Képviselőházi napló, 1901. X. kötet • 1902. deczember 13–1903. január 21.

Ülésnapok - 1901-170

170. országos ülés 1902 deczember 13-án, szombaton. 7 ezek tisztán pénzügyi, adózási kérdések. A ki­fejezésre azért helyezek súlyt, mert az elvi ki­fejezés maga egy igen fontos kifejezés, és én azt a pénzügyi egyezmény kérdéseibe ugy bo­nyolítani, hogy ebből azután elvi, esetleg politi­kai következtetések vonassanak le, megengedhe­tőnek nem tartom. Én megszavazom e törvényjavaslatot, miután látom, hogy itt mást tennünk nem lehet és miután ez nem bizalmi kérdés, a kormány iránt, hanem a köztünk és Horvátország között fen­forgó ügy további bonyolításának kérdése. ÉQ ezt az eszközt Horvátország részére megtagadni hajlandó nem vagyok, mert ebből Horvátország részéről súlyos vádak keletkezhetnének irányunk­ban, mintha mi Horvátország iránt a 68-iki törvénybe lefektetett kötelességeinket nem akar­nók teljesiteni. Én tehát megszavazom e javas­latot azé^t, mert azon kötelezettségeket teljesi­teni kívánom és a vádnak alapot nem engedek juttatni, miután nem birom felfedezni azt, hogy ezen provizórikus törvényjavaslatnak oka az volna, hogy a kormány mulasztást követett volna el, mert ezen pénzügyi egj ezményt nem a t. kormány, hanem a regnikoláris bizottságok intézik. T. képviselőház ! Miután a regnikoláris bizottságok működésüket folytatják és én hiszem, hogy ezen évben dűlőre is fogják juttatni, nem kívánok ma a kérdésnek érdemébe belebocsát­kozni, prejudikálni sem kívánok részemről bizo­nyos számításoknak, megvárom az eredményt; akkorra, mikor az összes akták, az összes iratok előttünk lesznek, és megbírálhatom azokat lé­nyegükben és egész terjedelmükben, tartom fenn a bírálatot. Részemről e szerint e javaslat elé akadályokat vetni nem óhajtok, hogy esetleg Horvátország a mulasztást a mi nyakunkba há­rítsa és a vádat reánk vesse. Nem is akarok ezúttal sem rekriminácziókba, sem az ottani dolgok bírálatába bocsátkozni; egyáltalában nem akarok egy szót sem mondani, a mely talán a pénzügyi egyezménynek ilyen vagy amolyan alakban való megzavarása, akár a testvéri érzés­nek bizonyos tekintetben csonkítására vagy kisebbítésére szolgálna. Én hiszem, és meg vagyok arról győződve, hogy a mi történt, a mint a múltban, ugy a jövendőben, igazságot fog nekünk szolgáltatni, és igazolni fogja azt, hogy nagyobb méltatlanságot és igazságtalanságot Horvátország nem követett el senkMel, mint velünk, midőn az ő gyűlöleté­nek összes mérgét reánk kívánja borítani. Magyar­ország az ő földjükön egyetlenegy emberrel sem jelent meg soha, hogy ott erőszakot alkalmazzon, vagy az ő nemzetiségi, nemzeti fejlődésüknek út­ját állja. Azt nem mondhatjuk, hogy ők hason­lóan jártak volna el velünk szemben. Csak ennyit akartam most mondani, külön­ben megszavazom a provizoriális törvényt. Széll Kálmán miniszterelnök: T. képviselő­ház ! Én a dolognak pénzügyi részéről nem kívánok szólani; ezt talán az én t. barátom, a pénzügy­miniszter ur majd megteszi. Én csak arra vonat­kozólag akarok pár megjegyzést tenni, a mit Kossuth Ferencz t. barátom, mielőtt az ülésbe bejöttem — gondolom, napirend előtt — a maga részéről konstatált. Hát én is konstatálom, hogy azon mende-moDdák, pletykák, a melyek a hír­lapokban és némelyikben rosszakaratulag meg­jelentek, — hisz ilyenek most ugy teremnek, mint a gomba — egygyel megszaporodtak, azzal tudniillik, hogy t. barátom nálam járt Buclán, éjfél­kor és a többi. Ezek mind a legképtelenebb dolgok. Én vele — mint tegnap is előadtam — beszél­tem itten az országházban, abban a szobában, a mely nekem rendelkezésre van bocsátva; ott keresett fel engem Kossuth t. képviselő ur talán már a múlt hét végén. Köztünk egy politikai beszélgetés folyt, semmi egyéb. Ebben az én t. barátom a legjobb hazafias szándékból azzal a nemes intenczióval,, a mely őt köz­ügyekben mindig jellemzi, bizonyos kérdéseket vetett fel, bizonyos kéréseket, illetve felhívásokat intézett hozzám. Ezekre azt mondtam, hogy nagyon sajnálom, de nem mehetek ezeknek tár­gyalásába bele, mert ezeket a kérdéseket, a mik­nek nagy részével magam is foglalkozom, ilyen kijelentésekkel, a miket Kossuth Ferencz t. barátom kért tőlem, elintézni és megoldani nem lehet. Azok annak idején majd a képviselőházban szőnyegre kerülnek. Köztünk tehát semmiféle tárgyalás, alkuvás, pláne én nálam fenn, pláne este nem volt. Örülök mnidig, ha Kossuth Ferencz t. barátom meg­látogat, de hozzá ez idő szerint már igen régen nem is volt egyáltalában szerencsém. Én csak megerősitem ugyanazt, a mit Kossuth Ferencz t. barátom maga is mondott, minden ilyen mende-mondának és pletykának a világból való kilóditása czéljából. (Helyeslés a jobboldalon.) A mit a dolog érdemére akartam mondani, azt megmondottam tegnap, megmondotta Kossuth Ferencz t. barátom is. Sajnálom, hogy kíván­ságainak nem tehettem eleget; ő tegnap ki is fejezte, hogy bizalmatlanságának egyik oka az, hogy neki tagadó választ voltam kénytelen adni. Ezek olyan beszélgetések voltak, a melyek — gondolom - politikusok között, akár a több­séghez, akár a kisebbséghez tartoznak, mert közérdekről és aktuális kérdésekről van szó. — mindig meg vannak engedve, sőt szükségesek, (He­lyeslés.) mert az eszméknek kicserélése és egy­más álláspontjának itt ebben a házban és künn is való kölcsönös megbeszélése az ügyeknek nem ártalmára, csak hasznára van; (Ugy van! a jobboldalon.) az országnak és a tanácskozások higgadtsága és nyugodtsága érdekében szükséges parlamenti viszonyoknak ez — gondolom — csak javára, csak előnyére fog válni, nem pedig hátrányára. (Helyeslés a jobboldalon.) Es mindazok, a kik egyik vagy másik esetben és most ebben bármilyen czélból rosszakaratulag gyanúsítást akarnak az e termen kívül, de

Next

/
Oldalképek
Tartalom