Képviselőházi napló, 1901. X. kötet • 1902. deczember 13–1903. január 21.

Ülésnapok - 1901-170

6 170. országos ülés 1902 d> kot és maximé 30*48 százalékot fordíthatott csak. Világosan látszik tehát, hogy sokkal többet fordíthatnak a horvátok saját adminisztrácziójuk czéljaira, mint Magyarország. Ebből ered az a tény is, hogy náluk a közigazgatás teljesen be van már rendezve, és az autonóm alkalmazottak már évek óta oly illetményeket húznak, mint a minőkre a magyar államhMatalnokok mindeddig hiába vártak. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) T. ház! Az 1868: XXX. t.-cz. 15. §-a szerint Horvát- és Szlavonországnak pausáleként 4,400.000 koronát kellene kapni évenkint. Lássuk csak ezzel szemben, hogy mit kapott tényleg és mit kap Horvátország. Nem fogok sok számot felhozni, hogy ne untassam a t. házat, de néhányat meg kell említenem. (Halljuk! Halljuk ! a szélsobaloldalon.) Horvát- Szlavonország kapott a belügyeire 1863-ban 4,202.554 koronát; 1888-ban 13,529.026 koronát; 1893-ban, tehát csak öt évvel később már 15,165.098 koronát; 1897-ben 16,564.284 koronát és ezen a magaslaton maradt az átutalás a folyó 1902. évben is, vagyis volt 16,540.741 korona. Ismétlem, hogy ily óriási áldozatokért Magyarország csakugyan megkövetelhetné azt, hogy a horvátok iránta szeretettel, nem pedig gyűlölettel viseltessenek. Megjegyzem még, hogy nemcsak ezen a téren élvez Horvátország és Szlavónország kedvezményeket, hanem azon a téren is, hogy azokhoz a közös ügyekhez, a melyek ellen a függetlenségi párt állhatatosan küzd, HorvátSzlavonország csak 6'90 százalékkal járul hozzá, Magyarország pedig 93" 10 százalékkal. íme, látja a t. ház, mily csekély Horvát-Szlavonorszag hozzájárulása. Mindezekből kifolyólag nem Magyarországon függ és függött az a tény, hogy még most is provizóriumokkal kell a horvát egyezményt rendezni. A most elénk terjesztett provizóriumnak tartalmát elvileg nem helyeslem; azt belátom, hogy be kellett ezt terjeszteni, mert Horvátországgal törvényenkMüli viszonyba nem kerülhetünk. De ha azért be is kellett terjeszteni az előttünk fekvő törvényjavaslatot, azt nem követelheti a ház tőlünk, hogy ezt a jelen kormánynak megszavazzuk, és igy pártom nevében ki is nyilatkoztatom^ hogy a javaslathoz hozzá nem járulunk. (Elénk helyeslés a szélsobaloldalon.) Major Ferencz jegyző: Szederkényi Nándor ! Szederkényi Nándor: T. képviselőház! Az előttünk fekvő javaslatot ugy tekintem, mint az 1868-ik évi törvényből kifolyó egyezményes javaslatot, a mely itt és a horvát-szlavón országgyűlésen döntendő el. Szerintem ez a javaslat nem bizalmi kérdés a kormány iránt; csak annyiban kérdés a kormánynyal szemben, hogy vájjon a provizórium létrehozásánál a kormány mulasztásokat nem követett-e el. zember 13-án, szombaton. Én ugy látom és ugy ismerem néhány év történetéből, hogy a mi viszonyunk Horvátországgal szemben, fájdalom, igen sajnálatos, a miért azonban én a kormányt hibáztatni, vagy a mit az ő terhére róni nem tudok. A bajok máshol gyökereznek. A két ország viszonyai még ma sem tisztultak egészen. Ott HorvátSzlavonországban a viszonyok nem annyira az igazságnak, méltányosságnak és a történeti alapnak megfelelően fejlődtek, mint inkább a gyűlölet mérgén akarják felépíteni azt az ábrándot, a mely sem a múltban nem gyökerezik, sem a jövőt illetőleg létjogosultsággal nem bir, a horvát állam oly kiépítésének rögeszméjét, a melyet, ha a múlt története nem oszlatott el, remélem, a jövő el fog oszlatni és meg fogja győzni horvát testvéreinket, hogy ez az ábránd a gyűlölségből merítve, csinálhat nekünk is sok kellemetlenséget, de fog csinálni nekik is, és a mint a mi romlásunkat czélozza, ugy r egyszersmind az ő romlásukat idézné elő. Én ezen okoknál fogva e kérdést nem bizalmi kérdésnek tekintem, és miután a két ország viszonya nem függhet a levegőben egy pillanatig sem, és miután tudom, hogy a pénzügyi egyezmény létre nem jött, a törvényjavaslatot kisegitőképen a jövő évre is megszavazom. Azonban álláspontomat jeleznem kell. Álláspontom az, hogy én ily provizóriumot a jövendőben nem vagyok hajlandó többé megszavazni, mert a két ország között ily függő viszonyt tovább fentartani nem lehet, azt meg kell oldani. Ha a t. kormány és a regnikoláris bizottság nem volnának képesek a jövő év folyamán a függő kérdéseket megoldani, akkor az leend kötelességük, hogy a tárgyalásokat ott, hol azokat befejezni nem tudták, terjeszszék az országgyűlés elé, hogy lássa az ország és a világ, hol van a hiba, és ki az oka annak, hogy az 1868-ki törvény értelmében köztünk és Horvátország közt a pénzügyi egyezményt létrehozni nem sikerült. A t. előadó ur jelentésében és beszédében fejtegette az okokat, és rámutatott, hogy miért nem létesülhetett eddig a pénzügyi egyezmény. Én sajnálom, de ki kell fejeznem, hogy erélyesebb utánjárással az vagy megoldható lett volna, vagy pedig, ha meg nem oldathatott, akkor már a jelentésnek az okok felderítésével a ház előtt kellene lennie. A t. előadó ur — talán félreértettem, ezért feltételesen mondom — oly kifejezést használt, mintha a pénzügyi egyezmény keretében bizonyos elvi kérdések forognának fenn akadályul az egyezmény létrehozatalára nézve. Nem tudom, miket ért ezen elvi akadályok és elvi vitás kérdések alatt, mert az 1868-ki alaptörvények világosan előírják azokat az elveket, melyektől eltérni nem lehet. Én ezt ugy fogom fel, hogy azok az u, n. elvi kérdések valószínűleg az időközben létrejött pénzügyi, adózási és egyéb viszonyok folytan jöhettek létre; csakhogy akkor