Képviselőházi napló, 1901. X. kötet • 1902. deczember 13–1903. január 21.

Ülésnapok - 1901-174

132 17í. országos ülés Í902 deczember 18-án, csütörtökön. mondván: ez az egyik Kossuth Lajos, de a másik, a kiről most van szó, az tovább ment, az felállította az összeférhetlenség tanát; ha mi annak emlékét törvénybe iktatjuk, akkor összeütközésbe jövünk olyan érzelmekkel, a melyeknek meg nem bolygatása a nemzetnek nagy érdeke. A miniszterelnök ur ugyanezt válaszolhatja ma is, a mit akkor mondott, a midőn a törvénybeiktatásról beszélt. Mondom, a miniszterelnök ur aKossuth-kérdésben továbbment, mint bármelyik elődje. Eényes, óriási diplomata ügyességről és ékesszólásről tanúskodó modorban állítja mindig oda Kossuth Lajos személyét, a mit egyetlen egy elődje sem tett, mert minden elődje a miniszterelnöki székben meglapult, elbujt a Kossuthkérdések elől, de ez az elbuvás hasznosabb volt, mert elejét vette annak, hogy a nemzetnek bizonyos szervilis és hipperlojális elemei kitaníttassanak arra, hogyan kell lehetővé tenni azt, hogy a Kossuth Lajos nevét ne őrizze a nemzet kegyelettel szMében. {Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Felállitotta az összeférhetlenségi tant, a mely szemben áll a történelemmel, Kossuth Lajos számos nyilatkozatával és azzal a kegyelettel, a melylyel kell, hogy Kossuth Lajos iránt viseltessünk. Itt van a méregfoga mindannak, a mit a miniszterelnök ur azóta, hogy a miniszterelnöki széket elfoglalta, Kossuth Lajosról beszélve, a nemzet kegyeletes érzelmeibe becsempészett. A miniszterelnök jogot, formulát adott annak, hogy a ki Kossuth Lajosnak kegyelettel nem adózik, az egyszerűen hMatkozzék arra, hogy ő nem az »egyik« Kossuth Lajost gondolja, hanem a »másikat«, a ki az összeférhetlenségi tant felállitotta. A legutolsó jegyzőnek is atyamestere lett a kegyeletlenség tanításában a miniszterelnök ur. (Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Most itt állunk e szoborkérdés előtt. Én ott voltam akkor, a midőn a nemzet képviseletében a képviselőház mélyen t. elnöke megjelent Kossuth Lajos mauzóleumának alapkőletétele alkalmával, és a midőn ott nemzetünknek egyik legnagyobb élő irója azt mondotta: (Halljuk ! Halljuk ! a szélsöbaloldalon) »Most pedig fogjatok össze, mert ha Kossuth Lajosnak szobrát mostanság nem állítjuk fel, a jövőben sohasem leszünk képesek Kossuth Lajos szobrát felállítani.« Pedig ő nincs egy politikai véleményen mi velünk. Nekem is ez a meggyőződésem. A nemzet szeme nem tekinthet a jövőbe, de a múlt neki tanulság. Nekünk pedig annyi tanulságunk van arra nézve, hogy nem szabad ideállítani a korona viselőjét olyannak, mint a ki iránti érzelmi gyöngédségből mi Kossuth Lajos emlékét törvénybe nem iktathatjuk, vagy neki szobrot nem állithatunk! {Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Azt hiszem, hogy mi sem a lojalitás, — sem a multak emléke ellen nem vétünk, ha elfogadjuk azt a javaslatot, hogy utasittassék a kormány, hogy egy bizonyos összeggel hozzájáruljon a Kossuth Lajos szobrához. (Helyeslés a szélsöbalóldalon.) De, t. ház, azzal a figyelmeztetéssel, hogy holmi nagy érzelmi momentumokat és emlékeket ne érintsünk, egyúttal felhívják figyelmünket arra, hogy mi akkor lovagiasabbak vagyunk, mert nekünk is vannak emlékeink, mert vannak viszont nekünk is eseményeink és hagyományaink, a melyekről lojálisán nem feledkezünk meg, hanem a kegyelet fátyolát borítjuk reá. Ha megteheti ezt az egész nemzet, egy 19 millió tagból álló nemzet, évtizedek múlva egész érzelmével és egyesülve millió és millió ember azon idők emlékezetére kegyelettel fátyolt vet, akkor lehetetlen, hogy a milliók ós milliókkal szemben egy legyen, a kinek az érzelmeMel ugy kelljen számolni, hogy Kossuth Lajos emlékét nem szabad törvénybe iktatni, hogy Kossuth Lajos emlékének nem szabad szobrot állítani. {Ugy van! a, szélsöbalóldalon) HMatkozva tehát arra, hogy az érzelmek idővel változnak és némely fájó érzelem a politika által megváltoztatható, csak mMelünk szemben nem feledkeznek meg semmiről soha. {Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Méltóztatnak emlékezni arra, midőn idehozta a miniszterelnök ur a Mexikóval kötendő szerződésről szóló törvényjavaslatot, hogy benne volt a törvényjavaslat indokolásában és elmondta a miniszterelnök ur is. hogy ezen rendkívüli szerződés azzal az állammal, a melylyel évtizedek óta minden diplomácziai érintkezés megszakittatott, az uralkodó fájó érzelmeinek elfojtásával a kibékítés szempontjából látott napvilágot. Mexikóban találta halálát egy férfiú, a ki közelállott az uralkodóhoz és az uralkodó fájó érzelmeit elfojtva, kegyelettel fátyolt vetett a multakra és baráti kezet nyújtott követségi képviselet utján Mexikónak. Mi Magyarország ujjáteremtőjét, a modern parlamentarizmus megalkotóját látjuk pártkülönbség nélkül Kossuth Lajosban. Kossuth Lajos emlékéhez nem fűződik vér, Kossuth Lajos emlékéhez nem fűződnek akasztófák, és Neugebäudék börtönei. Kossuth Lajos emlékéhez e nemzet jogai érvényesítésének gondolata fűződik. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Én ezen érzelmek miatt nem fogadhatom el ezt az előterjesztést. (Elénk helyeslés a szélsöbalóldalon.) Elnök: T. ház! Szólásra senki sincs többé feljegyezve. Ha tehát szólni senki nem kíván, a vitát berekesztem. A miniszterelnök ur kíván szólani. (Halljuk ! Halljuk! jobb felöl.) Széll Kálmán miniszterelnök: T. ház! Ámbár Kossuth Lajosra vonatkozólag ebben a házban felvetett kérdésekre nézve már két ízben volt szerencsém nyilatkozni, mégis szükségét látom a történt aposztrofálások után annak, hogy az ezen alakban most felvetett ujabb Kossuthkérdésnél is elmondjam pár szóval álláspontomat. (Halljuk! Halljuk! jobb felöl.) A társadalom lelkesedéssel és azzal a kegyelettel, a melylyel adózik és adózunk mindnyájan Kossuth Lajos felejthetetlen nagy érdé-