Képviselőházi napló, 1901. X. kötet • 1902. deczember 13–1903. január 21.
Ülésnapok - 1901-175
175. országos ülés 1902 deczember 19-én, pénteken. 147 a mely tehát egy tekintélyes nagy város, ma 800 választó van, de éveken keresztül csak 500 és 600 választó volt. Ebben az 500 és 600 választóban benvoltak a hMatalnokok és más függő helyzetben levők; nem tudunk pozitív számokat, de a mint az általános viszonyokat ismerjük, legalább 200 és 300 ilyen ember volt. Szorítkozik tehát 20.000 lakosságú népnek választői joga 300 független emberre, (ügy- van! halfélbl.) Legyenek azok a legderekabb, legbecsületesebb, legtisztességesebb emberek, méltóztassék azokat 20 éven keresztül folytonosan a pressziónak, tévesztésnek, megvesztegetésnek, a hMatalos megfenyitésnek és megfenyegetésnek kitenni, lehetetlenség oly emberi erényeket feltételezni abban a 300 egyszerű magyar emberben, hogy az ellenállást évtizedeken keresztül ki tudják fejteni, (ügy van! a szélsöbaloldalon.) és ennek következtében az a szégyenletes helyzet áll elő, a mely az egész országot, az egész magyar fajt sújtja, és a melynél fogva egy, tisztára magyar városnak a népességétől meg kell vonni a választókerületi jogot, holott ebben nem is annyira önmaguk hibásak, mint inkább az a rendszer, (Igaz! ügy van! a szélsöbaloldalon és a néppárton.) a mely ez irányban nem jött a segitségére magának a választóközönségnek. Hogy ha 300 ember helyett, bemélyitve, 2 — 3 ezer polgárnak adtunk volna választói jogosultságot, folytonosan felfrissítvén őket, akkor, azt hiszem, ezek a körülmények nem állottak volna elő. (Igaz! ügy van! a néppárton és a szélsöbaloldalon.) De ugyanez a helyzet országszerte, hogy ha megbíráljuk azt és azt látjuk, hogy a választóközönségnek a hatalomtól nem függő része legalább 50 0 / 0-ban a választójogosultságra képesítve nincsen. Első sorban tehát azt kell megállapítanom, hogy mennyire kívánjuk belemélyiteni a választói jogosultságot a közönségbe. Külföldön pl. ötszörte nagyobb a választói jogosultság és a választók száma, mint nálunk. Azt hiszem, hogy ha a t. kormány e határig nem is kMan elmenni, mégis egy számot előzetesen meg kell állapítani, hogy mennyire, annak 2 — 3 vagy négyszeres mértékéig kíván elmenni a mai választói jogosultsággal szemben. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Szóval egy bizonyos számmal nekünk tisztában kell lennünk. Szerintem, minden aggodalom nélkül fel lehetne emelni három millióra a mai választók számát, (Igaz! ügy van! a szélsőbaloldalon és a néppárton.) a nélkül, hogy ezzel a t. urak az általános választójogot megközelítenék és azoknak a veszélyeknek, a melyeket önök hisznek, magukat kitennék. Hogy ha azután ez a mérték megállapittatott, a kulcs megállapítása már könnyebb dolog, hogy vájjon 3—4 vagy 5 frtos czenzussal lehet-e ezt eléírni. Először azonban az elvvel magával és azzal kell tisztában lennie a kormánynak, hogy ezzel a reformmal szemben milyen álláspontot kíván elfoglalni. (Igaz! ügy van! a szélsőbaloldalon.) A második dolog, melyet mint czélt, szintén magunk elé kell tűzni, az a választókerületeknek egészségesebb beosztása. Tisztában kell lenni egyszer már azzal, hogy e tekintetben prMilégiumot semmiféle kerületnek, különösen pedig kicsi, messzeeső, hozzáférhetetlen nemzetiségi kerületekben osztogatni abszolúte nem lehet. Hiszen, hogy ma még 1 — 2—3 száz választóval biró kis helyek választójogosultsággal vannak felruházva, ez olyan tűrhetetlen egy állapot, a melyet 24 óra alatt meg kellene szüntetni, nem pedig megtűrni három évtizeden át. (Élénk helyeslés a, szélsöbaloldalon és a néppárton.) E tekintetben tehát szintén bizonyos előzetes megállapodásra kellene jutni {Igaz! ügy van! a szélsöbaloldalon.) a magyar kerületeknek, a magyar faj védelmének és a mi ezzel egyenlő, az igazságnak és a jogegyenlőségnek megvédése szempontjából. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Hogyha ezek az elvek egyszer már ki vannak tűzve, akkor egy esztendőnek a tanulmánya, munkája ennek a reformnak az előkészítésére teljesen elegendő volna arra, hogy ez életbeléptettessék. Én elhiszem és látom azt a sokféle munkát és különösen azokat a küzdelmeket, a melyeket a kiegyezés kérdése okoz és okozott a kormánynak és hogy ez a miniszterelnök urnak, mint belügyminiszternek az idejét mennyire köti le. De én abban a véleményben vagyok, hogy egy nyugalmas hét, a melyet e kérdés elveinek megállapítására szentel, teljesen elegendő lenne arra, hogy ez irányban a direktívát megadja. Sőt helyesnek találnám a munka megindítása előtt, hogyha egy, a különböző pártokból álló parlamenti ankétet lenne szíves a t. kormány összehívni, (Helyeslés a szélsöbaloldalon és a néppéirton.) a melyben minden párt bizalmi férfiai a maguk részéről közölnék azokat az elveket, hogy mely mértékig kívánják a reformot megvalósítani. (Helyeslés a szélsöbaloldalon és a néppárton.) Ke vegye a t. miniszterelnök ur ezt a sürgetést valami különös pressziónak. Ez abból a körülményből folyik, hogy a helyzet immár tarthatatlan, a mikor azt látjuk, hogy törvényhatóságok jönnek ide a házhoz és fognak jönni még a többiek is, mert tény és igaz az, hogy a közhangulat, a köztudat az, a mely őket vezeti. Épen azért kérem a t. miniszterelnök urat, nyugtassa meg a törvényhatóságokat, mint az ország közvéleményét arra nézve, hogy ez a tarthatatlan állapot mielőbb megszüntettessék és hogy ez az egészséges reform még az ő kormányzata alatt fog bekövetkezni. (Helyeslés a szélsöbaloldalon és a néppárton) Ernszt Sándor: T. ház! Hogy ha Holló Lajos t. képviselőtársam után én is felszólalok e kérdésben, teszem azt főleg azért, mert egykét dolgot, a melyet az előttem szólott t. képviselő ur fel nem hozott, még felemlítsek. (Halljuk! Halljuk!) Ismerem én e kérvénynek a genezisét. 19*
