatók ellen, (ügy van! jobbfelöl.) a kik a haza iránti hűségéből, a magyar nemzethez való ragaszkodásából, a magyar állameszméhez való tartozásából kiforgatni próbálják. (Ugy van! a jobboldalon.) T. ház! A felvidéki nemzetiségi mozgalom két irányban halad; az egyik a tót nemzeti pártnak akcziőja, a melynek képviselői már itt ülnek e házban, s a melynek legfőbb orgánuma a Turócz-Szentmártonban megjelenő »Narodni Novini«. Második iránya e mozgalomnak az u. n. cseh-tót egység projiagandája, a melynek látható politikai kifejezője még nincs ugyan, de a mely annál hatályosabban és elevenebben agitál lapjaiban: a szakolczai »Hlas«-ban, a turócz-szentmártoni ^Ludové Noviny«-ben, a tiszolczi »Dennicá«-ban és a liptó-szentmiklósi »Cirkevni Listy«-ben. A két irány között bizonyos antagonizmus létezik. Azonban bármennyire is veszekednek egymással, végső törekvéseikben mégis összetalálkoznak: a szlávságnak eszméjében. A tót nemzeti párt czéljai és programmja le vannak fektetve abba a választási szózatba, a melynek alapján képviselőik ide kerültek. Csakhogy téved az, a ki azt hiszi, hogy ennek a pártnak igazi czéljai ki vannak merítve ezen választási szózatban. A tót nemzeti pártnak legnagyobb hibája és egyúttal ez reánk nézve a legnagyobb veszedelem, hogy nem őszinte, hogy képviselői mást hirdetnek itt a házban és a párt mást hirdet és cselekszik ott künn a Felvidék körében. Engedje meg a t. ház, hogy ezt egészen röviden bizonyítsam. (Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) A tót nemzetiségi képviselők itt a házban kijelentik, hogy ők nem pánszlávok, sőt Kollár Márton t. képviselőtársam kijelentette, hogy ő szemébe akar nézni a pánszlávizmusnak. Hát nézzünk a szemébe ennek a pánszlávizmusnak. (Halljuk! Halljuk!) Hiszen nem kell messzire mennünk, csak a pártnak a homlokára kell tekintenünk. Ennek a pártnak hMatalos neve: slovenská národná stráná, vagyis magyarul: tót nemzeti párt. Ezt itt a házban nem használják, itt csak pártfeleknek nevezik egymást. Már engedelmet kérek, én Magyarországon csak egy nemzetet ismerek, a magyart. (Ugy van!) A ki tehát pártjának homlokára azt irja, hogy ő a tót nemzetiségből tót nemzetet akar nevelni, az csűrhet-csavarhat, az tagadhat, de én előttem mégis csak pánszláv volt, most és lesz. (Ugy van!) Azok az urak itt azt hirdetik, hogy jó hazafiak. Nézzük meg ezt közelebbről. Azt hiszem, minden hazafi első sorban a haza jövőjét akarja. Azzal pedig tisztában van mindenki, hogy e magyar haza a maga exponált földrajzi helyzetében csak ugy állhat fenn, ha erős magyar államot képez. Az erős magyar államot csak egy alkothatja: az erős magyar nemzet. (Ugy van!) Ennek az erős magyar nemzetnek pedig a legerősebb köteléke a magyar nyelv. (Ugy van!) A ki tehát a magyar nyelvnek, mint államfentartó nyelvnek jogos és természetes terjedése ellen állást foglal, a ki ide jön, hogy ezen jogos és természetes terjedés ellen tiltakozzék, a ki a Felvidéken a tót nyelv egyeduralmát hirdeti, az, a szónak betűje szerint is pánszláv, akárhogy tagadja, (Ugy van!) Menjünk tovább. Azok az urak azt mondják, hogy az ő törekvéseik a haza határain belül mozognak. Hát kérdem, miért van az, hogy az ő pártfeleik, pártuknak oszlopos tagjai minduntalan mászkálnak hol Prágába, hol Krakkóba, hol Zárába, hol Laíbachba és mindenütt manifesztálják és hangoztatják a magyarországi tót népnek érzelmi szolidaritását a többi szláv népekkel. (Ugy van!) Azt gondolom, hogy a hazai tót népnek érzelmi közössége csak idebent a hazában lehet azokkal, a kikkel évezredeken át együtt lakik, él szenved és örül. (Ugy van!) És, kérdezem, miért van az, hogy a mikor a lengyelek, csehek, oroszok, szerbek, TuróczSzent-Mártonba, az ő fészkükbe térnek, tárt karokkal fogadják, ünneplik őket, (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) és a mikor 1893-ban mi felvidéki magyarok voltunk ott Turócz- SzentMártonban, zárt ajtókra és fagyos visszautasításokra találtunk. (Mozgás a jobboldalon. Felkiáltások: Gyalázat!) Ez az az őszinteség. De tovább megyek, Ezek az urak azt hirdetik, hogy ők itt a házban a békés megértést óhajtják és keresik. (Halljuk ! Halljuk ! a jobboldalon.) Eltekintve attól, hogy ők a békés megértés lehetőségét kizárták már akkor, a mikor programmjukat követeléseik minimuma gyanánt állították oda, megvizsgálom azokat a módokat, a melyeket ők követnek e lehetőség elérésére. (Halljuk! Halljuk! a jobb- és a baloldalon.) Bizonyára méltóztatnak a t. ház tagjai emlékezni arra a gavallér előzékenységre, a