Képviselőházi napló, 1901. X. kötet • 1902. deczember 13–1903. január 21.

Ülésnapok - 1901-173

98 173 országos ülés 1902 deczember 17-én, szerdán. o az emberi emlékezetet meghaladó idő óta legelőül használt, már most erdősitik és fásitják. Annak a szegény embernek nincsen hová kibocsájtania marháját, az erdő kezdődik mindjárt a házánál. És hogy eddig zendülés nem történt, az csakis Dávid erdőgondnok tapintatának köszönhető. S nem akarom itt az egyéni nézeteimet előtérbe tolni, csak hMen reprodukálom azokat a mondásokat, a melyeket az illető szegény emberek hozzám intéznek, a kik hozzám mintegy búcsúra járnak. És pedig azt mondják: Uram, mi megválasztottuk képviselőnknek ; legyen szMes hát tudomására hozni azoknak, a kiket illet, hogy engedjenek nekünk megélhetési módot. Lássuk, azt akarják-e az urak, hogy éljünk, vagy hogy kMándoroljunk? Az én tenyeremről — azt mondja — a bőr egy év alatt ötször-hatszor lement, mig azt a területet kifizettem, kMáltottam. Már most mi történik ? Az állam ráteszi kezét és mi kénytelenek vagyunk ezt a területet fásitani, hogy az az uraknak vadászati sporthelyül szolgáljon és kénytelenek vagyunk — azt mondja — még a bírságokat is fizetni, hogy legyen az uraknak miből inni, (Derültség.) nekünk pedig nincsen egy kanál tejünk, mert lefoglalták a legelőnket. Azt mondja: Ha az a körülmény fenforog, hogy nekünk nem akarják megadni a megélhetést — bizalmunk van az úrhoz, hogy kérelmünket elő fogja adni — ez azt eredményezi, hogy mindannyiunknak Amerikába kell mennünk; éljenek — azt mondja — a hMatalnok urak itt a zsidókkal meg a farkasokkal, és csak ha hirétveszszük annak, hogy a farkasok megették őket, akkor fogunk visszatérni. (Elénk derültség.) T. ház! Ez már egy kétségbeesett népnek a szava, a melyen segíteni kellene. Ezt a dolgot előhoztam személyesen a földmMelésügyi miniszter ur előtt is, de ő engem a titkárához utasított, mintha a titkárának nagyobb befolyása volna ez ügyben, mint a földmMelésügyi miniszter urnak. így tehát az ügy abban maradt. És ez nem kicsinylendő dolog annál is inkább, mert amint Bornemisza Lajos t. képviselőtársam mondta, ennek a javaslatnak koronája az, hogy ez a nép visszatérjen. De ha mi azt akarjuk, hogy ez a nép visszatérjen, akkor szükséges, hogy azzal a néppel jól is bánjunk. Ha mi azt a népet magunk koldusbotra juttatjuk, ha magunk kergetjük ki: hiába fogunk azoknak az embereknek oda zászlókat küldeni, s azokon jelezni, hogy Hungária a tengerbe hullatja könnyeit, hiába fogjuk azokat czirógatni, azok felénk sem fognak nézni. Midőn ezeket a t. minisztérium magas figyelmébe ajánlanám, kijelentem, hogy a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés a haloldalon.) Elnök: Szólásra már nincs senki sem feljegyezve; a miniszterelnök ur kMan szólani. Széll Kálmán miniszterelnök: Mindenekelőtt fogadja a t. képviselőház és fogadják mindazok, a kik ezen kérdésben szót emeltek, de maga a ház is .— mert megérzi az ember, mi a hangulata, a képviselőház összességének bizonyos kérdéssel, bizonyos törvényjavaslattal szemben — köszönetemet azért a kegyes objektív bírálatért, a melyben ezen törvényjavaslatot részesíteni méltóztattak. Ettől az objektív bírálattól csak egyetlenegy beszéd, a legutolsónak elhangzott beszéd tért egy kicsit el, de azért engem az nem zavar meg abban, hogy én a tisztelt ház tagjainak általános köszönetet mondjak. De ezt az utolsó beszédet valóban, gondolom, a t. képviselőház is olyannak tartja, hogy felment engem attól, hogy én arra és azokra a kijelentésekre, a miket tartalmazott, reflektáljak. Mert már azt mégis csak igen nehéz ám igazolni, de nem is szükséges arra felelni, hogy a bírságolásoknak összege már annyira megy, mint akár az összes adóknak összege. (Dei ültség jobb/elől.) Aztán meg azt méltóztatik mondani, hogy valami érdekszövetség nem nyulik-e fel a belügyminisztériumig. Hát a t. képviselő ur meg sem gondolta, hogy mit állit ezzel, micsoda különös erős és abszolút valótlan vádat: különben erősen kellene visszautasítanom. így valóban engedje meg nekem, de talán a t. ház is egyetért velem, hogy, épen csak reámutatva ennek, a vádnak frázisos ürességére, arra ne válaszoljak. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Csak egyet: hogy ön, t. képviselő ur is, a ki nem egyszer járult hozzám bizonyos ügyben intervenczióval és bizonyos kérésekkel, meggyőződött róla, hogy ott semmiféle érdekszövetség nincs, vagy semmiféle elfogult szempontból ügyeket nem intéznek el. Ez nekem elég annak bizonyítására, hogy a t. képviselő ur beszédének milyen a tartalma, mikor ilyeneket állit. (Elénk tetszés a jobboldalon.) Most rátérek azokra, a miket hallottam. Őszinte örömmel konstatálom csak, hogy ime a képviselőházban pártkülönbség nélkül tudunk egyesülni akkor, mikor arról van szó, hogy egy általánosan helyesnek és szükségesnek ismert kérdés megbeszélésénél és megbirálásánál keressük az igazságot és az intézkedéseknek helyességét. Ha ez vezet bennünket minden javaslatnál, habár itt-ott — én elismerem — elvi ellentétek játszanak egyik vagy másik javaslat megbirálásánál a vitába bele, de ha azon elvi ellentéteknek épségben tartásával a javaslatoknál mégis mindig azt keressük, hogy mi az objektív igazság, mi a törvényjavaslat czélja és azon czél tekintetében helyesek-e az eszközeink: akkor én őszintén óhajtom azt és remélem is, hogy sokszor fogunk találkozni a vitának ezen tárgyilagos és elfogulatlan, ezen — mondhatom — a parlamentarizmusnak esszencziájából merített éserre vonatkozólag üdvös és hálás nívójával. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) A t. képviselő urak, a kik felszólaltak, a mellett, hogy kegyesek voltak ezt az inicziativát — mert ez az — méltányolni, mégis aggá-